Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Egy éve: tetőzés két hétig, sosem látott magasan

Sok szempontból különleges volt a tavalyi rekordárvíz, és nemcsak abban, hogy ilyen magas víz még nem volt, amióta világ a világ, a Tiszán: több, mint két hétig mért a szegedi vízmérce 1009 centit, jócskán meghaladva az egykori csúcsot, a 960 centit.
Az egész védekezés nem az árvízzel kezdődött, hanem a belvízzel, és nem is 2006-ban, hanem még 2005 telén; már ez több százmillió forintba került. Márciusban aztán elkezdtek jönni a felső-tiszai hírek, az előrejelzések. A tiszai árhullámot mégsem a Tisza kezdte, hanem a Duna – emlékszik vissza Andó Mihály, az Atikövizig főmérnöke. A Duna árhulláma már akkor elkezdte visszaduzzasztani a Tiszát, amikor itt még nem is volt magas a víz – aztán, amikor a Tisza és a mellékfolyók egymást követő árhullámai is elkezdtek gyorsan, egymás után érkezni, szinte pillanatok alatt soha nem látott magasságokba emelkedett a víz, hisz nem tudott lefolyni a Dunába.

Gátak és rések

Míg 2000-ben csak ezerhétszáz méteren kellett nyúlgátat építeni, tavaly 52 kilométeren. A bordás megtámasztások hossza az ezredvégi árvíz évi hét kilométerével szemben tavaly 12 kilométer volt. Mindezekre nagy szükség is volt, hisz például töltéstestben mutatkozó csorgás 2000-ben csak 313 méteren volt, tavaly 762 méteren, s 2000-ben mintegy 22 ezer méteren szivárgott a töltés, a múlt évi áradáskor 32 ezer méternél is hosszabb szakaszon. A fakadó vizek – azaz a mentett oldalon lévő elöntések – területe pedig duplája volt a huszadik század utolsó évében tapasztaltnak.

A legélesebb helyzet a Körösöknél alakult ki, napról napra emelkedtek az előrejelzett vízmagasságok, és folyt a versenyfutás a vízzel: melyik ér el hamarabb nagyobb magasságot, a folyó vagy a gát. Aztán sorra jöttek a meghibásodások, a töltéscsúszások, Dóc és Felgyő környékén, és így tovább. Az áradás rendkívül hosszan elhúzódó, tíz legveszélyesebb napjában előjött a gátrendszer összes gyöngesége.

Az utána következő időszakban, amikor már a huszadik napja fönn volt változatlanul ugyanaz a nagy víz, mindenki azt hitte: nem létezik, hogy a napról napra jobban átázó töltések ne produkáljanak további gondokat.De létezett. Az is folyton tudatunkban volt, hogy a szivattyútelepeken a gépek már több ezer órákat üzemeltek, ezek közül is beadhatta volna valamelyik a kulcsot. De nem adta be. Amikor apadni kezdett a víz, és már harmadfok alá süllyedt, kezdtünk föllélegezni; bár csökkenő vízszintnél is keletkezhetnek nagyon veszélyes jelenségek, különösen olyan gyors apadásnál, mint ami itt volt.

Próba

Rendkívüli árvízvédelmi készültség tavaly 25 napig volt érvényben a Tiszán; az ezredvégi árvízkor csak húsz napig. A különböző fokozatú készültségeket összeadva – az első fokútól a rendkívüliig – kiderül: tavaly nyolcvan napig, azaz csaknem három hónapig volt szükség fokozott árvízvédelmi készenlétre, míg 2000-ben csak ötvennyolc napig.

Aztán júniusban újra emelkedni kezdett, másodfokig, a folyó – tehát csak ennek visszavonulta után, júliusban lehetett elkezdeni a helyreállítási munkát. Maga a védekezés három és fél, a helyreállítás pedig további, csaknem négy és fél milliárd forintba került az Atikövizig területén.

Az árvízi tapasztalatok birtokában előkerültek a már régóta fontolgatott tervek az új rakparttal kapcsolatban. Ez ma már mobil formában is fölépíthető, úgy, hogy „békeidőben" ne zárja el a Tisza látványát a városlakóktól. Ugyancsak szükséges a város fölötti, két keresztgát megerősítése – amely megakadályozza, hogy egy esetleges, a felsőbb szakaszon történő, a petresihez hasonló töltésszakadás után a városra zúduljon a víz –, és a Tisza menti tározóláncolat részeként a szegedi tározó létrehozása.


Emberek a „kulisszáknál"

Az egy évvel ezelőtti nagy víz idején Szegeden a Boszorkányszigettől Tápéig tartó szakaszon ötven városőr, és körülbelül ugyanennyi polgári védelmi önkéntes teljesített szolgálatot.
– A „kulisszák", vagyis a szegedi belvárosi rakpart magas betonfalán a Tiszához vezető nyílásokat a védekezést vezető vízügyesek farönkkel zárták el, de a fadarabok közül többnek is lába kélt. Ahogy emelkedett a víz, egyre több kataszrófaturista érkezett a folyóhoz: fényképezkedni, nézelődni – emlékszik az egy évvel ezelőtti áprilisra Kovácsné Vadászi Erika, a városőrség vezetője. A városőröknek az volt az első számú feladatuk, hogy távol tartsák a lakosságot a Kozár Péter, a védelem vezetője által kijelölt védősávtól.
– Jártunk egyik „kulisszától" a másikig: reggel nyolctól este hatig. Figyeltük, az áradás okoz-e szivárgást a gáton, látunk-e valami szokatlant – jellemzi az önkéntesek munkáját Szőri József, aki civilben sofőr a Picknél. – De ha kellett, a depónál homokot raktunk a zsákokba, vagy éppen zsákoltunk.
– A közel négyszáz fős városőrségre alapozva ugyanis szolgálatra hívták a polgár- és katasztrófavédelmi logisztikai szakcsoport önkénteseit is – magyarázza a városőr egyenruhát viselő Kovács István.
– Hat-hét éve jelentkeztem a polgári védelem önkéntesének, de először a tavalyi árvíz idején kaptam „behívót". A polgármester aláírásával érkezet a levél, amiben a polgári védelmi szolgálatra rendelt – mondja Pár Zoltán. A lapunkat kiadó Lapcom Kft. gondnoka úgy emlékszik, egyszer kellett rendőr segítségét is kérni, mert két kíváncsiskodó nem akarta elhagyni a védelmi sávot. – De abban a tíz napban azt is tapasztaltam, segítőkészek az emberek: volt aki kalácsot, más valaki kávét hozott a parton dolgozóknak. Közvetlen közelről láttam a Tisza másik arcát, a hatalmas víztömeg erejét. A családom, a kisebb és nagyobb gyerekeim féltettek engem, én is féltettem őket és mindenkit, aki a folyó közelében él. Mégis: a Tisza szervesen hozzánk tartozik, mint a kezünk. 

Ú.I.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lengyel–magyar barátság

A magyar–lengyel baráti kapcsolatban jelentős eredmény, hogy a két parlament… Tovább olvasom