Délmagyar logó

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 36°C Még több cikk.

Egymilliárdot takarít meg a honvédség két bázis bezárásával

A honvédség a mezőfalvai és kalocsai laktanyákban tárolt inkurrens anyagokat és technikát értékesíti.
Egymilliárd forintot spórol a honvédség azzal, hogy a mezőfalvai és kalocsai laktanyákban tárolt inkurrens anyagokat és technikát értékesíti, majd a bázisokat bezárja - mondta Móró Lajos, a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak.

A vezérigazgató a lap csütörtöki számában közölt cikkben ismertette: Kalocsán döntő részt hadi használatra alkalmatlan, ezres tételekben mérhető technika áll, például olyan teherautók és terepjárók is, amelyekből már fa nőtt ki.

Mezőfalván ezernégyszáz tonna veszélyes hulladék - oltószer és -por, akkumulátor, vegyvédelmi felszerelés, ócska gumiköpeny - hever, amelynek megsemmisítésére először 214 millió forintos ajánlatot kaptak, de ezt negyvenmillióra sikerült leszorítani.

A kalocsai bázison lévő anyagokat, a harckocsikat leszámítva, egyben hirdetik meg.

A hulladéknak számító anyagokat csak olyan vállalat kaphatja meg, amely minden érvényes engedéllyel rendelkezik a feldolgozásra.

A harckocsikat külön csomagban értékesítik. A bontásra azért van szükség, mert a T-72-esek fegyvernek számítanak, így csak hadiipari tevékenységre jogosult vállalkozás szerezhetné meg őket. Hamarosan nyilvános pályázatot hirdetnek harmincezer AKM típusú gépkarabélyra is - mondta Móró Lajos a lapnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dandártábornokból honvéd lett Laborc Sándor

Másfél millió forint pénzbüntetésre és lefokozásra ítélte a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa… Tovább olvasom