Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Drágulhatnak a nyelvtanfolyamok

Az akkreditációs szabályok változása miatt drágulhatnak a nyelvtanfolyamok - írja a Népszabadság csütörtöki számában.
Egy áprilisban hatályba lépett kormányrendelet szerint az akkreditált képzési programot alkotó alegységek önállóan nem képeznek akkreditált programot, ami azt jelenti, hogy például a nyelvoktatásban az akkreditálás a teljes képzési időre, és nem ezen belül egy-egy tanfolyamra érvényes. Az akkreditálás az európai uniós támogatási pályázatoknál is feltétel.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium nem javasolja eltörölni a szabályt, mert azzal az akkreditációs eljárás lényegét tennék semmissé - hangsúlyozta a Népszabadság cikkében Szivi József, a minisztérium főosztályvezető-helyettese. A képző intézmények ugyanis nem azt valósítanák meg, és nem olyan óraszámban, mint amit az akkreditációs eljárás során ígértek.

Amennyiben a nyelviskolák a tanfolyamokat egyenként akkreditáltatnák, az, például a Katedra esetében legalább hétmillió forint költséget jelentene - nyilatkozta a Népszabadságban Nagy Zoltán, a nyelviskola hálózat ügyvezető igazgatója.

Bertalan Tamás, a Felnőttképzési Szakértők országos Egyesületének elnöke a lapban arra hívta fel a figyelmet, hogy számos uniós programnál - munkahelymegtartó programként szervezett nyelvi vagy informatikai továbbképzés támogatás esetén is - feltétel az akkreditáció. Megjegyezte, hogy az új szabályozás legérzékenyebben a nyelviskolákat érinti.

Olvasóink írták

  • 1. gróf 2010. április 29. 09:00
    „Pedig aki ma érvényesülni akar annak nagyon szüksége van a nyelvre...jó nagyra!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűz ütött ki a Mammut bevásárlóközpont tetején

Ég egy szellőzőberendezés a budapesti Mammut I-es bevásárlóközpont tetején - jelentette az MTI… Tovább olvasom