Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Egyedül vagyok, de babát akarok!

Július elsejétől az egyedülálló nők is részt vehetnek a lombikbébiprogramban, ami komoly aggályokat vet fel.

Sok tisztáznivaló akad: például, mitől tekinthető valaki meddőnek, akinek állandó kapcsolata sincs, s ki dönti el, hogy egy nő mikor éri el fogamzóképességének felső határát?

Ön mit gondol mind erről?

Mondja el véleményét fórumunkban >>
Az egészségügyi törvény módosítása nyomán júliustól az egyedülálló, meddő nőknek is jár a lombikbébi-kezelés, illetve azoknak is, akik bár fogamzóképesek, de termékeny éveik végén járnak, azaz természetes úton nagy valószínűséggel nem esnének teherbe. Nem tudni, hány nőt érint Magyarországon az új szabályozás, de az egészségügyi tárca becslése szerint több ezer nőnek segít majd az új szabály. 

Dr. Kőrösi Tamásnak, a győri Kaáli Intézet orvos igazgatójának komoly aggályai vannak a most elfogadott változásokkal kapcsolatban, többek között az, hogy a jogalkotók „elfelejtették" megkérdezni az illetékes szakmai bizottságot a döntés előtt. Ugyanazok a jogalkotók, akik alig néhány hete megszavazták azt is, hogy 18 éves kor felett bárki sterilizáltathassa magát...

– Skizofrén állapot, hogy ugyanazok az emberek, akik egyik nap a népesség fogyására és az esélyegyenlőségre, személyiségi jogokra hivatkozva hoznak egy törvényt, másnap éppen ennek az ellenkezőjét fogadják el – mondja a főorvos, aki szerint komoly szakmai kérdéseket is felvet az egyedülálló nőknek is esélyt adó rendelkezés. Például azt, hogy hogyan tekinthető valaki meddőnek, aki nem él párkapcsolatban. Ilyenkor gyakorlatilag nincs is lehetőség rá, hogy bebizonyosodjon, képes-e megfoganni a leendő gyerek, holott orvosilag csak az tekinthető meddőnek, aki legalább egyévi rendszeres, védekezés nélküli házasélet után sem esik teherbe. Természetesen ez nem vonatkozik azokra a nőkre, akiknél valamilyen diagnosztizált szervi betegség, például a petevezető összenövése eleve lehetetlenné teszi a teherbe esést, vagyis természetes úton senkitől, semmilyen körülmények között nem születhetne gyermekük. Az igazi esélyegyenlőség egyébként akkor valósul meg, ha az egyedülálló férfiak is megkapnák a lehetőséget  a gyermekhez. Ezek szerint nekik hölgyeket kellene intézetileg szereznünk, mert ha nem... Velük vajon mi lesz?

Gyerekvállalás társ nélkül?

– Érdemes elgondolkodni azon is, hogy aki nem képes egy komoly, felelősségteljes párkapcsolatot kialakítani, hogyan tud felnevelni egy gyereket. Akinek egyébként joga van az apához... – veti fel az újabb kérdést a főorvos, aki bevallottan a hagyományos, „férfi-nő-gyerek" családmodell híve, s igazságtalannak tartja, hogy míg a gyermektelen, örökbefogadásra váró, harmonikus kapcsolatban élő pároknak hosszas, kimerítő hercehurcán kell keresztülmenniük a környezettanulmánytól a pszichológiai vizsgálatokig, míg hozzájuk kerülhet végre a vágyott kisgyermek,  egy egyedülálló nőnél senki sem vizsgálja, vajon alkalmas-e arra, hogy egyedül nevelje fel a gyermekét...

Eddig házastársra nem feltétlenül, de élettársra mindenképpen szükség volt a lombikprogramban való részvételre, utóbbi esetben közjegyző által hitelesített okiratnak kellett bizonyítania, hogy a pár valóban együtt él. Más kérdés, hogy ezt egy vállalkozó kedvű férfi bevonásával nem volt nehéz megszereznie a mindenáron babára vágyó nőnek, de még az sem jelentett biztosítékot a leendő szerető családi háttérre, ha valódi érzelmek mozgatták az eseményeket. Előfordult például, hogy egy férfi, aki a feleségével elkezdte a lombikbabaprogramot a lakóhelyén, egy másik város meddőségi központjában a barátnőjével jelent meg ugyanilyen céllal...
    
Leszbikus, szerető is érdeklődött 

A pszichológus szerint

Frank Ágnes klinikai szakpszichológus nem ért egyet azzal, hogy akinek nem jön össze egy boldog, tartós párkapcsolat, annak le kelljen mondania a gyerekről.
„Sokan, különösen a művelt, iskolázott nők nem azért nem találnak hosszú távra társat, mert érzelmileg alkalmatlanok rá, hanem mert nem akarnak megalkudni. Az ideális persze az, ha férfi is van a képben, de nem mindegy, milyen: jó, apának való férfi, mert a torz házasságok legalább annyira károsak a gyerekre, mint az, hogy egyedül nevelik. A pároknál sem vizsgálja senki, alkalmasak-e a gyereknevelésre, pedig talán kellene, legalábbis a statisztikák ezt mutatják. Aki érett fejjel, tudatosan, de egyedül vállalja a mesterséges megtermékenyítést, tudja, mit vállal, és felkészültebb lehet, mint az, aki egy boldog család ígéretével vág bele a gyerekvállalásba, abban a hitben, hogy megtalálta az ideális partnert. Ha egy párkapcsolat, ahol kisgyerek van, felbomlik, sokkal tragikusabb lehet, hiszen alapjaiban változtathatja meg a nő élethez való viszonyát, feladatait, gyakran az anyagi helyzetét is.
A meddő nők gyermekhez való jogát kevesen vitatják, de a szabályozásban új elem az is, hogy azok az egyébként egészséges nők is vállalhatnak lombikbébit, akik termékeny éveik végéhez közeledve sem találtak megfelelő apát leendő gyermeküknek, azaz lassan kifutnak az időből. Dr. Kőrösi Tamás szerint ez sem igazán átgondolt eleme a törvénynek, a rendszer ugyanis „nem erre lett kitalálva".

– A lombikprogram sikeressége nagyon nagy mértékben a kortól függ: míg 35 éves kor alatt 44–49 százalék az esély a teherbe esésre, 40 éves kor felett ez drámaian lecsökken, s már csak 8 százalék! Nem beszélve arról, hogy a vetélés kockázata is 10–15 százalékról 50–55 százalékra nő. Akinek a petesejtjei a kora miatt nem jó minőségűek, azon a lombikprogram sem fog segíteni – mondja a főorvos, hozzátéve, hogy annak eldöntése, elérte-e egy nő a termékenysége határát, avagy sem, szintén szubjektív. Mert bár az orvosi statisztikák szerint átlagosan 51,2 év a „reprodukciós kor" vége, nem valószínű, hogy ezt bárki kivárná, s utána tenne csak lépéseket a gyermekáldásért. Igaz, ha egy ötvenéves, a törvényi feltételeknek egyébként megfelelő páciens jelentkezik az intézetben, kötelesek elvégezni rajta a beavatkozás(oka)t... 

A győri intézetben eddig alig néhány egyedülálló nő érdeklődött a lehetőség iránt, de mivel egyelőre csak a törvénymódosítás született meg, a szabályozási eljárás nem – még nincsenek például megfelelő nyomtatványok, dokumentumok az eljáráshoz –,  elméleti szinten  maradt a dolog. Anélkül, hogy borzolni szeretné a kedélyeket, a főorvos elárulta: volt köztük leszbikus párkapcsolatban élő hölgy is, de olyan, egy szerelmi háromszögben szeretői státusban lévő nő is, aki tudomásul vette, hogy nős szerelme nem akar gyereket, ő maga mégsem akart lemondani az anyaságról. Nyugat-Európa legtöbb országában egyébként hasonlóan liberális a szabályozás, mint július óta nálunk, s jóval magasabb a lombikbébik aránya is.

A „baba ára"

Az állam öt lombikbébi-kezelést támogat 100 százalékosan, legfeljebb két sikeres terhességig, azaz ha valakinek az első és a második kezelésre is rögtön „összejön" a baba, nem vehet igénybe több beavatkozást. Az öt próbálkozáson felül mélyen a zsebbe kell nyúlni: attól függően, hogy hagyományos vagy mikromanipulációs eljárásra van szükség, 300–450 ezer forintot kell fizetnie a páciensnek. Magához a beavatkozáshoz – még ha támogatott is – hozzá kell adni a szervezet előkészítését és a megtapadást segítő gyógyszerek árát, amelyek többségéhez  50 százalékos tb-támogatás jár; így egy kezelés 60–100 ezer forintos gyógyszerköltséget jelent. Minél idősebb a páciens, annál több gyógyszerre van szükség a sikerhez.
 
A „boldog" embrió esélyesebb

– Maga az, hogy valaki meddő, „láthatatlan" stresszforrás, de bizonyított tény, hogy azoknál az anyukáknál, akiknél a lombikbébi-beavatkozást stressz kíséri, például a család nem fogadja el, hogy ilyen módon lesz gyermeke, vagy nincs, aki beadja neki az injekciót, az embrió megtapadási esélye akár 30 százalékkal is csökkenhet! Főleg a kisebb településeken kifejezetten szégyennek számít, ha valaki természetes úton nem tud gyereket szülni – vagy nemzeni –, s még nagyobb elutasításba ütközhet az, aki egyedülállóként folyamodik a tudományhoz, s nyíltan vállalja, hogy apa nélkül szeretné felnevelni a gyermekét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gólerős Vargák a Vasutasoknál

Tovább olvasom