Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Egyre több illegális bevándorló érkezik ukrajna felől

Több mint ötször annyi illegális bevándorlót fogtak el a magyar határrendészek az ukrán határ közelében 2008 első hét hónapjában, mint az előző év hasonló időszakában.
A rendőrség szerint ez nem azt jelenti, hogy az elmúlt évben többen jutottak át, hanem hogy ebben az évben egyre többen akarnak Magyarországra, illetve nyugatra jutni.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyzetjelentése szerint idén eddig 559 illegális bevándorló került rendőrkézre, míg 2007 hasonló időszakában csak 104. Idén július végéig 178 olyan embert fogtak el a határrendészek, akik hamis papírokat használtak, tavaly ugyanebben az időszakban 257-et, vagyis a hamis okmányokkal próbálkozók száma csökkent. A megyei rendőrség összesen 9 embercsempész ellen indított eljárást idén.

Az ukrán-magyar határon majdnem 3 és félmillió ember és több mint 1,7 millió jármű lépett be, vagy ki 2008 első hét hónapja alatt. A határrendészeknek összesen 1541 embert kellett visszaküldeniük Ukrajnába, több mint 60 százalékuknak nem volt érvényes vízuma, a többiek nagy részét pedig korábban kitiltották Magyarországról.

Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a tavalyi első félévhez képest több elfogott illegális bevándorló nem azt jelenti, hogy az elmúlt években többen jutottak volna át a határőrizeten. Mint mondta, egyszerűen valamiért most jóval többen szeretnének bejutni Magyarországra, illetve nyugatra. Az embercsempészeknek egyébként csak egy kis része kerül a magyar határrendészek kezére, mert ők legtöbbször a határ túloldalán maradnak.

Az ukrán-magyar határon a határrendészek önálló működése mellett január 1-je óta tart a Vám- és Pénzügyőrséggel együttműködve végzett "Tornádó-hadművelet". Ezekben az akciókban július 31-ig majdnem 600 ezer doboz csempészett cigarettát foglaltak le az ukrán határ közelében. A lefoglalt áru értéke több mint 300 millió forint. A csempészettel kapcsolatosan 185 ember ellen indult eljárás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Fidesz októbertől eltörölné a szolidaritási adót

A Fidesz azt szeretné, ha a kormány október 1-től megszüntetné a szolidaritási adót, azt azonban még… Tovább olvasom