Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Egyenlő pályákkal, egyenlőbb esélyekkel

Igaz, a régió kistérségeiben mostanság az egyik legnagyobb kérdés, melyik iskolát zárják be, de legalábbis ki kivel társul, az intézmények maguk is próbálnak tenni körülményeik jobbításáért. Pázmándfalun például már harmadik alkalommal pályáztak, sikerrel.
A Pázmándi Horvát Endre-iskola, óvoda és könyvtár harmadszorra pályázott a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatására. A HEFOP-os pályázatnak köszönhetően a nevelők nemcsak a szövegértés tökéletesítésére és a logikai feladatok elmélyítésére fókuszálnak, de jut pénz a továbbképzésekre, az eszközök fejlesztésére és a tanulók szabadidejének hasznos eltöltésére is.
– Célunk, hogy minél több tanulónk fejezze be sikerrel a nyolcadik osztályt és állják meg a helyüket a majdan választott középiskolában – tájékoztatott a részletekről Ferenci Róbert igazgató. – Konzorciumi partnereink a koroncói és a pannonhalmi iskola, valamint a pázmándfalui cigány kisebbségi önkormányzat, amelynek égisze alatt úgynevezett tanoda működik.
A szülők kezdetben idegenkedtek a pluszfoglalkozásoktól, ám mára belátták: az aprólékos, több esetben játékos formában végzett felzárkóztatás kizárólag a gyerekek hasznára válik. A jelenlegi 76-os gyermeklétszám közel fele halmozottan hátrányos helyzetű, ami azt jelenti, hogy a szülők legfeljebb az általános iskolát végezték el és a család rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül. A négy konzorciumi tag közel 5–5 millió forinton osztozik. Az összeget képzésekre, csoportbontásban végzett felzárkóztatásra és eszközbeszerzésre fordítják, s ebből hívják életre azt a nyári tábort is, amelyre intézményenként 10–10 tanuló kap meghívást.
– Minden diákunk tovább tanul, legfeljebb az eredményük megtartásával, a kitartásukkal lehet gond – folytatta az igazgató. – A lényeg, hogy ebben segítsük, biztassuk őket. Ha leérettségiznek, szakmát tanulnak, boldogulnak, az kicsit a mi „bizonyítványunk”.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Év közben ugranak majd rá a pályázati pénzekre

Élő organizmus a városi költségvetés, amely pályázatokon elnyert források következtében duzzad év… Tovább olvasom