Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Egy év alatt 62 milliárdos bevétel a vizit- és napidíjból

Bevezetése óta több mint 20 milliárd forintos bevételt hozott a vizitdíj és a kórházi napidíj - közölte az egészségügyi tárca pénteken. A társadalombiztos azonban körülbelül kétszer ennyit spórolt azzal, hogy kevesebben mentek orvoshoz, és a betegek kevesebb napot töltöttek kórházban; ez összesen legalább 62 milliárd forintot jelent.
A vizitdíj bevezetése óta a háziorvosok átlagosan havi 180 ezer forint többletbevételhez jutnak. A felmérések szerint az ország egyes részein a hálapénz is csökkent, igaz 2006-hoz képest tavaly 25 százalékkal kevesebben mentek orvoshoz a felnőtt körzetekben.

A szaktárca szerint a vizitdíj nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a társadalombiztosítás idén már nem veszteséges. Egy háziorvos naponta átlagosan 36 beteget lát el, ebből 24-nek ír fel gyógyszert, 5-öt pedig beutal másik intézménybe. A kevesebb vizit azonban kevesebb gyógyszerfelírást, kevesebb beutalót és kevesebb kórházban eltöltött napot eredményez. Az ellátórendszerben így jelentős összegek szabadultak fel - olvasható a szaktárca közleményében. A megtakarításokat a minisztérium szerint kiegészítő díjazásokra, a struktúra-átalakítás támogatására és a kórházi étkezés reformjára használták fel.

Hasonló a helyzet a kórházi napidíjjal is. A beteg érdekeltté vált abban, hogy csak annyi napot számoljanak el utána, amit ténylegesen a kórházban töltött, hisz ezeket a napokat ki kellett fizetnie. 2006 ban még 9,8, tavaly pedig már csak 7,6 millió napot töltöttek kórházban a betegek, vagyis egy év alatt 2,2 millióval csökkent az ápolásukra fordított napok száma - derül ki a szaktárca közleményéből.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. waterbear. 2008. február 27. 14:50
    „Azt gondolom, úgy korrekt, hogy ne csak a doktorok és a szimpatizánsaik gyűjthessenek aláírásokat, legyen az ellenzőknek is erre lehetőségük!

    Látogass el a www.tiszacenter.hu oldalra és ott véleményt nyilváníthatsz akár névvel, akár név nélkül!

    Nézzük meg, hogy a 305 orvos és 3047 állampolgárral szemben mennyien vannak ellene!”
  • 20. anonym 2008. február 19. 13:28
    „nickboy !
    Nem is akarok " méltó " lenni magasröptű, SzINVONALAS hozzászólásotokhoz ! A nyavaja kívánkozik közétek .Azért kifejthetem véleményem ,még ha nektek nem is tettszik .Vannak azonban rajtatok kívül is másvéleménnyel rendelkező emberek is .Vagy minden fórumot ki akar sajátítani a társaságotok ?
    Hát rajta ,nyomuljatok akiművelt eszmefuttatásotokkal !
    Javítok ,mielőtt harsonátok :tetszik 6 egy t . bocs .”
  • 19. nickboy 2008. február 17. 19:18
    „Javaslom bojkottáljuk anonym hozzászólásait és ne reagáljunk rá......Már annyiszor bizonyította, nem méltó arra, hogy figyelembe vegyük!!”
  • 18. anonym 2008. február 17. 11:37
    „Atika2 !
    Én anonym vagyok, kis "a " val .Annyi felkiáltójelet írok amennyit akarok !Nem Te fogod megszabni Atika2 ! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! .”
  • 17. "rajongó" 2008. február 17. 09:15
    „Javaslom "kedves miniszterelnökünknek" vezesse be: aki orvosra vagy netán arra gondol, hogy kórházba merészel menni fizessen 10Ft-ot, ha a kórház kapujáig el merészel menni: fizessen 50Ft-ot. Ha bemegy a kórházba szégyellje magát, mert a közösségnek rosszat tett. Miatta súlyos adóforintok kerültek ki, amiért kevesebb jut a haverjainak.
    Szégyen, hogy az emberek mit meg nem tesznek csak azért, hogy megnehezítsék szegény igazmondó és önfeláldozó miniszterelnökünk életét.
    Állítsunk neki egy életnagyságú szobrot, de ne bronzból, mert kár lenne ha őt is ellopnák. Szeressük őt , őt akinek a nevét nem mondjuk ki!”
  • 16. Atika2 2008. február 16. 22:37
    „Anonym/Akarki!
    Te olyan korlatolt vagy, hogy arra sem figyelsz, hogy ha mas neven is irogatsz, legalabb ne tedd ki ugyanugy azt a sok idiota felkialtojelet.”
  • 15. pancser 2008. február 16. 08:42
    „Tudomásom szerint a pénztárak létrejöttével csak a pénztáron belül lehet mozogni, ez pedig jelentős mértékben szükíti a beteg lehetőségeit! Tehát egy adott pénztár csak 50 km-el odébb rendelkezik háziorvossal, kórházzal, vagy még nagyobb a távolság. Menet közben meg nem lehet váltani, szóval ez nem az az eset, hogy ha nem tetszik "X" szupermarket elmegyek az út másik felére a másikba! "Didi"-nek mondom, soha nem adtam hálapénzt, privát voltam orvosnál ott fizettem a tarifát. De higgyetek nekem a háziorvosok egy része igenis feleslegesen rendeli be a betegeket, főleg az egészségeseket a vizitdíj okán. Esetemben a dolgok jelenlegi állása szerint 2700 ft-ot keresett rajtam évente pluszban, ezt ha beszorozzuk 100 kuncsafttal egy havi bruttója megvan belőle, a feleleges orvoslátogatásból. A minisztérium KÖZLEMÉNYE ÉS KÖVEKEZTETÉSE hazugság ezt a magam példájával igazolni tudom!”
  • 14. Didi 2008. február 15. 22:31
    „Pancser!

    Idáig mi volt az a szabad orvos választás? Én megmondom. Állami költség alatt müködö magánrendelés. Amennyit ott leperkáltál a dokinak feketén, abbol 100x elmehetsz most legálisan a rendelésre.”
  • 13. anonym 2008. február 15. 21:43
    „pancser !
    Még és mindég lesz háziorvos választási lehetőség ! Nem kell ezért vidékre járni ! Vegyél magadnak bátorságot ,és íratkozz át másik orvoshoz ! Vagy v.miért ehhez ragaszkodsz ? Félsz megmondani neki ,hogy elég volt belőle !”
  • 12. pancser 2008. február 15. 19:51
    „Kedves nonem! Nem fröcsögök, de ez az illető orvos most azon zizeg, mi lesz vele ha nem lesz viztdíj. Az meg igaz, hogy minden alkalmat megragad, hogy fizessek. Januárban 3x kellett, pedig egészséges vagyok, de ő berendelget. Indulatos vagyok? Hát persze, amikor a háziorvosom vörös és arra kötelez hogy 3x annyiszor járjak hozzá mint kéne! Erre itt SZAKTÁRCA közleménye. Más írnak, mást tapasztalok. HAZUGSÁG ÖMLIK A KORMÁNY FELŐL röfi MEG A TÖBBIEK SZEMBE hazudnak. Ami meg az orvosválasztást illeti a "reform" után ennek is vége. Választhatok háziorvost a szomszéd városban, megyében szerencsés esetben a város túlsó végén!”
  • 11. kornél 2008. február 15. 19:35
    „A vizitdíj 300 Ft-os meghatározása erősen téves...
    300 Ft. a háziorvosnál, Ő ír egy beutalót szakrendelésre, ott újabb 300 Ft., a lelettel, diagnózissal vissza a háziorvoshoz -mivel aznap nem érsz vissza hozzá így újabb 300 a háziorvosnak. Ez máris 900 Ft. És ez még több is lehet bizonyos vizsgálatoknál.
    A jobb ellátás érdekében 5 kardiológusból eggyet hagytak meg, és egy 4 órás besegítőt... nem véletlen tehát, hogy a várakozási idő 4 hónap lett!!!”
  • 10. győri polgár 2008. február 15. 19:30
    „Nomen és anonym. Lehet, hogy egyetértésetek tévedésen alapul, mert a 9 hozzászólásból csak Ti ketten vagytok akik egyetértenek a történésekkel. Országos szinten is kb. így van, de lehet, hogy az arány még feltűnőbb. Gondolkodjatok és ne legyetek vezetettek.”
  • 9. anonym 2008. február 15. 19:17
    „magyar !
    Hogy tudtad leírni ezt a sok hülyeséget mind nagybetűvel ???????????????
    Te magyar ! Tanultál Te magyar nyelvet ? Szegény tanárod jól megszenvedett veled !
    A megfogalmazásod se semmi !”
  • 8. anonym 2008. február 15. 19:07
    „nomen !
    Nagyon egyetértek Veled !”
  • 7. magyar 2008. február 15. 19:06
    „A tarsadalom biztositas iden mar nem veszteseges!!!! Akkor miert valtoztatjak meg az egeszsegugyet ???? mIERT LESZ PROFI ALAPU ?????? AZERT HOGY AZ UTOLSO PENZT IS KIHUZZAK AZ EMBEREK ZSEBEBOL ???!!!! HAZUGSAG MINDENHOL!!!! MAJD A BIZTOSITO TARSASAGOK AVVAL FOGNAK SZERZODEST KOTNI AKIBOL PROFITALHATNAK ( VAGYIS,NEM KELL RA SOKAT KOLTENI,HA IGEN BETEG AKKOR TOBBET FOG FIZETNI,MIVEL KULONBOZO "CSOMAGOK-SZOLGALTATASOK LESZNEK) . HIGGYETEK EL NAGY LEHUZAS LESZ AZ EGESZ . HA NEM TUDSZ FIZETNI,AKKOR AZ INGATLANJAIDAT KELL ELADNI,MERT EZEK LEFOGJAK ELLENORIZNI HOGY MID VAN!!!! AZ USA-BAN EZ MAR IGY VAN. UTALJAK AZ EGESZET UGY AHOGY VAN ! A CSORONAK NINCS EGESZSEGUGYI KARTYAJA, A KOZEPOSZTALY MOST CSUSZIK LE !!! AMI EGY ELETEN KERESZTUL GURIZTEK ( HAZ,BANKSZAMLA ) AZT OREG KORUKRA LEHUZZAK ROLUK.OLYAN NAGY SZAMLAKAT KULDENEK KI AZ EMBEREKNEK! MINDENT RAD FOGANAK TERHELNI !!!!! EGY VERATOMLESZTES,VESEATULTETES,KOMOLYABB OPERACIO -NAPI DIJ,KAJA,MIND-MIND TE VELED FIZETETTIK MEG!!!!!!! A MAGYAR POLITIKUSOK MAR MINDENT ELADTAK OTTHON !!!! SE MUNKA,SE EGESZSEGUGY,SE NYUGALOM, SE JOGOD NINCS MAR. EMBERTELEN KORULMENYEKET HOZTAK A ZSEGENY ES A "LECSUSZO-KOZEPOSZTALY SZAMARA ". TONKRE TETTEK AZ MAGYAR NEMZETET .A MAGYAR ALLAMOT ( A HAZAT )- TUDATOSSAN!!!!!!!!!!!!!”
  • 6. zsuzso 2008. február 15. 19:04
    „nonem-nek üzenem,hogy valószinüleg nem volt még beteg!Régen,ha nagy volt a "baj",a háziorvos napokon belül korházba küldött.Ma a betegnek kell "lábon" összeszednie a leleteit.Ez ugye idő és sok pénz.Azután dönt az orvos,hogy hová is irányítsa a nyomorultat.Időpontegyeztetés,várakozás.A másik szakorvos máshová küldi.Közben hirtelen a sürgősségen köt ki, mert rosszul lett.Ott közlik:sajnos meg kell várni a megbeszélt időpontot, nincs kegyelem.Majd szolni kell a háziorvosnak,hogy addig is "csináljon valamit"....ki volt az a barom,aki azt mondta,hogy versenyeznek a betegért!”
  • 5. nonem 2008. február 15. 18:38
    „pancser, amihez nem értesz miért mondsz minősítést? Légyszíves fogd vissza magad és ne keverd a politikát bele.. Igaz és jó a vizitdíj és a kórházi napi díj. Vesd össze nagyságát az élet bármely termékével szolgáltatásával. Pl 1 liter tej, 1 kg kenyér, vagy egy menü ára- ahol adnak ennyiért. És nem minden nap mész orvoshoz ugye? Hangulatot meg otthon kelts és ne itt, mert a hüle emberek elhiszik amit írsz, de remélem nem ők vannak többen. Egyébként Te választod meg orvosodat- ha nem tudnád! És ne fröcsögj, mert nagyobb bűn mint az emberi butaság- nincs!”
  • 4. SZAMI 2008. február 15. 18:29
    „PANCSER IGAZAD VAN AZT NEM KÖZLIK HOGY HÁNY HAVI GYOGYSZERT LEHET FÖLIRNI EDDIG TUDOMÁSOM SZERINT 3 HAVIT HA FOLYAMATOS GYOGYSZER SZEDŐ VAGY DE LEGUTOBB NEKEM IS CSAK 2 IRTAK MI EZ HA NEM MEGINT DRÁGITÁS”
  • 3. waterbear 2008. február 15. 17:02
    „Matek...
    Ha egy év alatt a 300 Ft-os vizitdíjból 62 milliárd, akkor a minimálbért fejenként és havonta terhelő Tb több tízezres tételei után vajon hány milliárd is lett?
    És ez hol is van most???”
  • 2. pancser 2008. február 15. 16:40
    „HAZUGSÁG A SZAKTÁRCA KÖZLEMÉNYE! Az én orvosom bolsevik, tényleg az a jó nénikéjét. Esetemben eddig 3 havi gyógyszert írt fel . Januárban kitalálta, hogy ez így nem megy csak egy havit ír fel. Magyarul 4 helyett 12X kell hozzá mennem. Majdnem megírtem a tetűnek a nevét, miközben Kökény Misi 13-án egy vitaműsorban azt állította, hogy csökkent az orvoslátogatások száma. Esetemben ez a vörös mocsok jóvoltából 3x-ra emelkedett. Persze meghallgatja a mellkasomat, legalábbis úgy csinál, így csak nálam 2400 ft plusz bevételhez jut. Minden paraméterem negatív a laborban, a vérnyomásom a kardiológus gyógyszerei által már évek óta normális. Igaz nincs helyettesíthető gyógyszer, de vörös orvosom megpróbálkozott a cserével, szorgalmas s...nyaló ugyebár. Szumma szummárum az orvosok vannak arra ösztönözve, hogy szükségtelenül behívják a beteget!”
21 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pest megye kiválna a Közép-magyarországi régióból

A Pest megyei települések csaknem 80 százaléka támogatja, hogy népszavazás útján dőljön el:… Tovább olvasom