Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Egy torontóinak is vonzó település

Félúton, Mosonmagyaróvár és Győr között fekszik Mosonszentmiklós. Földrajzi elhelyezkedése, az autópálya közelsége, a szép környezet sok betelepülőt csal a településre. S nemcsak a környékről, hiszen a helyiek között van olyan lakos is, aki Kanadából érkezett.
A mosonszentmiklósi főutcán egy „üde színfoltra” leszünk figyelmesek. Egy sötét bőrű anyuka gyönyörű félvér gyermekekkel sétál. Galgóczi Deborah nemcsak bőrszíne miatt tűnik ki a helyiek közül, hanem közvetlenségével, kedvességével is. A kanadai hölgy Torontóban, egy templomban ismerkedett meg a Mosonmagyaróvárról a távoli országba dolgozni érkező férjével.

Angol nyelvű

óvodát szeretne


A szerelemből házasság lett, aztán megszületett az első gyermekük. Amikor a ma nyolcesztendős kisfiú hároméves lett, úgy döntöttek, hogy Magyarországra költöznek. Laktak Győrben is, de úgy gondolták, hogy az időközben tovább gyarapodó család számára kényelmesebb lenne egy saját ház. Sok faluban jártak, mígnem eljutottak Mosonszentmiklósra, ahol beleszerettek a tájba. A háromgyermekes anyuka jól érzi magát a községben. Azt mondja: az évekig gyötrően erős honvágya is elmúlt már. A helyiek is megszerették, és a korábban óvónőként dolgozó hölgy, ha a legkisebb csemetéje, a másfél éves Charlotte kicsit nagyobb lesz, egy régi vágyát szeretné majd megvalósítani: angol nyelvű óvodát nyitna.
A községben kiemelten figyelnek a nyugdíjasokra is, az idősek klubjában sokan töltik napjaikat. Délelőtt bejárnak, beszélgetnek, tévéznek, kapnak tízórait, ebédet, uzsonnát, aztán délután hazamennek. De vannak olyanok is, akik csak az ebédért érkeznek.
A falu közösségi élete igazán gazdag. A kultúrházban teleház működik, s rengeteg tanfolyamnak is otthont ad az épület. A Mosonszentmiklósi Faluvédő Egyesület havonta ingyenes újságot is megjelentet, amiben minden fontos történésről beszámolnak. Működik a településen sport-, tűzoltó- és polgárőr-egyesület is. Néhány hete igazi kuriózumnak számító rendezvénytől volt hangos a falu: Nemzetközi Fúvószenekari Fesztivált tartottak a Mosonszentmiklósi Fúvószenekar 30 éves jubileuma alkalmából.

Nem jellemző a munkanélküliség

A falu élén négy esztendeje Varga László áll. A polgármester elkerült szülőfalujából, majd visszavezetett az útja. A három részből: Mosonújhelyből, Mosonszentmiklósból és Gyártelepből álló, összesen 2500 ember lakta településen évente 30–50 haláleset történik, s 20–30 újszülöttel gyarapodik a község. Idén új közművesített telkeket alakított ki az önkormányzat, melyekre már vannak érdeklődők. „A falu fejlődésre van ítélve” – mondja a polgármester. Az autópálya, a vasút közelsége, a környéken lévő munkalehetőségek sokak számára vonzóvá teszik. „A községben nem jellemző a munkanélküliség, 15–20 állandó munkakerülőt leszámítva mindenki dolgozik” – jegyzi meg Varga László. Kis- és középvállalkozások is vannak a településen, a legtöbb embert, 67-et pedig az önkormányzat foglalkoztatja az intézményekben. Az iskolában alsó és felső tagozat működik, 220 gyerek jár oda. A felsősök között még vannak évfolyamok, ahol két osztály van, az alsókban már csak egy-egy. Az óvodába jelenleg 80 kicsi jár.
Vannak eladásra kínált öreg házak is a településen, a lakható állapotúakat 5–6 millió forint körüli összegekért árulják, a romosabbakat 2–3 millióért. „Az önkormányzat egyébként az óvatosabb fejlesztések híve, addig nyújtózkodnak, amíg a takarójuk ér” – szögezi le a polgármester.

A benzinkúttól a szélerőműparkig

Mindig van minek örülni a községben. Még idén kinyitja a faluban kapuit egy elektromos alkatrészeket gyártó üzem, ahol a tervek szerint 20–25 betanított női munkásra lesz szükség. Az autópálya mellett pedig benzinkút létesül. Szintén ebben az esztendőben valósul meg egy nagy gabonaraktár-együttes építése is. Megújul két utca a községben: a Zrínyit pályázati támogatással, míg a Jókait az önkormányzat saját keretéből finanszírozza. A két beruházás 15 millió forintjába kerül a falunak.
Idén egy különleges eseményre is készülnek a településen. Egyik elszármazott lakosuk, a ma Sopronban élő Hencz József elhatározta, hogy kötetbe foglalja Mosonszentmiklós történetét. A könyvet hamarosan a nagyközönség előtt is bemutatják. 2007-ben pedig, ha minden igaz, csúszással ugyan, de a szélerőműparkot is elkezdik építeni a községben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NB II: Rajt egy nappal később

Teljes az NB II Nyugati csoportjának sorsolása is. Az első fordulót az augusztus 12-i,… Tovább olvasom