Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Egyre rövidebbek a bolti akciók

A tavalyi átlagosan 17 napról, 2009-ben 15 napra csökkent a boltok akciós újságjaiban meghirdetett akciók hossza, kereskedelmi csatornák szerinti bontásban pedig még nagyobbak a különbségek - közölte a GfK Hungária piackutató.
Ezek az adatok is azt támasztják alá, hogy bizonyos diszkontok, szupermarketek és hipermarketek gyakrabban adnak ki akciós újságokat (leafleteket), így még inkább felértékelődnek ezek a kiadványok - idézi a közlemény Kui Jánost, a GfK Hungária kereskedelemkutatás szektorának menedzserét. Ennek az ellenkezője igaz a cash and carry szektor által kiadott újságokra, amelyek átlagosan 2 nappal voltak tovább érvényesek mint tavaly. Ennek részben az Interfruct lánc piacról történő kiesése az oka.

A piackutató cég legfrissebb felmérése szerint 2008 első kilenc hónapját az idei év hasonló időszakával összehasonlítva elmondható, hogy az egyes csatornák által kiadott akciós újságok darabszáma összességében csökkenést mutat, elsősorban a cash and carry csatornáknál (bár tavaly még az Interfruct akciós újságai is megjelentek az év első felében), és az elektronikai áruházaknál. 2009 első három negyedévében - hasonlóan az előző év azonos időszakához - a diszkontok adták ki a legtöbb (237 darab) érvényes akciós újságot, míg a második helyet a hipermarketek foglalják el 205 kiadvánnyal. Harmadikok a barkácsáruházak 100 újsággal.

A kategóriák versenyét évről-évre az italok vezetik, és e kategória legfőbb hirdetője változatlanul a hipermarket. Második helyen a húsáruk szerepelnek, ez a terméktípus szintén a hipermarketek kiadványaiban szerepel a legtöbbet. Az édességek, kekszek kategória elsősorban a diszkont csatorna akciós újságjaiban jelenik meg. 2008-ban a hirdetett termékek 28, 2009-ben pedig 31 százaléka szerepelt valamely diszkontlánc kiadványában.

A saját márkás termékek száma a napi fogyasztási cikkek kategóriában erőteljes növekedést mutat. Míg 2008 első kilenc hónapjában a négy legnépszerűbb saját márkás kategóriák sorrendje a többi tartós élelmiszer (22 százalék), a tejtermékek (19 százalék), a húsáru (17 százalék), és az italok (12 százalék) volt, addig 2009 hasonló időszakában minden kategória növekedni tudott, kivéve az italokat, amely 10 százalékra esett vissza.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drágább lehet a gáz januártól

Drágulhat januártól a lakossági földgáz, mert 10 százalékkal növekedhet a nagykereskedelmi ár. Tovább olvasom