Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Egy halott, négy sérült a 46-os úton

A karambol életveszélyes sérültje is belehalt sérüléseibe nem sokkal az után, hogy két személyautó ütközött csütörtökön Mezőtúr és Törökszentmiklós között - közölte kora délután a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az életveszélyes sérüléseket szenvedett fiatalember állapotának stabilizálásáért hiába küzdöttek a kiérkező mentők, a mezőtúri férfi végül életét vesztette - közölte Szabó Zita, aki elmondta: ezzel kettőre emelkedett a balesetben elhunytak száma, miután a karambolt előidéző járműben utazó másik - ugyancsak mezőtúri - férfi közvetlenül az ütközés után elhunyt.

Az elsődleges adatok szerint egyikük 24, míg másikuk 25 esztendős volt - tette hozzá a százados. A balesetben vétlen másik személygépkocsiban hárman ültek. Közülük az elsődleges információkkal ellentétben csak ketten - egy 16 éves kuncsorbai lány és egy 37 esztendős törökszentmiklósi nő - szenvedtek nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket. Az autót vezető 45 éves kuncsorbai férfit könnyű sérülésekkel szállították kórházba.

A 46-os számú főút érintett szakaszán a helyszínelés idejére elrendelt teljes útzárat már feloldották, jelenleg rendőri irányítás mellett félpályás útlezárás mellett, váltakozó irányból haladhat a forgalom - mondta el a szóvivő. A nem sokkal dél után történt balesetet egyébként a Törökszentmiklós felől Mezőtúr irányába haladó jármű okozta, amely eddig ismeretlen okból letért a jobb oldali útpadkára, majd megpördült és oldalával a szemből szabályosan érkező autónak csapódott.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megszűnik a PML Kft., a dolgozóknak felmondtak

Befejezi magyarországi termelését a német tulajdonú, veszprémi székhelyű PML Kft. Tovább olvasom