Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Ducifoci Győrött

Labdarúgás

Öt évvel ezelőtt azért alakult meg a Sasfészek FC, hogy bárki járhasson fociedzésre, képességtől függetlenül. Az UEFA „B” diplomával rendelkező Szabó Tibor edző keze alól eddig 28 kisgyermek került át a Győri ETO FC-hez, emellett egy éve a Sasfészek biztosítja az NB II-es Gyirmót utánpótlását.


Szabó Tibor újabb egyedülálló tervvel állt elő. Létre kívánja hozni Győrben a Sasfészek FC keretein belül a 6–10 éves gyermekek részére a „ducifoci” tréninget.
„ Én is edzősködtem az ovifociban, több óvodában is dolgoztam a gyerekekkel, és már akkor kitűnt az a probléma, hogy a kövérebb gyerekeket csúfolják, lenézik társaik” – mondta Szabó Tibor.
A szakember ezért olyan, életkorban összeillő csapatokat kíván összehozni, ahol nem a megaláztatásé, hanem éppen az önbizalomé, a sikerélményé lesz a főszerep, ami ráadásul egészséges életmódra neveléssel, mozgással társul.
Szabó Tibor a jelentkezőket, szüleikkel együtt január 6-án, pénteken 16.30 órakor a győri Móra Ferenc általános iskola

aulájában várja egy szülői értekezlet keretében. Internetes elérhetőség: szabotibor18@freemail.hu.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szinte gyógyíthatatlan a kóros játékszenvedély

Mindennapi látvány a játékgépek előtt révületben ülő ember. Azok, akik éjszakákon át számolatlanul… Tovább olvasom