Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Egy kisfiú nagy alakítása

Koltai Lajos több hónapot szánt arra, hogy a legtökéletesebb gyerekarcot találja meg a Sorstalansághoz.

Nagy Marcell
Koltai Lajos több hónapot szánt arra, hogy a legtökéletesebb arcot találja meg a filmhez. Járta az ország színházait, stúdióit, több ezer fiút megnézett, fotózott. A jelöltek újabb és újabb rostán estek át. Nagy Marcellt már a második meghallgatáson kiválasztotta, de a végleges döntés három héttel a forgatás kezdete előtt született meg. 

Sok gondolkodás után Nagy Marcell elvállalta a szerepet, hitte, hogy minden nehézsége ellenére meg tudja személyesíteni Köves Gyuri figuráját.

– Mit kell tudni  Nagy Marcellről?

– Tizenhárom éves tanuló, aki szeret kosárlabdázni, fotózni, és gyakorlatilag ugyanazokat csinálja, mint más tizenhárom éves gyerek.

– Ki lett Nagy Marcell, miután eljátszotta a Sorstalanság főszerepét?

– Ugyanaz maradtam, csak kicsit felnőttebb lettem. Hamarabb, mint a gyerekeknek szokás. Sokan mondták, hogy komolyabb, érettebb lettem a forgatás végére. Én is így érzem: más lett a gondolkodásmódom, a hozzáállásom a legtöbb dologhoz.

– Jó „felnőttnek" lenni?

– Más. Fél éve érzem, hogy másként kell élnem, mint a  korosztályomnak. Forgattunk, sokat dolgoztam, most elkezdtem interjúkra járni. A figyelem középpontjába kerültem. Ebben a pillanatban ezt még élvezem. Lehet, hogy tizenhárom év múlva fogok keseregni azon, hogy milyen jó lett volna még gyerekként élni.

– A szüleid felelőssége és döntése volt, hogy elvállaltad ezt az embert próbáló szerepet. Nem volt olyan, mikor nagyon féltettek és megbánták?

– Nagyon aggódtak a szüleim, mert hiszen, ha valakik, akkor ők tudják, hogy milyen zárkózott fiú vagyok és mindent magamban dolgozok fel. Sutyi bácsinak (Koltai Lajos) a személye rávette őket arra, hogy hagyjanak benne élni a filmben. Az ő kezébe adtak, rábíztak a forgatás idejére.

– Nemcsak rendeződ, hanem pótapád lett?

– Nagyon-nagyon sokat beszélgettünk kettesben. Az összes problémámat, lelki gondjaimat neki mondhattam el. A forgatás ideje alatt nagyon keveset beszéltem otthon a filmről. Tudtam, hogy az egész  csak rajtam és Sutyi bácsin múlik, kettőnk között kellett megszületnie.

– Ez nagyon súlyos kijelentés, hiszen ezzel felvállaltad, hogy a film „fele" a tiéd...

– Igen, de ezt így is gondolom. A film egy ember lelki leépüléséről szól, ezért volt fontos, hogy kronológiai sorrendben vegyük fel a jeleneteket. A fizikai leépülést meg tudtuk volna valósítani, de a lelki leépüléshez fontos volt, hogy lépésről lépésre, napról napra átéljem, ami Köves Gyurival történt. Érdekes, sokan kérdezik, mennyit fogytam a forgatás ideje alatt, de ez valójában csak egy-két kiló. Hirtelen megnőttem és emiatt tűnik úgy, hogy soványodtam. A Sorstalanság egy komoly, koncentrációt igénylő, nagy munka volt. Eleinte furcsa volt, hogy én vagyok a középpontban, sokan állnak körülöttem, de ez később már fel sem tűnt. Sokat segített a szüleim és egyes stábtagok jelenléte.

– Köves Gyurit megszeretted?

– Ez érdekes kérdés, ezen még nem gondolkodtam. Hiányzik, mert jó volt másnak a bőrébe belebújni. Ha lehetne, újrakezdeném. Leginkább az viselt meg, hogy vége lett a forgatásnak. Egy-két hónap kellett ahhoz, hogy túltegyem magam, de hamar rájöttem, hogy most egy teljesen új fejezete kezdődik az életemnek, melyben szerencsére szerepet kapnak azok az emberek is, akikkel szoros kapcsolatba kerültem a munka során. Különleges viszony alakult ki köztem és Koltai Lajos között, valamint szoros barátságba kerültem a Citrom Bandit alakító Dimény Áronnal, aki Kolozsváron él és játszik.

– Lenne, amit másképp csinálnál?

– Most, hogy láttam a filmet, mindenképp. Bár azt mondják, éppen attól hiteles a szerep, hogy nem színészként játszottam, hanem emberként átéltem.

– Kertész Imre ugyan egyetlen forgatási napra ellátogatott, a nagy találkozás és szembesülés még várat magára...

– Sajnos azon a forgatási napon nem tudtam vele hosszan beszélgetni, csak annyi időm volt, hogy dedikáltassam a könyvemet. Tudom, hogy vár rám egy újabb találkozás vele. Hogy mit mondok, azt még nem tudom.

– A rád bízott feladatot elvégezted, Nagy Marcellre milyen folytatás vár?

– Olyan szellemiségű iskolába járok, ahol mindenki olyan fiúként kezel, mint a film előtt. Nagy változás a magánéletemben nem lesz. Ugyanúgy fognak telni a napjaim, mint más iskolásnak. Hacsak nem jön valamilyen másik szerep...

– Titkon vágysz a folytatásra?

– A filmes pályára tudatosan készülök, a színészire nem. Operatőr szeretnék lenni. A fotózást mindig is kedveltem, most megadatott, hogy három nagyszerű operatőr munkáját figyelhettem. Most éppen színházi fotókat készítek és egy barátommal filmet forgatunk, amelynek én leszek az operatőre.

– Kevés ember mondhatja el magáról, hogy barátja és „szakmai tanácsadója" Koltai Lajos. A legjobbat találtad meg.

– Igen, ezért hálás is vagyok, hiszen ilyen fiatalon kevesen kérhetik ki az ő véleményét. Apukám mindig azt mondja, hogy ha van egy cél, akkor azt mindig alázattal kell szem előtt tartani, és annak mindent alá kell rendelni.

– Apukád szigorú veled, sokat vár egy tizennégy éves fiútól.

– Sportolók voltak a szüleim és mindig kitartónak neveltek. Komolyan gondolják azt, hogy a célokért küzdeni kell. Nekem ez a film volt az, amiért mindent megtettem, alázattal. Apukámat meg is leptem.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Operától operáig

Operatörténeti barangolásra invitálják új bemutatójukon a nézőket a Győri Nemzeti Színház művészei. Tovább olvasom