Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 18°C Még több cikk.

Egyeztetés helyi ügyek nélkül

Folytatás az 1. oldalról.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az egyeztető fórumon úgy fogalmazott: a kormány és az összes önkormányzat együtt képviseli Magyarországot, a kabinet és a helyhatóságok párbeszédéhez nem kell előfeltétel. Hangsúlyozta, a regionális fejlesztési tanácsok mellé létre lehet hozni olyan ellenőrző testületet, amit a fórumon több önkormányzati vezető is felvetett. Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter kiemelte, még az idén egyeztetnek arról, hogy a kormányfő által módosítani javasolt három törvényről tartsanak szakértői megbeszélést. Hozzátette, a hét önkormányzati érdekszövetséggel volt egyeztetés a költségvetésről és az egészségügyi reformról is.

A pénzre bevonulunk?

A miniszterelnök kitért a fórum bevezetőjében mondott szavaira, és arra emlékeztetett, a jelenlévők közül egyesek október 23-án még a lemondását követelték, most tárgyalnak vele. „Kétféle politikai magatartással találkoztam: általában nem tárgyalunk, de ha pénzről van szó, akkor igen? Egyszer kivonulunk, máskor bevonulunk?” – tette fel a kérdést Gyurcsány Ferenc.
A fórumon több ellenzéki polgármester és megyei vezető is arra hívta fel a kormány figyelmét, ha jelenlegi formájában fogadja el az Országgyűlés a költségvetést, akkor több tízezer embert kell elbocsátani. Mások úgy vélték, addig nem lehet fejlesztésekről beszélni, amíg az önkormányzatoknak a működésükhöz hiteleket kell felvenni.

PR-akció és paródia

Az ülés ellenzéki résztvevői Kósa Lajos debreceni polgármestert bízták meg nyilatkozattal. P PR-akció és paródia sajátos keverékeként jellemezte az egyeztető fórumot. Elmondta: „tökéletes elbeszélés” folyt a résztvevők között, a paródia szó pedig azért helytálló, mert a meghívottak jelentős része a miniszterelnök saját megbízottja. A politikus azt viszont pozitívumként értékelte, hogy a kormányfő kimondta: amennyiben az önkormányzatok megszervezik saját érdekképviseletüket, azt elfogadja partnernek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Globex-kár jogilag megtérült

A Globex által Sopronnak okozott kár jogilag, dokumentálhatóan megtérült – állítja dr. Szalma… Tovább olvasom