Délmagyar logó

2018. 04. 21. szombat - Konrád 8°C | 22°C Még több cikk.

Drogozásra kényszerítettek egy diákot Salgótarjánban

Marihuánás cigaretta elszívására kényszerítettek diáktársai egy fiút egy salgótarjáni középiskolában; az ügyben öt iskolás ellen indítottak nyomozást - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden.
Dankóné Nagy Éva elmondta: a tanulót a mosdóban kényszerítették társai a drogozásra. A fiú nemsokára rosszul lett, tanárai hívtak hozzá orvosi segítséget, majd a gyereket kórházba vitték. Az esetet a középiskola igazgatója jelentette a rendőrségen.

A szóvivő tájékoztatása szerint a rendőrök már megállapították, hogy a diákok egy iskolatársuktól vásárolták a kábítószert, egy szintén ott tanuló közvetítő útján. A salgótarjáni iskolát egy időre lezárták és kutyákkal átvizsgálták, de több kábítószert már nem találtak - mondta Dankóné Nagy Éva.

Hozzátette: öt fiatalkorút előállítottak, az ügyben kábítószerrel való visszaélés bűntette miatt indított nyomozást a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya.

A diákok kihallgatása jelenleg is tart, a nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség az esetről nem közölt további információkat.

Olvasóink írták

  • 7. szilléri 2011. január 19. 07:22
    „4. hozzászólás tótkomlósi 2011.01.18. 20:02

    El kell menni tanárnak nettó 80 000 Ft/hó- ért Salgótarján ,,fertőzött" iskolájába!

    Ja ! Meg egy minimum főiskolát is el kéne végezni!

    Marha egyszerű, olyan mint a foci és a gyereknevelés !”
  • 6. novaklaszlo56 2011. január 19. 00:16
    „Ugyan, kedves Tótkomlósi! Mit kellene tennie az ügyeletes tanárnak? Minden kölyköt megmotozni a suli kapujában beérkezéskor? Ezt nem is teheti, de ha megpróbálná, gyorsan meg is kapná a "beosztását" a kölyköktől is, meg a hatóságoktól is. Nem, nem ott a fő baj, hanem a fejekben. A szakiskolai gyermekmegőrzők pláne ilyenek sajnos, ezekben a sulikban gyűlik össze a legtöbb problémás gyerek, akik máshová nem férnek be, jelentős részük komoly beilleszkedési és magatartászavarokkal küzd, a családjaikban megszokott a szegénység, és a különböző, nem egyszer súlyos életvezetési problémák is elég gyakoriak. Az ilyesmit nemhogy az ügyeletes tanár, hanem az iskola sem tudja megoldani, sőt egyre kevésbé tudja kordában tartani is. Ez sajnos a társadalmunk súlyosbodó betegségének egy sajátos, és nem is a legsúlyosabb tünete..., egy a sok közül.”
  • 5. KolompárRómeó 2011. január 18. 21:24
    „3. hozzászólás dodó 2011.01.18. 17:02

    Az nem lehet, azok még általánosban (alsó tagozaton) megérik az iskolaköteles kor végét.”
  • 4. tótkomlósi 2011. január 18. 20:02
    „Iskolában történt!
    Ez szép!
    A tanárok felelőssége hol van ilyenkor?
    Hogy hozhatta be?
    Tessék felelősségre vonni az ügyeletes tanárt!
    Nem semmi amit megengednek maguknak egyesek!”
  • 3. dodó 2011. január 18. 17:02
    „Csintalanok ezek a speciális nevelési igényű, felzárkóztató képzésben részesülő kis alsósok.”
  • 2. deszkás 2011. január 18. 15:58
    „Dealer az iskolás ezt is megértük.”
  • 1. KolompárRómeó 2011. január 18. 15:39
    „Engem sörivásra szoktak kényszeríteni a társaim. Nem is értem, hogy miért nem tettem eddig feljelentést!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvanmillióba került a www.kormany.hu portál

Hatvanmillió forint plusz áfába került az egységes kormányzati portál, a www.kormany.hu weboldal… Tovább olvasom