Délmagyar logó

2017. 03. 25. szombat - Irén, Irisz 7°C | 14°C Még több cikk.

EBESZ-képviselő: több ponton is problematikus a médiatörvény, az EU-biztos is aggódik

Belföld – Kovács Zoltán szerint nem feltételezésekből kell kiindulni, nem a törvény olvasata, az előzetes vélemény, hanem a rendszer működése számít. Jelezte, az ezzel kapcsolatos nézetkülönbséget az EBESZ képviselőjével nem sikerült áthidalni.
Az új magyar médiaszabályozással kapcsolatban különösen problematikus az, hogy az új médiahatóság kizárólag olyan tagokból áll, „akiket a kormány támogat"; ez alááshatja a média pluralizmusát – mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője, miután Kovács Zoltánnal, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárral egyeztetett az új magyar médiatörvényről kedden Budapesten. Kovács Zoltán azt hangsúlyozta, nem feltételezésekből kell kiindulni, nem a törvény olvasata, hanem a rendszer működése számít.

Dunja Mijatovic a Kovács Zoltánnal közösen tartott nemzetközi sajtótájékoztatón ugyancsak problémás pontnak nevezte, hogy az új médiatörvény nem támogatja a közszolgálati média függetlenségét, és azt mondta, a médiatanács tagjainak 9 évre szóló mandátuma is aggályos.


Kovács Zoltán azt mondta, az EBESZ-képviselővel konstruktív párbeszédet folytatott, a félreértéseket részben sikerült eloszlatni. Hangsúlyozta: a médiaszabályozás körüli vitát, eszmecserét vissza kell terelni „az adott esetben fundamentalista színben feltüntethető politikai állásfoglalások" helyett a józan ész és szakmai vita terepére.
A bécsi székhelyű nemzetközi szervezet médiaügyekben illetékes képviselője – aki az utóbbi hónapokban többször bírálta az új magyar médiaszabályozást – elmondta: az államtitkárral folytatott egyeztetésen megállapították, egyaránt fontos értéknek tartják, hogy a média szabadsága minden demokratikus társadalom része. Ezt üdvözölte, de hozzátette, a médiára vonatkozó kötelezettségvállalások tekintetében nézeteik több ponton eltérnek.

A bosznia-hercegovinai EBESZ-képviselő reményét fejezte ki, be fog bizonyosodni, hogy a magyar kormány támogatja a média szabadságát. Mint mondta, egy médiatörvénynek nem korlátoznia, hanem szabályoznia kell a véleménykifejezés szabadságát.

Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság-képviselője (b) és Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára (j) sajtótájékoztatót tart arról

Dunja Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság-képviselője (b) és Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kormányzati kommunikációért felelős államtitkára (j) sajtótájékoztatót tart arról a megbeszélésről, amelyet a magyar médiatörvényről folytattak. MTI Fotó: Soós Lajos


Megjegyezte: budapesti tárgyalásai nem azt jelentik, hogy máshol, akár más EBESZ-államban ne lennének problémák. Kijelentette, ha problémát érzékel, felemeli a szavát a régi és az újabb demokráciákban egyaránt.
Kovács Zoltán azt mondta, az EBESZ decemberi közleménye olyan éles megállapításokat tartalmazott, amelyek „számos véleményt voltak képesek lángra gyújtani" ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: az EBESZ-nek nagy a felelőssége, egy ilyen nagy tekintélyű szervezetnek „rendkívül gondosan kell eljárnia, amikor megfogalmazza véleményét". Hozzátette, az EBESZ és Magyarország között a törvény elfogadása előtt is volt kapcsolat, „ennek formája azonban nem tette lehetővé, hogy a nézeteltérések arra szintre kerüljenek, ahol megértjük egymást". Most erre megnyílt az út, folytatni lehet az eszmecserét – állapította meg.
A nagy érdeklődés mellett megtartott sajtótájékoztatón, amelyen több nyugati nagykövetség is képviseltette magát, az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország nyitott a párbeszédre a médiatörvényről, mert ezt alapvetően szakmai vitának tekinti. Kiemelte azt is, hogy az alapvető értékeket illetően nincsen vita. Megerősítette azt a kormányzati álláspontot, hogy Magyarország hajlandó egyeztetni a teendőkről, „ha az Európai Unió bármely szerve olyan tényezőt tárna fel, amely ellentmond a közös értékeknek". Hozzátette, szerinte erre jelen pillanatban nincs szükség, mert „a törvény minden elemében kiállja az egyetemes értékek próbáját".

Kovács Zoltán szerint nem feltételezésekből kell kiindulni, nem a törvény olvasata, az előzetes vélemény, hanem a rendszer működése számít. Jelezte, az ezzel kapcsolatos nézetkülönbséget az EBESZ képviselőjével nem sikerült áthidalni. (Dunja Mijatovic egy szombati osztrák lapinterjúban kijelentette: nem elég megvárni, hogyan alakul a médiatörvény gyakorlata, módosítani kell a törvényt.)

Az államtitkár kifejezte meggyőződését: az új törvény a gyakorlatban tudja majd bizonyítani, hogy képes a közös értékeket közvetíteni. Azt mondta, a médiatanács és tagjainak felelősségteljes munkája dönti el, hogy a testület független-e vagy sem, ezt nem lehet előre megítélni, és aki így tesz, az szerinte politikai szempontok alapján közelíti meg a kérdést.

A kommunikációért felelős államtitkár világossá tette: a magyar álláspont szerint az EU csak úgy vethet fel aggályt a médiatörvénnyel összefüggésben, ha hasonló probléma esetén azt más ország esetében is szóba hozza. A magyar médiatörvény legtöbb rendelkezése Európában ismert, „nincs takargatnivalónk" – mondta. Egy kérdésre válaszolva visszautasította azt az állítást, hogy a médiatörvényről nem folytak előzetes egyeztetések az érintettekkel.

Kovács Zoltán végül azt is megjegyezte: a kritikák mellett illene elismerni a magyar médiatörvény pozitív elemeit, azokat az előremutató intézkedéseket, amelyekről érdemtelenül kevés szó esik.

Olvasóink írták

23 hozzászólás
12
  • 23. azigazitrebitsch 2011. január 19. 10:50
    „http://www.europarl.europa.eu/wps-europarl-internet/frd/live/live-video?language=hu

    Itt nézhető a jóember.”
  • 22. lisa01 2011. január 19. 10:10
    „Afene ezt az EBESZ-t, biztos nem olvasták el a törvény szövegét, vagy gondolni sem merek rá, talán Mesterházy intézte, hogy ezt nyilatkozzák.”
  • 21. JungHeinrich 2011. január 19. 09:33
    „13. hozzászólás fili-busz 2011.01.19. 00:19

    Senki nem kerte,hogy avassak szentte a svedeket, de ha a törtenelmi egyuttelest nezzuk a szomszedaival es sajat magukkal egesz "keletejropa magyarostulszlavostul" le is ulhet.Csak azert voltak szivesek felszolalni,mert valaki konkret hazugsagot terjesztett roluk. Kezdj mar el lecci felsorolni sved cegeket akiket közvetlenul erint a magyarorszagi valsagado:-) Az akinek inkabb dolgoznia kellene az pont Magyarorszag es nem erkölcsi alapokat keresni miközben generaciok eletet nyomoritja meg Orbanostol es Gyurcsanyostul csessze meg. Meg egy magyarorszagi sved ceg is embersegesebben banik a magyar dolgozoival,mint barmelyik magyar ceg ennyit az erkölcsröl ...”
  • 20. qrumpli 2011. január 19. 08:43
    „A sok okostojás eldönti mire szabad gondolnom!
    Hogyan gondolkozzak!
    szabad e finganom és levegőt vennem!
    Igen ez már demokrácia a javbol .
    Periklész meg ventilátort játszik a sirjábn.”
  • 19. achilleus 2011. január 19. 08:26
    „13. hozzászólás fili-busz 2011.01.19. 00:19
    Na de nem kell messzire menni farizeusokért. Valahogy mindig Pandora szelencéje jut eszembe pl. novak56 hozzászólásaiból "Egy nap azonban Pandóra kíváncsiságból kinyitotta a szelencét, amiből az emberiségre szabadult az összes csapás (betegség, bánat, szegénység, bűn, ínség, szenvedés, keserűség, öregség, gond, irigység, gonoszság) Pandóra megijedt és gyorsan lecsapta a szelence fedelét, amiben egyedül a remény maradt benn."
    ---- értsd, az balliberális kormányzás (mszp) kinyitotta a szelencét, eladósodás, szegénység, bún, stb.) Most pedig azon dolgoznak, hogy a szelencében rekedt reményt ne hagyják kiengedni, mindezt iszonyú álszent módon teszik, fenyegetőznek, azzal, hogy mi jöhet még, és igyekeznek a reményt megölni.

    Logaritmus: EUR/HUF... 272,0200
    Ezt kell lerohasztani, nem tudtad?
    Majd a jegybankelnökúr besegít.”
  • 18. achilleus 2011. január 19. 08:10
    „2011-01-19 07:43
    Aláírjuk a kínzás elleni egyezményt
    A baloldali kormányoknak nem volt fontos a fogva tartás szigorúbb ellenőrzése

    Magyarország hamarosan csatlakozhat a 2002-ben elfogadott kínzás elleni ENSZ-egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvéhez. Jellemző, hogy a demokráciáért folyamatosan aggódó balliberális kormányoknak ez nem volt fontos, pedig huszonkét uniós tagállam aláírta, tizenöt pedig már ratifikálta is a dokumentumot”
  • 17. Logaritmus 2011. január 19. 07:35
    „Kovács Fideszes Zoli szerint nem a törvény szövege számít, hanem mi?! Hogy ők mire gondolnak? Ostoba ember. Eközben újabb hiba derült ki a kormányról és Orbánról: "Aggodalomra ad okot a Magyarországon tapasztalt könyvelési trükkök sora, és a költségvetési reformok hiánya a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Európai Osztályának egyik vezető tanácsadója szerint. Anne-Marie Gulde egy bécsi konferencián a Reuters brit hírügynökségnek adott interjúban rámutatott: annak ellenére, hogy Közép- és Kelet-Európa nagyrészt visszatért a növekedési pályára, a térség  "átalakítási fáradtságtól" (adjustment fatigue) szenved, és továbbra is sérülékeny.

    Különösen a magyarországi eseményekkel kapcsolatosan szólt kritikus hangon. "Számos kihívás van, és néhány dolog rossz irányban halad Magyarországon. Jelentős konszolidációra van szükség" - mondta Gulde, aki korábban a Magyarországnak szóló IMF készenléti hitelkeretért is felelős volt.

    Gulde elmondta: az intézkedések - különösen a nyugdíjpénzek megmarkolása - csupán "könyvelési lépések", amelyek késleltetik a közpénzügyi kötelezettségeket, de végső soron nem változtatnak a költségvetés helyzetén. "Még mindig ott van a deficit, mivel továbbra is fizetni kell a nyugdíjasoknak. Ezt el lehet mondani az Eurostatnak (...) de, figyelembe véve az adósságnak az adott demográfiai struktúra melletti alakulását, a jövőtől vesznek fel kölcsönt" - tette hozzá. "A politikai ciklusok szemszögéből nézve pedig egy másik kormányt terhelnek majd a költségei" - mondta Gulde.”
  • 16. papsajt 2011. január 19. 06:02
    „Kovács Zoltánl, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár figyelmébe ajánlanám a szlovák nyelvtörvényt.

    az volt azzal is a probléma hogy a lehetőséget hordozta magában, hogy büntetni lehet , és fenyegetni vele. na ilyen a médiatrv is. fenyegető pallos,ahol a kormány delegáltak döntik el,nekik mi tetsző és miért büntetnek. ez így túl szubjektív.”
  • 15. novaklaszlo56 2011. január 19. 00:52
    „Valóban, Igazságkereső: ez az ország nagyon súlyos problémákkal küzd, azt sem túlzás mondani, hogy kritikus az állapota (állapotunk!) több szempontból is. Már csak az a kérdés, hogy mindezt honnan tudod? Meg az is, hogy akarsz-e a jövőben is értesülni arról, ami és ahogyan történik mifelénk? Meg akarod-e megismerni mások véleményét a közös dolgainkról? Akarod-e tudni, hol, kik között élsz, mitől lehet jobb, vagy éppen mitől kell tartanod, mire kell készülnöd? Ha igennel válaszolsz, akkor máris rádöbbentél, hogy a demokráciának mennyire nélkülözhetetlen alapértéke a szabadság: az embereké, a közösségeké és a sajtóé is. Természetesen egymásért, és nem egymás rovására, mert az utóbbi súlyosan sérti a liberalizmus klasszikus értékeit, meg az intelligencia alaptörvényét is - ezt jól tudjuk, hisz naponta megtesszük/megéljük errefelé, igaz? ;)
    Márpedig Magyarország jelenleg liberális jogelvek alapján működő ország - lenne, ha tisztelné, legalább a saját Alkotmányát. Nem hiszed? Olvasgasd a jelenleg még hatályos Alkotmányunkat (1949. évi XX. tv.), amely szerintem a világ egyik legjobb alaptörvénye. Annyira jó, hogy meg sem érdemeljük..., így hát rövidesen azt is ki kell cserélni... :)”
  • 14. novaklaszlo56 2011. január 19. 00:39
    „"...nem a törvény olvasata, az előzetes vélemény, hanem a rendszer működése számít"; meg: "...az új törvény a gyakorlatban tudja majd bizonyítani, hogy képes a közös értékeket közvetíteni..., a médiatanács és tagjainak felelősségteljes munkája dönti el, hogy a testület független-e vagy sem, ezt nem lehet előre megítélni"
    Tehát nem a törvény olvasata számít. Hát, ez nekem magas. Akkor mi számít, Kovács úr?! Tehát mindegy, mi van a törvényben, majd a gyakorlat eldönti..., de akkor mi a fenét is dönt majd el, és milyen gyakorlat? Minek a gyakorlata? Annak a törvénynek, amelynek lényegtelen az olvasata? (Mondjuk holnaptól tilos az utcán szendvicset enni, aki mégis ezt teszi, azt tíz évig terjedő börtönbüntetéssel kell sújtani - de nem kell megijedni a törvény olvasatától, mert úgysem fogják a gyakorlatban szigorúan alkalmazni!) Másrészt az igaz, hogy egy csupa kormánypárti testület is tud elméletileg sportszerűen, függetlenül ténykedni, csak e hazában erre nem sok garancia van. De mondjuk, hogy a testület összetétele nem is a legnagyobb probléma, illetve nem lenne az, ha a törvény alkalmazása súlyos jogviták (értelmezés, olvasatbeli eltérések, tehát alkalmazási anomáliák, stb.) nélkül lehetséges lenne. De a jelenlegi formájában ez olyannyira nem lehetséges, hogy én a magam részéről nem is tekintem törvénynek, mert ha mégis ezt tenném, azzal nagyon lejáratnám a tisztességesen felkészült, és egy közösség érdekében tevékenykedő jogalkotó testület munkáját. Eszemben sincs ilyet tenni. Remélem, másnak se. Abban a nagy, kupolás házban sem, ott, a Duna bal partján. Röviden: csak jó lenne nyitottan tárgyalni erről a törvényről, a készülő alkotmány, preambulumbeli meredek lejtőiről nem is beszélve.
    Azért jól vagyunk, kösz! :)”
  • 13. fili-busz 2011. január 19. 00:19
    „JungHeinrich 2011.01.18. 21:47
    "...bármennyire se szeretjük a barbár svédeket a félretájékozatásnak nincsenek hagyományai, a cenzúra pedig mondhatni "halálos" bűn.... A cenzúrának meg a lehetőségét sem szeretik a klubbon belül maradjunk ennyiben...."

    Én meg erre azt mondom, hogy jobb ha hallgatnak.
    Söprögessenek csak a a saját házuk előtt.
    Van mit!
    Van elég vaj az ő fülük mögött is.
    Nincs erkölcsi joguk az erkölcsről papolni.

    Így jobb ha hallgatnak és nem kell úgy ugrálni, ahogy ők fütyülnek.

    Elég, ha csak az ausztrál úriember szennyeskiteregetése kapcsán kialakult botrányt nézzük.
    És amikről még nem tudunk....
    a másik meg, hogy sokkal jobban fáj a multiadó nekik, csak abba nem tudnak belekötni.”
  • 12. JungHeinrich 2011. január 18. 21:47
    „...tényleg mikor felejtitek már el,hogy rohadtul nem érdekel senkit az Eu-ban,hogy éppen melyik aktuális ellenzék rohangál nyavajogni.Legutóbb teljesen egyértelmű volt hogy a Fidesz veri a nyálát Brüsszelbe,mert kiverték a kezéből a kanalat.Most az Mszp teszi ugyanezt.Ami közös,hogy hagyományosan csak szánalmat tud kiváltani ahogy a magyarok saját magunkat szapulják külföldön.Azonban vannak EU-s irányelvek ami vagy tetszik vagy nem betartani illik,ha már felvettek a klubba.Tudom a főnök már mondta,hogy van élet az EU-n kívül is,de ha az elmúlt 500 év érdekérvényesítő politikáját nézzük, a legjobb esetben is csak Ukrajna lehetne a példaképünk :-) A különbség talán hogy a szocik lassan és fokozatosan hülyítettek Orbán meg izomból az arcotokba hazudik,de nagyon jól nyomja,mert látszik sokaknak ez bejön.Még lehet pár évig libsizni, meg emeszpézni de a számonkérés ott áll ahol eddig, az igazi felelősök meg együtt lövik ki a vezérbikát Orbán társaságában Gemencen.Ami a svédországi párhuzam volt a médiatörvény kapcsán az kicsit kiverte a svédeknél a biztosítékot,mert ugye tudjuk bármennyire se szeretjük a barbár svédeket a félretájékozatásnak nincsenek hagyományai, a cenzúra pedig mondhatni "halálos" bűn. Minden hibája ellenére is a nyugati demokráciákban a politikai elit már régen megegyezett egymással egy közös irányvonalban így ez az évtizedes civakodás leginkább csak fárasztó bohóckodás eddig Orbán viselte a sisakot,most a szocik. A cenzúrának meg a lehetőségét sem szeretik a klubbon belül maradjunk ennyiben.A dolgok finomságát pedig sokaknak azért képtelenség felfogni, mert vitakultúrán túl nincs hagyománya az ellentétes oldal tiszteletének....szép estét”
  • 11. Kulik 2011. január 18. 20:54
    „Nyilván el kell terelni a sok elkövetett szemétségkről a figyelmet ezért most ütik a törvény a "liberális filozófusaink" és a balliberális talpnyalóik.
    Tegyék.
    Ők már mennek a levesbe:
    Filozófusügy: további feljelentések várhatók a napokban
    Újabb gyanúsított balliberálisok
    Hunvald és Weinek társait is felelősségre vonják a botrányos tanácsadói szerződések miatt
    stb, stb...”
  • 10. klj_54 2011. január 18. 20:43
    „Én elolvastam és több oldalnyi jegyzetet írtam a hiányosságokról.
    Megnyugodtam, hogy ők is először azokba futottak, melybe én a hat elemimmel!
    Orbán nem saját magát égeti, hanem az országot:(”
  • 9. Mizujs 2011. január 18. 20:20
    „A Média törvényt itt-ott megpróbálták alkalmazni. Visszamenőleg. Lásd Tilos Rádió.....

    Most visszafogják magukat. De mi lesz, ha már nagyon elegünk lesz a jelenlegi kormányból???

    Addig tüntethetsz, amíg van miért. Ha már nincs, értelme sincs!!!!

    Ja, ezt azért meg is kellene érteni!!”
  • 8. Larsson 2011. január 18. 20:11
    „Hát igen, az m1-en csak mszp folyt, az egész estében egymagában ült gyurcsi és fényezte magát, a híradásokban a fityisz meg se szólalt, szíjpeti is csak otthon malmozott és volt egy 675 fős mszp-s médiahatóság! :D :D :D :D :D :D :D :D”
  • 7. cicoma 2011. január 18. 20:00
    „Ez a téma már lerágott csont, pusztán azért, mert a FIDESZ most azt merészeli tenni, mint az eltelt nyolc esztendőben jellemzően a mostani ellenzék. Most azért szaladgálnak az EU-hoz, mert szembesültek eddigi áldásos tevékenységük tükörképével.”
  • 6. Lutetia 2011. január 18. 19:49
    „4. Csak nehogy elszámítsa magát, és elfújja a szembeszél, ahogy 2002-ben és 2006-ban...”
  • 5. igazságkereső 2011. január 18. 19:20
    „"Örülök",hogy Magyarországon, nálunk napjainkban "csak ez a legnagyobb probléma",már lassan hetek óta ezt "rágcsálja a sajtó.Úgy tesznek ebben az országban,mintha nem is létezne más, kardinális probléma,mint például az árverezés,a közelgő kilakoltatási moratórium lejárta és más, súlyos, megélhetési gond!Ugyan kinek áll érdekében,hogy csak ezt az álságos"sikolyszimfóniás" sajtószabadságot,illetve annak korlátozását vélelmező írásokat közli minden lap.Nem tartják már unalmasnak,mikor emberek már semmit nem tudnak kifizetni, a bankok, szolgáltatók zaklatják -szó szerint értendő! - az ügyfelet, azt az ügyfelet, aki már hosszú ideje munkanélküli, semmilyen ellátást nem kap már, de még nyugdíjba nem mehet mert csak 56-58 év közöttiek, szóval "érdekes" a magyar mentalitás,hogy miközben lassan már megélhetési lehetősége sincs, a legfontosabb problémának a sajtószabadság körüli virtuális helyzetet tartják!!”
  • 4. messzegedi 2011. január 18. 18:56
    „Egyébként meg lassan rájöhetne a sok médiatörvénybe csavarodott, tökkelütött ballib, hogy OV lételeme a szembeszél, tehát ezzel a kampánnyal végső soron neki tesznek szívességet.”
23 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diszkótragédia - Szerdán dönthetnek a West Balkán bezáratásáról

"Ez még egyszer nem fordulhat elő" - szögezte le a miniszter, hozzátéve, hogy ennek érdekében hajtják végre az összehangolt ellenőrzéseket. Tovább olvasom