Délmagyar logó

2018. 04. 22. vasárnap - Csilla, Noémi 9°C | 25°C Még több cikk.

Egy csecsemő útja Koszovóba

Folytatás az 1. oldalról.

A csempészett gyerekeket ugyanis nemegyszer prostitúcióra kényszerítik, dolgoztatják, koldust „faragnak” belőlük, vagy ami még iszonyúbb, a szervkereskedők hálózatában végzik.
– Amíg a hatóság nem tudja kizárni, hogy illetéktelen kezekbe kerüljön a baba, addig az otthonban marad – szögezi le a határőr ezredes, aki nem rejti el emberi felháborodását az eset kapcsán. „Hogy hagyhatta el az anyja?” – kérdezi apaként Orodán Sándor, s elmondja, az asszony útlevelét Sopronhoz közel egy út szélén eldobva megtalálták. Benne volt a kisfiú fényképe is...

Az anya nem jelentkezett

Az anya azóta sem jelentkezett gyermekéért. Pedig minden további nélkül magához vehette volna csecsemőjét, hiszen a határőrség birtokában volt az útlevele, mely igazolja őt. Igaz, gyerekével együtt aztán a szerb határra utaztatták volna a hatóságok, hiszen a babának nincs kiutazási engedélye Nyugatra.
Jelentkezett viszont nem sokkal az eset után egy férfi, aki állította, ő a gyermek apja. Mint megtudtuk, a nagykövetség erről szóló igazolását is bemutatta azóta. Sikerült tegnap utolérnünk Iványi Gábort, az Oltalom Karitatív Egyesület vezetőjét, aki elmondta, a kisfiú édesapja a gyámhatóság döntése értelmében kedden végül el is vihette a gyermeket.
„ Hosszú eljárás végére került pont.

Az anya tudomásunk szerint Németországban tartózkodik, és nem mert visszajönni.

Az apa, aki az otthonban rendszeresen

látogatta a gyermeket, most visszautazik fiával Koszovóba, s megpróbálja beszerezni

a megfelelő iratokat,

hogy legálisan vihesse Nyugatra a csecsemőt.”

Az első szavak magyarul

Az albán kisfiú sorsa visszásságáról mit sem sejtve öt héten át békésen fejlődött Békéscsabán. Kinőttek az első fogai, két és fél kilót hízott és már az első szavakat is próbálgatta – magyarul. Az elmúlt szeptemberre nem fog emlékezni, talán tudomást sem szerez majd korai kalandjáról. Azok, akik eddig szívükön viselték jövőjét, tovább nem követhetik figyelemmel sorsa alakulását. A koszovói kisfiú számukra eltűnik valahol, Európában.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötvennyolc nyertes pályázat

Több mint 724 millió forint felhasználásáról döntött keddi ülésén a Nyugat-dunántúli Regionális… Tovább olvasom