Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Drogosan vezethetett a rendőr, eljárás indul ellene

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőr törzsőrmestert és civil társát gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.
Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette és más bűncselekmény miatt indult eljárás egy a BRFK hivatásos állományába tartozó rendőr törzsőrmester, valamint egy civillel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészségen - közölte Szoboszlai-Szász Richárd főügyész-helyettes pénteken az MTI-vel.

Közleményében ismertette: a nyomozás eddigi adatai szerint kedden az esti órákban a Készenléti Rendőrség állományába tartozó rendőrök ellenőrzés alá vontak egy a XIV. kerületi Nagy Lajos király útján közlekedő személygépkocsit, amelyet a rendőr törzsőrmester - az előzetes szakvélemény szerint - többféle kábítószertől bódult állapotban vezetett. A mellette utasként tartózkodó civil férfi pedig a rendőri intézkedés során kábítószert tartott magánál.

Szoboszlai-Szász Richárd tájékoztatása szerint a civil férfi tartózkodási helyén házkutatást tartottak és jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le.

Mint írta, a jelenlegi adatok szerint, a rendőr törzsőrmester cselekménye "kábítószer birtoklása vétsége", és "bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége", míg társáé "jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette" gyanújának megállapítására alkalmas.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a rendőr törzsőrmestert és civil társát gyanúsítottként hallgatta ki, őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását elrendelte.

Olvasóink írták

  • 1. grafika88 2013. augusztus 16. 21:44
    „Biztosan ott voltak amikor a lefoglalt drogot megsemmisítették. Onnan mentettek meg maguknak pár kg. ot !v. a raktárból ahol örzik a lefoglalt, elkobzott anyagot !
    Ugyan úgy , mint a határon elkobzott piák is a vámosok bár pultjain vannak---otthon !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nőtt a korrupció Magyarországon

A lakosság szerint a korrupció enyhén növekedett 2010-hez képest - állapította meg GKI… Tovább olvasom