Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Drogosok halála Budapesten - előzetesben a két díler

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két férfit, akiket a hétvégi túladagolásokkal kapcsolatban kaptak el a rendőrök. Közben azt már kizárták a nyomozók, hogy a drogfogyasztók halálát szennyezett heroin okozta volna.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a bíróság azt a két kábítószer-dílert, akiket a napokban fogtak el a nyomozók - mondta el Ródler Norbert, a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni szolgálat vezetője. A magyar és vietnámi férfit kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsítják. A gyanú szerint tőlük vette a drogot az a három férfi és egy nő, akik mindannyian túladagolásban haltak meg Budapesten a hétvégén.

Ródler Norbert elmondta azt is, hogy továbbra is folyik a nyomozás az ügyben. Azt már kizárták, hogy a heroin szennyezett lett volna. A külföldi díler vásárlóinál pedig az is kiderült, hogy túl tiszta sem volt a drog.

A nyomozók hétfő délután Budapesten, a III. kerületi Vörösvári úton fogták el a magyar férfit. Az 53 éves embert azzal gyanúsítják, hogy idén márciustól augusztus elejéig két hónap kihagyással folyamatosan heroint adott el annak a 33 éves nőnek, aki a Szőlő utcában kábítószer-túladagolás miatt halt meg szombaton. A nyomozók azzal is gyanúsítják, hogy július közepéig - három éven keresztül - heti két alkalommal heroint és metadon tablettát adott el annak a 30 éves férfinak, aki szintén szombaton halt meg a Szőlő utcai ház lépcsőfeljárójában.

A vietnámi dílerre kedden délelőtt csaptak le a Lágymányosi híd közelében. Vele együtt egy fogyasztót is elkaptak. Az elfogott fogyasztó segítségével szerezte be a heroint az a két férfi, akik szintén hétvégén haltak meg a XIII. kerületben. Az ő haláluknál valószínűleg az is közrejátszott, hogy nagy mennyiségű alkoholt is fogyasztottak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Rekord mennyiségű kábítószert találtak a nyomozók

Majdnem 51 ezer darab extasy tablettát és három kiló amfetamin port foglaltak le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) illetve a VPOP munkatársai a Pest megyei Biatorbágyon. Tovább olvasom