Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 8°C | 22°C Még több cikk.

Ebben a formában nem támogatja az elektronikus útdíjat az LMP

Jelenlegi formájában nem támogatja az elektronikus útdíjat az LMP, pedig szerintük a kedden bejelentett konvergenciaprogram egyetlen értelmes intézkedése lenne.
Az LMP véleménye szerint a kedden bejelentett konvergenciaprogram egyetlen értelmes intézkedése az elektronikus útdíj bevezetése lenne, de jelenlegi formájában a párt ezt sem tudja támogatni – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Heltai László szóvivő. Az LMP szerint a teherautóknak minden úttípus használatáért fizetniük kellene.

A politikus úgy fogalmazott, hogy ha a terveknek megfelelően vezetik be az elektronikus útdíjat, az több kárt okoz, mit amennyi hasznot hajt. Hangsúlyozta, hogy pártjuk megalakulása óta hangoztatja: szükség van a kilométer alapú teherforgalmi útdíjra, azzal viszont nem értenek egyet, hogy ezt csak a főútvonalakon és az autópályákon vezessék be.

A szóvivő nemzetközi példákra hivatkozva azt mondta, hogy ezáltal a teherforgalom áttevődne az alsóbbrendű utakra, amelyek így hamarosan tönkre is mennének. Az LMP ezt megelőzendő minden úttípus használatáért fizettetne a teherautókkal – közölte Heltai László.

Bírálta azt is, hogy a csomópontoknál elhelyezett kamerákat használnának. Ehelyett azt javasolta, hogy GPS-alapú, a megtett utat gyakorlatilag méterre pontosan kiszámolhatóvá tevő szisztémát alakítsanak ki. Ennek kapcsán megjegyezte, ha megdrágulna a nagy távolságra történő szállítás, akkor az valamilyen szinten növelné a hazai termékek versenyképességét is.

Óriási hibának nevezte, hogy az elektronikus útdíjból származó bevételeket - a tervezett fővárosi dugódíjból befolyó összeghez hasonlóan - teljes egészében a költségvetésbe kapná meg, ahelyett, hogy ezeknek legalább egy részét a közösségi közlekedés fejlesztésére fordítanák.

Olvasóink írták

  • 1. Mozimasiniszta 2012. április 26. 19:03
    „ejnye-bejnye...hát muszáj mindent megugatni ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Júliusban megkezdheti működését az új betegjogi központ

Júliusban megkezdheti működését az új betegjogi központ - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium… Tovább olvasom