Délmagyar logó

2017. 11. 24. péntek - Emma 4°C | 11°C Még több cikk.

Egymásra mutogat a két párt a népszavazási kampány miatt

A kormány nem foglalkozik a népszavazási kérdésekkel, és nem biztatja az embereket arra, hogy szavazzanak nemmel március 9-én, csupán a reformpolitikáról tájékoztatja őket - közölte az MSZP szóvivője vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Nyakó István úgy fogalmazott: a Fidesz népszavazási propagandája tulajdonképpen a kormány bukásáért kampányol, de aki ebben bízik, az már most csalódott lehet. A kabinet a referendum eredményétől függetlenül a helyén marad ugyanis - tette hozzá. A Fidesz szóvivője úgy reagált: az MSZP retteg, hogy elveszíti hatalmát.

A Fidesz három igenes kampánya valójában a fejlődésre, a közszolgáltatások színvonalának javítására mond nemet, hiszen a vizitdíjból, a kórházi napidíjból és a tandíjból származó bevételek a háziorvosoknál illetve az intézményeknél maradnak. A negatív kampány felelőtlenség, amellyel a Fidesz becsapja választóit - fogalmazott Nyakó István. A szocialisták szerint az ellenzék nincs tekintettel a jövőre, és nem törődik a népszavazás következményeivel. Pedig ami március 10-én illetve március 15-én történhet, azért Orbán Viktor és a Fidesz lesz a felelős - közölte Nyakó István.

A Fidesz szerint az MSZP retteg a népszavazástól. A szocialisták másfél évtizede akarják megakadályozni, hogy az emberek véleményt nyilvánítsanak a nélkülük meghozott döntésekről, de már nincsenek eszközeik a voksolás meggátolására - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője vasárnap Nyakó István szavaira reagálva. Nem elég, hogy a kormány folyamatosan hazudik és megsarcolja az embereket, milliárdokat költ arra, hogy megmagyarázza mindezt. A vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj bevezetése azonban elfogadhatatatlan és igazságtalan döntés, amelyre nem volt felhatalmazása a kormánynak -mondta a Fidesz szóvivője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túszul ejtett taxissal vitette magát a rendőrségre

Fegyvert fogott egy taxisra, és úgy vitette magát a rendőrségre egy 15 éves körözött lány… Tovább olvasom