Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Egy feledhetetlen percnyi súlytalanság

A különleges sportok körében egyre népszerűbb az ejtőernyőzés. egy-egy ugrás meglehetősen drága, így egyelőre egy szűk kör hódolhat ennek a szenvedélynek.
Akik ugrottak már, azt mondják, közel egy percig súlytalanság állapotába kerül az ember. Az érzés az ernyő kinyílása után már elmúlik, és a cél az, hogy biztonságosan földet érjen. A fertőszentmiklósi repülőtéren 4500 méteres magasságig megy fel a repülőgép és innen lehet kiugrani. Alkalmanként mintegy negyvenezer forintért.
– A hétvégéken hozzánk általában Ausztriából jönnek a tandemugrók – mondja Tóth Róbert, a repülőtér vezetője. – Hazai viszonylatban az ár meglehetősen magas, ezért egy szűk kör hódolhat ennek a szenvedélynek. Ugrani egyébként az év bármely szakában lehet, a szél irányát és erősségét ugyanakkor mindig figyelembe kell venni. Egyáltalán nem közhely, hogy felülről minden másnak tűnik. Igaz, ez a sportág rendkívül veszélyes, még a repülésnél is veszélyesebb. A repülőgépnél ha leáll a motor, tízből kilenc esetben szinte gond nélkül le lehet hozni a gépet a földre. Amennyiben az ernyő nem nyílik ki, már nagyobb a baj, mert összetett mozdulattal lehet csak kinyitni a póternyőt. Ezért csak megfelelő oktatás és tapasztalat után mehetnek fel a levegőbe.
Tóth Róbert egy új őrületről is beszámolt, mégpedig a szárny nélküli repülésről. A giro kopter rotorjait a menetszél forgatja. A legkisebb sebessége harminc kilométer óránként, azaz olyan, mintha egy helyben állna a repülő.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hirtelen csecsemőhalál – agykárosodás miatt

A hirtelen bölcsőhalál veleszületett agyi károsodás következménye lehet – utalt amerikai… Tovább olvasom