Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 23°C Még több cikk.

Egészség- és sportnap az élhetőbb élet jegyében

Hatodik alkalommal rendeznek Egészség- és Sportnapot a Mobilitási Hét keretében Budapesten szombaton. A XIV. és XV. kerületben egész nap lesznek szűrővizsgálatok, sportprogramok és egészségmegőrzéssel kapcsolatos előadások - mondta Avarkeszi Béla referens.
A mellrákellenes küzdelem jegyében hídi sétát szerveztek a Csömöri út és a Drégelyvár utca közötti felüljárón. Ezen részt vesz Dobrev Klára, Hajdu László, a XV., és dr. Weinek Leonard, a XIV. kerület polgármestere. A híd alatt vásárral, kézműves foglalkozásokkal és kerékpáros vetélkedővel várják a kilátogatókat.

A Pattogós utcai iskolában a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeit mutatják be, az Asia Centerben pedig a lövészeten tehetik próbára ügyességüket az érdeklődők. Zuglóban a patakparti futásban mérhetik össze tudásukat a sportkedvelők.

A gyerekek mellett a felnőttekre is gondoltak: lesznek a reformétkezéssel kapcsolatos előadások és egészségügyi szűrővizsgálatok is. Lesz vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérés, látás- és hallásvizsgálat, és azt is megmutatják, hogyan áll össze a testtömeg-index.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Őrizetben a kecskeméti kaszinó egyik támadója

Néhány óra alatt elfogták a rendőrök azt a fiatalembert, aki társával együtt kirabolt az elmúlt… Tovább olvasom