Délmagyar logó

2017. 12. 15. péntek - Valér 6°C | 13°C Még több cikk.

Együtt-PM: 126 ezer munkahely szűnt meg a kormányváltás óta

Az ellenzéki pártszövetség szerint semmi sem valósult meg az Orbán Viktor által ígért egymillió új munkahelyből.
Az Együtt-PM szerint a Fidesz "győzelmi jelentése" köszönőviszonyban sincs a valósággal, a kormányváltás óta ugyanis 126 ezer munkahely szűnt meg.

A Bajnai Gordon vezette pártszövetség keddi közleményében arra reagált, hogy Hoppál Péter Fidesz-szóvivő közölte: a munkahelyvédelmi akcióval eddig 740 ezer munkahelyet sikerült megvédeni és 65 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál.

Az Együtt-PM szerint a Fidesz rossz döntései, így a minimálbérre rakodó közterhek drasztikus emelése önmagában mintegy 50 ezer munkahelyet szüntettek meg. Az Orbán-kormány dilettáns gazdaságpolitikája ráadásul további munkahelyek létét veszélyezteti, és köztük van az a 750 ezer is, amely ma még valóban nem szűnt meg, csak éppen veszélybe került - tették hozzá.

Az ellenzéki pártszövetség közleménye szerint semmi sem valósult meg az Orbán Viktor által ígért egymillió új munkahelyből, ráadásul ha valaki elveszíti az állását, átlagosan 18 hónap kell arra, hogy újra munkába álljon, miközben már csak 3 hónapig kap támogatást az államtól.

Közölték, ha hatalomra kerülnek, újra 9 hónapra emelik az álláskeresési támogatás időtartamát, és olyan gazdaságpolitikát folytatnak majd, amely visszaállítja a vállalkozások bizalmát az államban, ezzel megőrizve, sőt bővítve a munkahelyek számát.

Olvasóink írták

  • 2. majzik 2013. szeptember 17. 21:10
    „Többek között a Hajdúbét miatt !

    Kedves Bajnai Gyuri !”
  • 1. queenmargareth1 2013. szeptember 17. 18:12
    „az enyém egy az tuti.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán és az Európai Unió - nem, de igen

Magyarország nem kíván csatlakozni azokhoz az államokhoz, amelyek szerint minden rendben van a… Tovább olvasom