Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

E-útdíj: Kevés reklamáló, 2,8 milliárd bevétel

300 ezer úthasználónak mindössze egy százaléka reklamált az e-útdíj bevezetésének első hetében - mondta Völner Pál.
A 300 ezer úthasználónak mindössze egy százaléka reklamált az e-útdíj bevezetésének első hetében, de a fedélzeti eszközök szaporodásával a problémák csökkennek - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Völner Pál közölte azt is: az első heti útdíjbevétel meghaladta a 2,8 milliárd forintot, a díj nagysága versenyképessé teszi a vasutat a közúti szállítással szemben. A rendszer pozitív hatása az is, hogy a nyugati határ mentén haladó teherautóknak nem éri meg kitérőt tenniük Ausztriából Magyarországra az olcsóbb úthasználat miatt - tette hozzá az államtitkár.

Az országhatárokon napi 24 órában az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. több mint 200 munkatársa segíti a kamionvezetőket, főleg a külföldieket - erről Kibédi-Varga Lajos, a társaság szakmai projekt szóvivője beszélt a tájékoztatón.

Az értékesítési helyek száma - ahol viszonylati jegy vásárolható, illetve a számlaegyenleg feltölthető - jelenleg 800, de a cél 1500 értékesítési pont. Jelenleg 20 ezer járműben van fedélzeti egység (OBU), de további 100 ezerbe várható a beszerelése - ismertette az adatokat Völner Pál.

Kérdésekre válaszolva az államtitkár elmondta, hogy jelenleg 16 díjellenőrző kapu működik, de a számuk évvégére eléri a 74-et. Működnek már a rendőrségi és az ÁAK ellenőrző gépkocsijai is. Az ellenőrzés és a bírságolás az idő teltével egyre szigorúbb lesz.

A fuvarozók által a díjfizetésre igénybe vehető - járművenként 1 millió forintos - kedvezményes forgóeszköz hitel azért késik, mert közbeszerzést kell rá kiírni - tette hozzá.

A díjfizetés fuvarozó érdekképviseletek által javasolt felfüggesztésével az államtitkár nem ért egyet, mint mondta, a problémák ezt nem indokolják.

Közölte azt is, hogy az e-útdíj rendszer kiépítése kijön abból a 42 milliárd forintból, amely az idei költségvetésben szerepel.

A matricabevétel a teherjárművek után évi 30-40 milliárd forint volt, a többletbevétel ezen felül 150 milliárd forint lesz - mondta kérdésre válaszolva az államtitkár.

Olvasóink írták

  • 3. X_Y 2013. július 09. 08:32
    „Hurráoptimistak kormányzati kommunikáció...
    Völnerpali elvtárs akkor is hazudik, ha kérdez...”
  • 2. nyomdasz63 2013. július 08. 18:28
    „Propaganda,és hazugság az egész!!!
    Első kézből a mai nap...Nagylak.
    6.40-kor állt be a kamion a sorba,a 27. volt. Kicsivel 14 óra előtt indulhatott Szegedre,mert nem igaz,hogy akadozik a rendszer...hanem egyszerűen úgy <moderálva>, ahogy van!!! Se tájékoztató,se információ,se segítség,se semmi!!!

    A fiam egy bécsi benzinkúton dolgozik,tőle tudom:az Osztrákoknál az elmúlt évben a rendszer meghibásodásából adódó leállás összesen 17,5 óra volt,ami kirívóan soknak bizonyult a statisztikák alapján.Egy évben-17,5 óra!!!”
  • 1. Minibusz 2013. július 08. 18:12
    „ja
    ezt hallottam most a rádióban is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szijjártó: ösztöndíjprogramot indít a kormány

Ezzel tanévenként mintegy kétezer külföldi hallgatót fogad majd Magyarország a jelenleg már itt… Tovább olvasom