Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Egy volt szlovák miniszter lánya okozta a balesetet az M3-ason

Őrizetbe vették azt a szlovák nőt, aki az M3-as autópályán kedd hajnalban ittasan három ember halálához vezető balesetet okozott. A nő egy volt szlovák miniszter lánya.
Egy volt szlovák miniszter, a kassai Vasművet privatizáló Alexander Rezes lánya az a szlovák állampolgárságú nő, aki az M3-as autópályán három ember életét követelő balesetet okozott kedden - adta hírül saját információkra hivatkozva a Novy Cas című szlovák bulvárlap.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivőjének tájékoztatása szerint a balesetet okozó BMW vezetőjét kedd délután ittas állapotban elkövetett, több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A rendőrség - a baleset súlya, az ittasság ténye, illetve amiatt, hogy külföldi állampolgárról van szó - javasolta az illetékes ügyészségen a nő előzetes letartóztatásba vételét.

A Novy Cas úgy tudja, a rendőrség által őrizetbe vett személy nem más, mint a bulvárlapokból jól ismert kassai "Rezes klán" egyik tagja, Eva Varholíková Rezesová. Varholíková testvére a szlovák sajtó által multimilliomosnak tartott Július Rezes kassai vállalkozó, aki korábban a kassai Vasmű igazgatótanácsának elnöke volt. Mindketten annak az Alexander Rezesnek a gyermekei, aki a 1990-es években Vladimír Meciar kormányának közlekedési minisztere, valamint a kassai vasmű privatizációjának kulcsszereplője és egy időben az óriásvállalat részvényei közel felének tulajdonosa volt. A közel tíz éve elhunyt Alexander Rezest életében az ország második leggazdagabb embereként emlegette a szlovák média.

Eva Varholíková Rezesová gyakori és kedvelt szereplője a szlovák bulvárlapoknak. Volt férjével, a jégkorongozó Ján Varholíkkal két lánygyermekük van.

Az őrizetbe vett Varholíková édesanyja, Eva Rezesová, a baleset kapcsán a sajtónak szerdán eljutatott állásfoglalásában nagy szerencsétlenségnek és tragédiának nevezte a balesetet. Varholíková édesanyja egész családja nevében mély együtérzését fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak és bocsánatukat kérte a tragédiáért. "Nagyon sajnáljuk a történteket. Lányom kész arra, hogy teljes egészében vállalja a felelősséget és a tragédia következményeit" - olvasható a közleményben.

Őrizetbe vették az M3-ason halálos balesetet okozó szlovák nőt

Őrizetbe vették azt a szlovák állampolgárságú, 35 éves nőt, aki az M3-as autópályán kedd hajnalban három ember halálához vezető balesetet okozott; a szakértői vélemény szerint a nő ittasan vezetett – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán az MTI érdeklődésére.

Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a kirendelt szakértő a vér- és a vizeletvizsgálat alapján alátámasztotta a baleset helyszínén már fennálló gyanút, miszerint a BMW vezetője alkoholos befolyásoltság alatt vezette autóját, amikor belerohant az előtte haladó Fiatba.

Hogy pontosan milyen mértékű ittasságra derített fényt a szakértői vizsgálat, arról a rendőrség a személyiségi jog védelmére, illetve nyomozati érdekre hivatkozva egyelőre nem nyilatkozik – tette hozzá a szóvivő.

Elmondása szerint a szlovák állampolgárságú nőt kedd délután ittas állapotban elkövetett, több ember halálát eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, vallomása nem publikus.

A rendőrség - a baleset súlya, az ittasság ténye, illetve amiatt, hogy külföldi állampolgárról van szó - javasolja az illetékes ügyészségen a nő előzetes letartóztatásba vételét; a bíróság várhatóan még a héten dönt az ügyben - közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy valóban elaludt-e a volánnál a sofőr, mielőtt belerohant a Fiatba, a szóvivő megjegyezte: feltételezhetően igen, de ezt a körülményt még vizsgálják.

A rendőrség korábbi közlése szerint a szlovák rendszámú BMW kedden hajnali 4 óra 45 perckor nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt.

A szabályosan közlekedő személyautóban két középkorú karácsondi házaspár utazott. Négyük közül hárman bennégtek a kocsiban, míg azt az 54 éves nőt, aki ki tudott menekülni a járműből, másod- és harmadfokú égési sérülésekkel a fővárosi Honvéd kórházba vitték; állapota súlyos, életveszélyes - mondta a PMRFK szóvivője.

Olvasóink írták

  • 1. Mozimasiniszta 2012. augusztus 22. 15:55
    „Ezek tótok...nincs ezeknek rendes tót nevük ? csak a magyart csúfolják ? vagy rendes tót nincs is?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán Viktor a keleti nyitásról is tárgyalt

A keleti nyitásról is tárgyalt Orbán Viktor az ASEAN főtitkárával, hangsúlyozva a délkelet-ázsiai… Tovább olvasom