Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Egy 14. századi firenzei táblaképet mutatnak be Szolnokon

Hosszú éveken át egy kunhegyesi plébánián őrizték azt a vallási témájú táblaképet, amelyről időközben kiderült, hogy a 14. századi Firenzéből származik.
A gótikus ritkasággal a művészetkedvelők is megismerkedhetnek a Szolnoki Galériában csütörtökön megnyíló kiállításon - közölte Horváth László, a szolnoki Damjanich Múzeum igazgatója az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón.

Zsolnai László művészettörténész, az alkotás felfedezője elmondta: a Szent Györgyöt és Szent Domonkost ábrázoló, jobb oldali táblaképre 2010-ben anyaggyűjtés közben bukkantak. Már első szemlézésekor megállapították, hogy a fatábla jóval régebbi százévesnél, a hátulján pedig olasz pecsétet találtak. A további kutatás során kiderült, hogy a képet egy helyi gróf vásárolta az 1900-as évek elején Itáliából. Közben több hazai szakértő - Prokopp Mária művészettörténész és Wierdl Zsuzsa restaurátor - tanulmányozta a művet, és a 14. századi Firenzébe datálták a kép születésének idejét.

Egy 14. századi firenzei táblaképet mutatnak be Szolnokon. Fotó: MTI/Mészáros János (galéria)

A szolnoki művészettörténészek megkeresték Angelo Tartuferit, a firenzei Uffizi képtár szakértőjét is, aki az 1300-as években élt Giovanni del Biondo nevű mesternek tulajdonította a művet. Prokopp Mária további kutatásai nyomán arra is fény derült, hogy az 1900-as évek elején Firenze egyik kerületében, Ricorboliban egy középkori templom lebontása után néhány ott őrzött műtárgyat eladtak, hogy pénzt szerezzenek az újjáépítéshez. A kép akkori megvásárlását erősíti a Ricorboliból származó kiviteli pecsét dátuma - emelte ki Zsolnai László.

A művészettörténész szólt arról is, hogy a táblakép több millió forintot igénylő restaurálásra szorul, amire nincs pénzük, ezért a múzeumból "el kell engedniük" az alkotást. A kiállítással búcsúznak tőle. Jövőbeni sorsával kapcsolatban az egri érsekséggel abban állapodtak meg, hogy a mű végleges helye Egerben, az egyházmegye központjában lesz, ahol biztosítják helyreállítását, valamint a méltó helyen történő bemutatását.

A Szolnoki Galéria tárlatán a firenzei táblakép mellett kortárs művészek a gótika ihletésében készült műveit teszik közszemlére.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Emmi: a minisztérium 420 millió forinttal támogatná a Pető intézetet az elkövetkező egy évben

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tervek szerint hozzávetőlegesen 420 millió forinttal támogatja… Tovább olvasom