Délmagyar logó

2016. 09. 28. szerda - Vencel 9°C | 22°C

Egymilliárd forintos pályázati visszaélés

A Vám- és Pénzügyőrség indítványozta, hogy vegyék előzetes letartóztatásba azt a két férfit, akiket csütörtökön a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség jelentett fel az Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértésének kísérlete miatt.
A Vám- és Pénzügyőrség tájékoztatása szerint az öt év szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény nyomozása közben beszerzett tárgyi és személyi bizonyítékok alapján a csütörtökön őrizetbe vett két budapesti férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy vállalkozásuk vezetőiként, valótlan tartalmú árajánlatokat, illetve pályázatokat készítettek és nyújtottak be a Magyar Gazdaságfejlesztési Központhoz.

A 140 mikró- és kisvállalkozást érintő csalás kísérletével körülbelül 1 milliárd forint uniós forrásokat tartalmazó fejlesztést célzott meg a cég. A jelenlegi adatok alapján nem volt meg a szükséges önerejük, valamint azt gyanítják, hogy ha nem buknak le, fiktív számlákkal igazolták volna a befektetések megvalósulását.

A Vám- és Pénzügyőrség nyomozást folytató Központi Bűnüldözési Parancsnoksága előterjesztést tett az illetékes ügyészségnél, hogy indítványozzák az őrizetbe vettek előzetes letartóztatását.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyurcsány szerint nem a vizitdíjon múlik a haza sorsa

A vizitdíj körül kialakult vita indulatkeltésnek jó, de nem ezen múlik a haza sorsa. Ezt Gyurcsány… Tovább olvasom