Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Drámaira fordult az árvízhelyzet Romániában

A Duna vízhozama csökkenőben van azokon a helyeken, ahol belép Románia területére, de az ország keleti részén, főleg a deltavidéken még csak ezután várják a tetőzést, és Galatinál kedden a százéves rekordot közelítette meg a vízállás.
A meteorológiai előrejelzések szerint szerdától kezdve egész héten át esőzések várhatók az ország legkülönbözőbb részein, így harminc megye prefektúrái már megkapták az ezzel kapcsolatos figyelmeztetéseket.

A folyam több mint ezer kilométeres romániai szakaszán vasárnap óta rendkívül drámaira fordult a helyzet. A kedd délelőtti híradások országos összesítéseiből kiderült, hogy több mint 3500 embert kellett kiköltöztetni házából. A spontán és az "irányított" áradások következtében több mint 40 ezer hektár földterület került víz alá.

A hatalmas tömegű víz sok helyen törte át a gátakat, annak ellenére, hogy a hatóságok szándékosan árasztottak el lakatlan területeket a víz nyomásának csökkentése és a lakott területek megóvása érdekében.

A mezőgazdasági minisztérium szerint az ország tizenhárom megyéjében több mint 40 ezer hektár került víz alá. A délkeleti Calarasi megyében - akárcsak az ország tizenegy más megyéjében - vasárnap óta készültségi állapot van érvényben. Ebben a megyében csaknem 11 ezer hektárt árasztottak el mesterségesen. A deltavidéket magában foglaló Tulcea megyében kedd estére várják az ár tetőzését, a nap folyamán további 10-15 centiméteres vízszintemelkedésre számítanak. A Duna-deltában mintegy húsz településnél nagyban folyik a gátak megerősítése. A hatóságok arra számítanak, hogy bizonyos helységeket evakuálni kell.

Galatinál kedden korán reggel a folyó szintje elérte a 648 centimétert, amely már csak 48 centiméterrel kevesebb az 1897-ben és 1921-ben mért rekordnál.

hirado.hu/MTI
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tűz

a Kolostor-

hegyen

Tűz pusztított Sopronban a hétvégén. Szombaton késő este a Kolostor-hegyen csaptak fel a lángok és… Tovább olvasom