Délmagyar logó

2017. 06. 29. csütörtök - Péter, Pál 24°C | 33°C Még több cikk.

Drámai nemzetbiztonsági bizottsági ülés várható kedden

A nemzetbiztonsági bizottság keddi ülésén a nemrég kipattant UD megfigyelési botrány ügyében meghallgatják a titokminisztert is. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Fidesz részt vesz-e az ülésen.
Az ellenzéki párt ugyanis azóta bojkottálja a bizottság munkáját - amely azonban így is határozatképes -, hogy a kormányfő Laborc Sándort nevezte ki a Nemzetbiztonsági Hivatal élére. Lapértesülések szerint azonban a Fidesz frakciójából többen is kétségbe vonják a távolmaradás praktikusságát, hiszen így a párt megfosztja magát a titkosszolgálatok ellenőrzésének lehetőségétől.

A bizottság elsősorban arra keres választ, hogy ki bízta meg az UD Zrt.-t egyes politikusok megfigyelésével.

Olvasóink írták

  • 7. Hazafi 2008. szeptember 21. 13:41
    „Tudjátok mi jut erről az egészről az eszembe?? 1526.. Mi is történt akkor? A nagyurak nem látták a valós veszélyt és mindenki a saját kis hatalmával volt elfoglalva. A saját gazdagság volt a lényeg, a saját hatalmi hely megtartása. És közben mennyi ellenség gyűlt össze a végeken? Ugye? Most megint ott tartunk, hogy nem látják a valós veszélyt. Nem látják azt , hogy csak ők azok akik ezt megtudják oldani. Hogyan? lemondanak, feloszlatják az országgyűlést. Ez az országgyűlés már régen nem minket képvisel MAGYAR embereket. De nem teszik meg, mert elesnek a zsíros fizetésektől és ugyan olyan halandó emberekké válnak mint mi vagyunk. Nem lesz mentelmi jog...
    Szóval megint gyülekeznek a felhők és ezt nem látják a kis királyok:::”
  • 6. tora 2008. szeptember 21. 13:12
    „A Keller és a Kapolyi elvtársak. Ki más? Most az egyszer kértek valamit.:)”
  • 5. rade 2008. szeptember 21. 11:22
    „Soha nem kapsz rá választ.”
  • 4. irreális 2008. szeptember 21. 10:29
    „Ez a legegyszerübb,távolmaradni,de dumálni és természetesen a bizottsági tagság utáni pénzt felvenni.”
  • 3. egyetértő 2008. szeptember 21. 10:24
    „Az 1.pontban "gyufika" hozzászólásával teljesen egyetértek.
    Nem értem miért nem ébred már fel csipkerózsika álmából ez
    az ország? A budapestiek pedig ne szóljanak egy szót sem,egy
    2 milliós városból csak néhány ezer eember tudott összejönni,
    bár Ők ne tették volna,erre nincs szükség,amit tettek.
    Budapest főpolgármesterétől pedig elvárható lenne,hogy ne
    olvassa mondandóját, amit rosszul is tett,ha nem saját gondo-
    latait kellene megfogalmaznia.Ha ez nem megy,akkor legalább
    a mások által megírt szöveget legalább a felszólalás előtt illenék
    átolvasni, hogy ne hasson TBZ-s nek!Előbb-utóbb talán menni
    fog a gördülékeny felolvasás is!!”
  • 2. mai 2008. szeptember 21. 10:04
    „Draskovics azt mondta, hogy az állampolgárokról az adatgyűjtés állami monopolium. A liberális világban mindenkinek joga van adatokat gyűjteni érdekei szerint, ha a szerzett információkkal nem élnek vissza, nem követnek el törvény elleni cselekedetet. A Fidesznek részt kell venniök a keddi bizottsági ülésen. Ki kell állniok az UD mellett, különösen ha a cég az ő érdekeikből tevékenykedett. Mi az hogy leltár nélkül vitték el az UD eszközeit, adatbázisát? Milyen jogon? Egy cselekvés szándékot csak feltételesen, kérdőjelesen említő ügy miatt? (Dávid Ibolya ügye)”
  • 1. gyufika 2008. szeptember 21. 09:25
    „a drámai a dologban az hogy a hatalmi harcoknak mi az ország lakossága issza meg a levét, amig nem az ország érdekei vannak a parlament palettáján hanem önös érdekek vezérlik tisztelt vezetőjeinket addig csuszik az életszinvonalunk lefelé de már hová??nem megfigyeléseket kell alkalmazni hanem elérni hogy országunkban meg lehessen élni a dolgozó embereknek és a fiatalok itthon találják meg a számitásaikat ne külföldön!ez ugye nagyon nagy kérés??a demokrácia abban nyilvánul meg az országban,hogy jogod van éhbérért dolgoznod 10-16órátjogod van fizetni a roppant magas számlákat,de nincs jogod bármi ellen szólni és nincs jogod élni!!!hát ez az amit akartunk????”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eddig tizenöt embert állítottak elő a rendbontók közül

A Magyar Demokratikus Charta és a roma szervezetek tüntetései békésen, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom agresszióba fordult demonstrációja oszlatással ért véget szombaton a fővárosban. Tovább olvasom