Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Egyezik a helyszínen rögzített DNS a gyanúsítottakéval!

Egyezik a helyszínen hagyott DNS-minta és a gyanúsítottak DNS-mintája - jelentette be kedden Budapesten Házi István az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója a romák elleni támadások ügyében tartott sajtótájékoztatón.
Az előzetes letartóztatásban levő négy gyanúsított közül kettő DNS-mintája egyezik a romák elleni támadások helyszínein rögzítettekkel - jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon rendőri vezetők, de arról nem beszéltek, hogy hány helyszínen rögzített mintákkal találtak azonosságot.

Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője és Házi István, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója arról is beszélt, hogy a gyilkosságoknál használt, valamint a lefoglalt fegyverek között azonosság fedezhető fel.

Kifejtette: hat sörétes és golyós fegyvert, továbbá állványos céltávcsöves és egyéb fegyvereket, több mint 140 lőszert és alkatrészeket, tartozékokat foglaltak le. Típusuk, kaliberük alapján ezek akár a gyilkosságoknál használtak is lehetnek - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a szakértői vizsgálatok ez ügyben még tartanak. Lefoglaltak még térképeket és térképszelvényeket is, amelyeken a korábbi támadások voltak bejelölve, valamint egyéb helyszínek - közölte Petőfi Attila.

A NNI vezetője az MTI kérdésére azt mondta: egyelőre nem keres más embert a rendőrség a romák elleni támadássorozattal összefüggésben. Egy másik kérdésre válaszolva kifejtette: csak akkor mondható, hogy bővülhet az elkövetői kör, ha ezt a későbbiekben adatok támasztják alá.

Ugyancsak újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, mivel még a gyanúsítottakkal sem közölték, hogy miért és hogyan jutottak el a debreceni szórakozóhelyig, a nyilvánosság előtt sem árulják el ezt el egyelőre. Azt azonban elmondta, a nyomozók tudták, hogy az elfogás hajnalán az elkövetői kör és a barátaik egy helyen lesznek jelen, ezért ez az időpont tűnt a legideálisabbnak a rajtaütéshez.

Kitért arra is, hogy egyes szakértői vélemények szerint meg kellett volna várniuk a rendőröknek a következő támadást, de végül a rendőri vezetés azért döntött a 21-i időpont mellett, mert nem kockáztathattak emberéleteket egy ilyen rajtaütésen, ahol esetlegesen tűzharc alakulhatott volna ki.

Egyelőre nem keresnek másokat

Egyelőre nem keres további gyanúsítottat a rendőrség a romák elleni támadásokkal összefüggésben - mondta Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Előzőleg rendőrségi nyilatkozatok alapján több médium is arról számolt be, hogy további gyanúsítottakat keres a rendőrség. A Népszabadság keddi számában azt közölte, hogy további három embert keresnek. Petőfi Attila pontosította Házi Istvánnak, az ORFK bűnügyi főigazgatójának korábbi közlését, miszerint a helyszíneken rögzített DNS-minták egyeznek a gyanúsítottakéval. Az NNI vezetője elmondta, hogy két gyanúsított DNS-mintáját azonosították, de azt nem árulta el, hogy kikét és hány helyszínen.

Petőfi Attila az elmúlt 13 hónap nyomozásával kapcsolatban azt mondta: rendszertelenül, 18-103 nappal követték egymást a támadások, melyek időpontjai zömmel éjfél és hajnali kettő óra közé estek. Hozzátette: mindig az autópályákhoz közeli, a sztrádáktól 20-25 kilométerre fekvő kis települések szélső házait érintették a bűncselekmények és valamennyi sértett roma származású. Elmondta azt is, hogy eleinte három-négytagú csoportra gyanakodtak, a nagycsécsi kettős gyilkosságot követően azonban ez a szám egy-két fősre csökkent.

Az NNI vezetője kifejtette: több mint 300 bejelentés érkezett a rendőrségre, amelyeket 80 százalékban dolgoztak fel eddig. Ettől függetlenül a nyomozók több vonalat párhuzamosan ellenőriztek a legelső támadás óta folyamatosan. A helyszínek esetében azt mondta, rendőrök tucatjai "szállták meg" a településeket és több ezer embert hallgattak ki, és volt olyan település is, ahol szinte minden lakossal beszéltek, valamint ellenőrizték a környéken fellelhető kamerák felvételeit is.

A fegyverekről szólva azt mondta: először a legális fegyvertartókat ellenőrizték, a vadászokat, majd az illegális fegyverhasználattal kapcsolatba hozható csoportok ellenőrzését kezdték meg, a hatástalanított fegyverek átalakítóit, orvvadászokat. Több mint négymillió híváslista adatát ellenőrizték, és több ezer emberrel beszéltek, akik a támadások időpontjában a helyszínek közelében telefonon beszéltek, különösen a nagycsécsi, alsózsolcai bűncselekmények idején. Érdekességként elmondta, hogy egész Miskolc kétszer kétheti hívásadatát átnézték. Szintén a nyomozás elemeként említette, hogy másfélmillió gépkocsi adatait összesítették.

Hangsúlyozta: ez az elemző munka vezetett eredményre, a gyanúsítottak elfogásához, miután augusztus második felére néhány ember látókörébe került.

A gyanúsítottakról szólva azt mondta: 28-42 év közöttiek, cukrász, katona és hangtechnikus foglalkozásúak. Hozzátette: állandó vagy alkalmi munkavállalók, akik debreceni, illetve környékbeli lakosok. A gyanúsítottak közül hárman vallomást tettek, egy azonban megtagadta a vallomástételt. A vallomások tartalmát Petőfi Attila nem árulta el, így arról sem beszélt, hogy a gyanúsítottak kifejtették-e tettük indítékát. (A gyanúsítottak védői ugyanakkor korábban arról beszéltek, hogy védenceik nem ismerték el részvételüket a bűncselekményekben.)

"A rendőrség feltételezése szerint rasszista indítékú támadásokról van szó, de ez a tény csak akkor válik bizonyossá, ha a gyanúsítottak maguk is bevallják" - mutatott rá a dandártábornok.

Házi István, az ORFK bűnügyi főigazgatója sikertörténetnek nevezte a felderítést, amelynek - mint mondta - a végéhez értek. A vezérőrnagy köszönetet mondott a nyomozásban részt vevő rendőröknek, különösen a 120 fős nyomozócsoportnak, továbbá a nemzetbiztonsági szakszolgálatoknak, az adatszolgáltatóknak, a szakértőknek és az állampolgároknak, akik részinformációkkal segítették behatárolni a csoportot.

A bűnügyi főigazgató szalmakazal-effektusnak nevezte a gyanúsítottak kézre kerítését, vagyis ahhoz hasonlította a gyanúsítottak megtalálását, mintha egy tűt kellett volna megtalálniuk egy szénakazalban. Kitért arra, hogy az ország minden részén dolgoztak a nyomozók, a munkába a vidéki rendőrkapitányságok is beszálltak.

Hangsúlyozta: a rendőrség önálló nyomozati munkájának eredményeként lettek meg az elkövetők. A díjkitűzéssel kapcsolatban azt mondta: jellemző a gyanúsítotti körre, hogy még a 100 millió forintos nyomravezetői díj sem ingatta meg egyikőjüket sem, és a környezetükből sem kaptak a rendőrök információt. Hozzátette, az értékelő-elemző munkának köszönhető a siker. Úgy fogalmazott, nem igazolódott be az a feltételezés, hogy ezt az ügyet a magyar rendőrség nem tudja megoldani.

Szabadon engedték a tarnabodi támadás miatt letartóztatottakat

Nem az a három férfi követte el a tavalyi tarnabodi fegyveres és Molotov-koktélos támadást, akiket korábban előzetes letartóztatásba helyeztek a bűncselekmény miatt, ezért szabadlábra helyezték őket - jelentette be Petőfi Attila, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vezetője kedden.

A dandártábornok a budapesti sajtótájékoztatón közölte: az adatok szerint a Debrecenben péntekre virradóra elfogott négy férfi követte el tavaly szeptember 29-én a Heves megyei fegyveres és Molotov-koktélos támadást, ezért az előzetes letartóztatásban lévő három férfit hétfőn szabadon engedték.

A három férfit a tarnabodi támadással összefüggésben a bűncselekmény másnapján helyezték előzetes letartóztatásba több emberen elkövetett emberölés kísérletének gyanúja miatt tanúvallomások és nyomszakértői adatok alapján. A múlt pénteki elfogás után azonban kiderült, hogy a támadást, amelyet a romák elleni támadássorozat részeként kezeltek, a most elfogott gyanúsítottak követték el, ezért a három férfi ellen megszüntetik az eljárást - mondta Petőfi Attila.

Az NNI vezetője közölte: a rendőrség azért gyanúsította meg a három férfit a tarnabodi bűncselekmény elkövetésével, mert egy tanú arról számolt be, hogy a támadást megelőző napokban egy lefűrészelt csövű vadászfegyvert láttak az egyik férfinál, akinek a ruházata hasonlított a támadók vélt viseletéhez, és a nyomszakértők lőpornyomokat találtak a kezükön és ruházatukon. Az NNI 120 fős külön egysége azért kezelte a tarnabodi bűncselekményt a romák elleni támadássorozat részeként, mert az elkövetés módja, az időpont, a sértetti kör és más egyéb körülmény erre utalt.

A Heves megyei Tarnabodon 2008. szeptember 29-én a hajnali órákban lövéseket adtak le és Molotov-koktélokat hajítottak családi házakra. Négy házat ért támadás, de csak egy épületben keletkezett tűz. A lángokat a lakók megfékezték, így a kiérkező tűzoltóknak csupán a parazsat kellett eloltaniuk. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség már másnap meggyanúsított három férfit a bűncselekmény elkövetésével, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte őket.

A Nemzeti Nyomozó Iroda 120 fős külön egysége kilenc bűncselekmény ügyében folytatott eljárást, ezeket a gyanú szerint a pénteken elfogott és vasárnap előzetes letartóztatásba helyezett négy, 28 és 42 év közötti férfi követte el. A támadásokban hatan meghaltak.

Olvasóink írták

54 hozzászólás
  • 54. Szipor 2009. szeptember 18. 15:23
    „Móron is "megtalálták" Kaiser Ede DNS mintáját, közben meg ott sem volt. Erről ennyit.”
  • 53. flexsnake 2009. augusztus 26. 07:13
    „51. kampányszöveg mint a dübörgő gazdaság.
    Fele sem igaz. Ezt mondtam az elejétől: szélsőségesek akiik jobboldaliak. Rasszizmus.”
  • 52. flexapja 2009. augusztus 26. 07:03
    „társasházunkban az évek ota a lépcsöhazban diszviragot tegnap valakik ellopták. az 5. emeletre tegnap egy cigany csalad költözött. nem tudom van-e összefüggés a 2 közt? az ajtokat egesz nap csapkodják,verik a korlátot...stb...”
  • 51. flexapja 2009. augusztus 26. 06:31
    „48. hozzászólás flexapja 2009.08.25. 21:36

    flexnake,de hisz te a Jobbik programjat irtad le...
    fijacskam,látom megtértél... a Jobbik kampanyszövegét irtad be. Gratulalok.”
  • 50. flexapja 2009. augusztus 26. 06:29
    „"Árpi egy tök nyugodt ember volt, nem tudom elképzelni róla, hogy ilyet tett volna" - mondta az [origo]-nak még vasárnap telefonon a gyanúsított egyik régi ismerőse, és hasonlóan nyilatkozott hétfőn Debrecenben két másik ismerős, akikkel a korábban együttesekben doboló K. Árpád a zenélés révén került kapcsolatba még a kilencvenes évek közepén.

    "Egy árva hangot nem lehetett hallani tőle arról, hogy dühítenék a cigányok" - fogalmazott egyikük. Mindketten hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az utóbbi három-négy évben csak futólag találkoztak a férfivel, és ugyan előtte közel 15 évig szoros munkakapcsolatban voltak, de ő "zárkózott ember, nem tárulkozott fel", és leginkább csak a zenéről lehetett vele beszélgetni. Azt mondták, nem ismerik közelebbről a vele együtt őrizetbe vett testvérét és a másik két férfit sem. Mindkét forrás azt kérte, hogy nevét ne közöljük, mert nem szeretnének a nyilvánosság előtt szerepelni ebben az érzékeny ügyben.”
  • 49. nanemaaa 2009. augusztus 26. 01:02
    „Tessék szíves megmagyarázni, hogy a tanár, vagy a Cosma gyilkosságnál hogy nem lehetett DNS mintát venni?
    És ha ott fel sem merült a tényleges életfogytiglan, akkor itt miért? Ha a Cosma ügy lehetett véletlen verekedés közbeni baleset, akkor ezek a gyilkosságok miért nem véletlen autópálya elhagyásból származó balesetek?
    Csak rosszkor tértek le a páláyról...... és ezen hirtelen felindulva követték el a "csínyeket".
    Justicia úgyis meghalt régen.”
  • 48. flexapja 2009. augusztus 25. 21:36
    „flexnake,de hisz te a Jobbik programjat irtad le...”
  • 47. flexapja 2009. augusztus 25. 21:35
    „meghamisitottak!”
  • 46. Mizujs 2009. augusztus 25. 20:46
    „Támogatom a tömeges kivándorlást. Ha nem jönnek vissza.

    De mind visszaszivárog., :-(((
    Amiről a hüllllllye média nem tudósít. Mert akkor be kellene is merniük a romáknak: ott is dolgozni, beilleszkedni kell. Nincs sültgalamb. De még a felheccelt, buta..... romák még elhiszik, hogy van Kánaán.”
  • 45. gubanc 2009. augusztus 25. 20:34
    „Rábasztál. Meggondolták magukat. Maradnak. Cigány gárdát alapítanak ozt JÓ NAPOT!”
  • 44. scire 2009. augusztus 25. 20:26
    „http://www.fn.hu/belfold/20090825/robbanasig_feszult_helyzet_tatarszentgyorgyon/”
  • 43. flexsnake 2009. augusztus 25. 19:20
    „És majd fogadást kötünk mikor jönnek vissza a romák mert kint se jó? :D Nem kell menniük, sokkal többe kerül kiutaztatni majd hazahozni őket. El kell zárni a pénzcsapot, ennyi. Ez a megoldás. Nincs alanyi jogon járó segély sem. Nem lesznek lefizethető orvosok se közgyogyo se ilyesmi. Nem integrálni kell, az lehetetlen, békén kell őket hagyni, de ha nem dolgozik és lop, lakat alá vele 40-50 évre.”
  • 42. scire 2009. augusztus 25. 16:44
    „http://video.haon.hu/video/47080/romagyilkoss--gok--2009--augusztus-25-i-sajt--t--j--koztat--”
  • 41. CID 2009. augusztus 25. 16:38
    „35. A büdös naplopó parasztja, a füttyfürüttyért nem tudja aláírni.”
  • 40. scire 2009. augusztus 25. 16:23
    „http://www.police.hu/data/cms609109/NNI_elfogas.wmv”
  • 39. Popi 2009. augusztus 25. 15:15
    „Írja alá nagyon gyorsan amit kérnek, menjenek a bélbe....”
  • 38. gróf 2009. augusztus 25. 15:14
    „35!
    Nem kinevetni kellene a romákat, hanem megadni amit kérnek.”
  • 37. Moolnaar 2009. augusztus 25. 15:01
    „Hat besz@rok ezeken a ciganyokon! :) Ezek olyan pofatlanok, hogy hajazzak a piaci legyeket! A vezeruk meg, ez a köztörvenyes bunözö meg mindig szabadlabon van?! Ezeket kellene elöször lecsukni es helyre allna a rend, mert latnak a ciganyok, hogy veget ert az Eldorado-korszak es jön az igazsag ideje!”
  • 36. keiner 2009. augusztus 25. 14:55
    „Ha ök elmennek kit fognak utána gyülölni? Egymásnak esnek a magyarok saját lében?”
  • 35. atipusos 2009. augusztus 25. 14:46
    „"Több száz aláírással ellátott kérelemmel fordultak az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökéhez fővárosi és vidéki romák a napokban, hogy segítse kivándorlásukat a népcsoportot ért sorozattámadások és a diszkrimináció miatt - tájékoztatott kedden Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke.

    Kolompár elmondta: roma származású emberek azt kérik tőle, hogy ,,olyan igazolást adjon ki számukra, hogy ők Magyarországon politikai üldözöttek, és sorozatos terrortámadásnak vannak kitéve". A roma vezető közlése szerint erre csak az OCÖ közgyűlésének felhatalmazásával tehet eleget, de mint fogalmazott, nem a kivándorlás, az ország elhagyása jelentheti a probléma megoldását.

    Az MTI-hez is eljutott egy olyan aláírásgyűjtő ív, amelyen mintegy százötven ember aláírása és adatai szerepelnek az alábbi szöveg alatt: ,,aláírásommal kinyilvánítom és tiltakozom a magyarországi cigányságot ért sorozatos terrortámadások és diszkrimináció miatt, és ezért Magyarországról el kívánok költözni". Lehetséges célállomásként Kanadát jelölték meg, de Anglia, Svédország, Dánia, az Egyesült Államok és Belgium is szerepel az íven."
    (mno)”
54 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Öt autó ütközött az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán

Öt autó ütközött össze kedden az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán, senki sem sérült meg, a… Tovább olvasom