Délmagyar logó

2017. 07. 20. csütörtök - Illés 21°C | 34°C Még több cikk.

Egyre jobban fenyegeti a nőket a tüdőrák

25 éve még négy férfira esett egy női tüdőrák-haláleset, napjainkban már két férfira. Évente mintegy 8 ezren halnak meg tüdőrákban hazánkban.
40 éves kor alatt több nő lesz tüdőrákos, mint férfi. A tüdődaganat nők közötti terjedéséért elsősorban a dohányzás tehető felelőssé, már a tizenévesek között is nagyjából ugyanannyi vagy még több a dohányos lány, mint a fiú. Egyesek szerint a nagyobb női esendőségben a dohányzás mellett a női nemi hormonok, az ösztrogének is szerepet játszhatnak.

A tüdőrákos betegeknek legnagyobb esélyük a túlélésre akkor van, ha korán, lehetőleg még a panaszmentes szakaszban derül fény a problémára. A legtöbb korai stádiumú, így nagyobb eséllyel kezelhető, esetleg gyógyítható tüdőrákos megbetegedést – minden évben közel 2 ezer esetet – a tbc elleni küzdelem jegyében szervezett szűrések során sikerül felfedezni.

A szűrési fegyelem lazulásával azonban jelentősen csökkent a még panaszmentes állapotban észrevett esetek száma: míg a ’80-as évekig a daganatos betegségek több mint felét a tüdőszűrésen készült felvételek alapján diagnosztizálták, addig ma már az esetek alig harmadára derül fény – még időben – szűréssel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gázolás Enesén

Tovább olvasom