Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Egyre nehezebb az ajánlószelvény-gyűjtés

Egyre nehezebb az ajánlószelvények gyűjtése, a nagyobb pártok képviselő-, polgármester-, valamint főpolgármester-jelöltjeinek gyűjtő aktivisták már végigjárták a választókerületek utcáit, ám a kisebb pártok, jelölőszervezetek segítői várhatóan még az utolsó percekig, péntek délutánig dolgoznak, hogy a "maradékból" összegyűjtsék a szükséges számú ajánlást Budapesten.
Az MTI által megkérdezett ajánlószelvény-gyűjtők arról számoltak be, hogy a korábbi választásokon tapasztalt visszaélések miatt sokan inkább maguk vitték be szelvényeiket a pártirodákba, vagy a szóróanyagokon meghirdetett átvevőhelyekre.

Ez a fajta bizalmatlanság azonban nem minden kerületben volt egyformán nagy; inkább azokra a városrészekre volt jellemző, ahonnan például levélszekrény-feltörésekről érkeztek hírek.

Többen arról is beszámoltak, hogy sok nyugdíjas, idős ember óvatosságból nem is nyit ajtót nekik, mert attól tartanak, hátha csak egy újabb tolvaj próbál meg ezzel az ürüggyel bejutni hozzájuk.

Beszámolójuk szerint, ahogy a korábbi választások előtt is, most is azok az aktivisták tudták a legtöbb szelvényt "begyűjteni", akik már a kipostázás napjaiban (augusztus 16. és 19. között) becsöngettek a választókhoz. Elmondták azt is, tapasztalataik szerint a választók egy kisebb részének mindegy, kinek adja oda a szelvényeit, ők azok, akik úgy érzik, szívességet tesznek a gyűjtőknek azzal, hogy nekik adják oda az ajánlásokat. Ezek a választók - szerintük - a politikailag "passzív" réteghez tartozhatnak, azok közé, akik valószínűleg nem is mennek el szavazni.

Vannak, akik azért adják oda az első érkezőnek a szelvényeiket, mert tudják, hogy az valójában nem szavazat, és úgyis arra voksolnak majd október 3-án, akire akarnak.

Mint az ajánlószelvény-gyűjtők mondták, azt tapasztalták, csak a politikailag elkötelezett választóknak fontos, hogy az általuk szimpatikusnak tartott párthoz, jelölőszervezethez, képviselőhöz, polgármesterhez, főpolgármesterhez jussanak el az ajánlások. Elmondták, vannak olyan választók, akik kifejezetten várják a cédulagyűjtőket; ők telefonon érdeklődnek, mikor érkeznek a gyűjtők, hogy biztosan otthon legyenek. Szóvá teszik, miért nem mentek már napokkal korábban, amikor mások már jöttek, "persze hiába", a szelvényekért. Nagyban nehezítette a munkájukat - mondták az aktivisták -, hogy a nyárvégi időszakban sokan töltötték még lakhelyüktől távol a szabadságukat, vagy a jó idő miatt csak esténként tértek haza. Nyolc óra körül csengetni náluk pedig már nagy illetlenség - jegyezte meg egyikük.

Az aktivistáknak komoly gondot jelent sokszor az is, hogy a választók nem töltik ki előre a szelvényeket, márpedig az adatok felvezetése időigényes. Gyakran 15-20 percet is eltöltenek egy lakásban, mire az ott élők mindhárom szelvényét ki tudják töltetni vagy tölteni. Bosszankodnak a gyűjtők a sok rosszul kitöltött szelvények miatt is. Nagyon sokan ugyanis összekeverik az országgyűlési és az önkormányzati választókerületek határait, és tovább bonyolítja ennek megértését, ha például a helyi polgármesterjelölt egyben országgyűlési képviselő is, vagy ha áprilisig az volt.

Az ajánlást sokan azért rontják el, mert fogalmuk sincs, ki indul az adott körzetben, és gyakran egy máshol induló, számukra szimpatikus jelölt nevét írják fel a szelvényre, akinek a hirdetését valahol plakáton, vagy újságban látták.

Talán a legkönnyebb helyzetben a jelenlegi képviselők és polgármesterek vannak, akiknek sokszor a választók személyesen viszik el a kitöltött ajánlásokat. Szinte valamennyi jelölt részt is vett a szelvénygyűjtésben, voltak, akik inkább csak jelképesen, míg mások igen aktívan.

A gyűjtők elmondták azt is, hogy a három szelvényt tartalmazó tömböt csak ritkán bontják meg a választók, a legtöbbjük ugyanannak a gyűjtőnek adja oda valamennyi ajánlást. Ha mégis megbontják, akkor azt egy polgármesterjelölt (aki általában jelenleg is polgármester) személye miatt teszik. Tehát a jól ismert polgármesterek azok, akik miatt még az egyébként párthű választók is "átajánlanak" a másik oldalra.

Az aktivisták, akik között a közvélekedéssel szemben sok a lelkes, elhivatott, aktív nyugdíjas, ezekben a napokban már inkább csak visszajárnak azokra a helyekre, ahol első vagy második körben nem találtak otthon senkit.

A legnehezebb dolguk az egyéni választókerületben induló képviselőjelöltek számára gyűjtőknek van. Nekik adott az a néhány háztömbnyi utca, ahonnan gyűjthetnek; a máshonnan "áthozott" ajánlásokat az ellenőrző rendszer később érvényteleníti.

A polgármesterjelöltekre gyűjtőknek könnyebb a helyzetük (persze ha csak polgármesterjelöltnek gyűjtenek és képviselőknek nem), mert számukra az egész kerület, tehát valamennyi utca minden háza "merítési lehetőség". A legkisebb kerületben, az I. kerületben 22 és fél ezer választó él, míg a legnagyobban, a XI.-ben 111 ezer.

A legkönnyebb helyzetben a (csak) főpolgármester-jelöltekre gyűjtők vannak: ők 1,4 millió választót kereshetnek meg. Igaz, nekik kell a legtöbb ajánlást is összegyűjteniük, jelöltenként összesen 28.150-et (ez a fővárosiak 2 százaléka).

Egyéni választókerületi képviselőjelölt az lehet, akit a választókerület választópolgárainak legalább egy százaléka jelöltnek ajánlott.

Polgármester az lehet a 100 ezer lakos alatti kerületekben, akit az ott élő választópolgárok két százaléka, de legalább 300 választópolgár ajánlott. Két olyan kerület van Budapesten, ahol a 100 ezret meghaladja a választójogú lakosok száma; a XI. és a III. kerületben legalább kétezer érvényes ajánlásra van szükség a jelöltséghez.

Olvasóink írták

29 hozzászólás
12
  • 29. történész 2010. augusztus 29. 20:12
    „szar kavarás...már régen tehettek volna ellene valamit..majd 2014 től ha Orbánt választjátok kioszt egy két pofont a külföldi szabálytalankodónak..pont úgy mint most a bűnözőknek..”
  • 28. jozko 2010. augusztus 29. 16:35
    „A "nyerni tudás"-hoz elég a jól alkalmazott PR technika...
    A képviselőséghez ennél több kell/lene!
    Legfelebb majd 4 évig tanulja a mandátumoz nyert delikvens...
    4 év múlva meg újra jöhet a bevált PR technika......meg a pénz!
    Bocsánat: választáskor nem jön -megy a pénz!
    Nény év alatt jön...”
  • 27. madártej 2010. augusztus 29. 14:54
    „Frakk, én is várom, úgy olvastam, most 3/4 3-tól adja a SportM, de még meccs van. Lehet, hogy 3-tól kezdik? De ez nem biztos, sőt...”
  • 26. frakk 2010. augusztus 29. 14:33
    „Nem tudja Valaki mikor megy ma az Overdose futam Badenben?? Közvetíti a ZDF, és SWR is.
    Magyaron Sport M, de azt nem tudom hol lehet találni. Szívesen megnézném”
  • 25. kispacni 2010. augusztus 29. 14:32
    „24.
    Semmi extráról nincs szó. Csak azt amit minden más országban tudnal alklamzani, csak nálunk nem. a jogosítványnak, vagy az autónak a visszatartása is szerepel a tervek szerint.”
  • 24. deszkás 2010. augusztus 29. 14:23
    „KISPACNI! Érdekes én tudok az inditványról amit a rendcsinálásnál is vártam de hiába ez csak 1! És többször leirtam:szándékosságot feltételezek ennek a hiányáról!! Csak az a kérdés hogy fogják vissza az eddig gengszterkedőket? Büntetéssel? Ne viccelj.Ugyanakkor biztos lehetsz abban hogy nekünk is szigoritani fognak!!Mert ha csak azt szigoritják abból nemzetközi balhé lesz!”
  • 23. 4Angel 2010. augusztus 29. 13:58
    „Én nem adom senkinek a szelvényem, nem Szegedi vagyok, de ez lényegtelen!!!”
  • 22. horvathi 2010. augusztus 29. 13:54
    „20. Agyalapi:

    Az ´50-es évek végén nem létezett munkanélküliség! Ha akkor valakinek záros határidőn belül nem volt munkahely beírva a személyi igazolványába, akkor a rendőr bevitte őt KMK - a fiatalabbak kedvéért KMK = közveszélyes munkakerülés - címén a rendőrségre, amiért még börtönbe is lehetett kerülni.

    A hazánkban tomboló vadkapitalizmus miatt ma mennyi embert lehetne lecsukni KMK címén? Kevés lenne erre Európa összes börtöne is!”
  • 21. igazságkereső 2010. augusztus 29. 13:47
    „#20.Agyalapi: az objektivitásból még nem sikerült senkinek sem számlákat kifizetni,Hódmezővásárhelyt meg sem említettem, 2002-2010 között a 8 év alatt ha akartak volna tehettek volna érdemlegest,hiszen számlákat kifizetni csak az elvégzett munkáért kapott munkabérből lehet, ugyan akkor nagyon sikeresen számoltak fel munkahelyeket Szegeden / Paprikafeldolgozó, Délépítő Zrt, jelenleg Szeviép áll felsz.alatt,következik a Ferroép -miért is maradna talpon semmi szükség nincs rá/.”
  • 20. Agyalapi 2010. augusztus 29. 13:42
    „A szegedi munkahelyteremtés elmaradását nem lehet a szocik nyakába varrni. Ott van Vásárhely, ahol a rendszerváltás óta a jobboldal uralkodik és mára a munkanélküliség az 50-es évek végéjére jellemző szintre esett. Próbáljunk meg objektívek maradni, emberek!”
  • 19. igazságkereső 2010. augusztus 29. 13:35
    „Érdekes,hogy Szegeden teljes csend övezi a munkahelyteremtő "előcsatározásokat",pedig most erre,mármint munkahelyekre lenne a legnagyobb szükség Szegeden is, hiszen nincs miből fizetni a szolgáltatói számlákat,pedig azok havi rendszerességgel meg is érkeznek, függetlenül attól, hogy az fizethető-e az évek óta tartó munkanélküliség- ez által munkabér hiányában - miatt! Dr.Botka László polgármester úr az elmúlt évek alatt egyáltalán nem is tett említést azon családok, házaspárok súlyos gondjainak megoldásáról,mely súlyos gondokat a fentebb leírtak okoznak!”
  • 18. horvathi 2010. augusztus 29. 13:35
    „13. klj_54

    A pszichológusok legtöbbjének nincs is doktori titulusa.

    Egyébként a pszichológusok és a pszichopaták között csak néhány betű különbség van. Elég ha a Szegedi Rendészeti Középiskolában garázdálkodó pszichológusra gondolunk...”
  • 17. L0GARITMUS 2010. augusztus 29. 13:31
    „KLJ
    TE NAGYON EL VAGY TÁJOLVA
    A PM-ET MIÉRT NEM VONJAK FELELÖSÉGRE?
    2 ÉVE DÜHÖNGENEK AZ AUTOSOK RÁ !
    MEG A KÖZLEKEDÖK IS !”
  • 16. kispacni 2010. augusztus 29. 13:29
    „Milyen érdekes. Már több országos és helyi média lehozta ezt nagyon a hírt, csak a nagyon "objektív" és "pártatlan" Délmagyarország nem. Pedig egy különösképpen Szegeden nagyon aktuális probléma megoldását hozná meg, amit sokan ezen a fórumon és szorgalmaztak. Csak csendesen kérdem, miért is nem írta meg a Délmagyar ? Tán csak nem azért mert reklám volna B Nagynak. Vagy csak a Botka féle nagyprojektekről szabad beszámolni a Déjli Mogyoróban.

    :::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::

    B. Nagy a külföldi gépjárművezetők büntethetőségéért

    Az objektív felelősség elve ellenére is kibújhatnak hazánkban a külföldi rendszámú járművek a gyorshajtás és egyéb közlekedési szabálysértések következményei alól, ha nem állítják meg őket a rendőrök. Szegedet kiváltképp súlyosan érinti ez a probléma - hívta föl korábban a figyelmet a Rádió88 -, hiszen havonta több tízezer külföldi kamion és autó robog át a városon, veszélyeztetve a helyiek biztonságát. Ezt a helyzetet elégelte meg B. Nagy László parlamenti képviselő, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje, aki törvénymódosítást nyújt be az ügyben.

    ,,A külföldi kamionosok és autósok nagyon komolyan veszélyeztetik a szegediek biztonságát. Ennek két oka van: 8 éve nem sikerül befejezni az elkerülőt, ezért havonta 70 ezer kamion robog át Szeged belvárosán, amelyek 60 százaléka külföldi. A másik pedig az, hogy egy fordítási hiba miatt nem lehet behajtani a kiszabott bírságot. Ezért az őszi parlamenti ülésen egy törvénymódosítást fogok benyújtani, amely lehetővé teszi, hogy a szabálytalankodó, biztonságunkat veszélyeztető külföldi gépjárművezetőkön is be lehessen hajtani a bírságot. A szegediek biztonsága érdekében össze kell fognunk a kormánnyal!"<moderálva reklám>”
  • 15. L0GARITMUS 2010. augusztus 29. 13:12
    „KLJ
    LÁTOM KI KELL HOGY OKTASSALAK
    NEM HALLOTTÁL MÉG A GYOGYSZERMAFFIÁROL?
    PEDIG LÉTEZIK!”
  • 14. L0GARITMUS 2010. augusztus 29. 13:10
    „HAJRA FIDESZ!
    HAJRA BNAGY!
    LESZ MUNKAHELYTEREMTÉS!”
  • 13. klj_54 2010. augusztus 29. 13:07
    „10. hozzászólás valoperes_zugugyved 2010.08.29. 12:13
    Bárhová küldd őt csak oda ne!
    Nézd meg, hogy a családirtók mind előzőleg jártak pszichiátrián!
    Felmerült bennem két gondolat:
    1, ennyire nem értenek a munkájukhoz "cihiátrék"
    2, ott programozzák őket emberölésre.

    Bocs, a morbiditásért, de egy kamion sofőrt vagy egy Trabantost becsukják ha téved a zebránál!
    Hogy létezik az, hogy a lélek nagy tudorai állandóan tévednek?
    Őket miért nem vonják felelősségre?
    Ha nem egyértelmű a tudományuk, mire föl van doktorátusuk meg fizetésük?”
  • 12. L0GARITMUS 2010. augusztus 29. 12:24
    „én a Fidesznek adtam a kopogtatomat...
    rájöttem most 4 évig tölük várhatok pénzt.
    :)”
  • 11. valoperes_zugugyved 2010. augusztus 29. 12:14
    „EL KELL TÖRÖLNI EZT A FELESLEEGS DOLGOT IS
    AKI JOL ÁLL AZ NEM CSAL /ELVILEG/
    AKI KÖZÉPEN VAN /A JOBBIK/ AZ SE CSAL
    DE AKI LENT VAN AZ CSAL!
    PROBAL POSTAFIOKOKBOL LOPNI.”
  • 10. valoperes_zugugyved 2010. augusztus 29. 12:13
    „HU
    UJBOL NYITNAK A PSZICHIATRIAK
    MÉG MA JELENTKEZZ”
29 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Két cserbenhagyásos baleset Mosonmagyaróvárnál

Két cserbenhagyásos baleset is történt vasárnapra virradóra Mosonmagyaróvár térségében; mindkét… Tovább olvasom