Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Együtt-PM: Áder ne írja alá az önkormányzati törvényt!

Karácsony Gergely, az Együtt-PM politikusa a szövetség nevében levéllel fordult Áder János köztársasági elnökhöz, akitől azt kéri, hogy ne írja alá, hanem küldje el az Alkotmánybíróságnak az új önkormányzati törvényt.
A volt képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a jogszabály több ponton is „ordítóan ellentétes" az alaptörvénnyel. Példaként említette, hogy egy alkotmánybírósági határozat szerint a választás előtt rövid idővel már nem lehet változtatni a szabályokon.

Azt is hangsúlyozta, hogy az alaptörvény szerint a budapesti közgyűlést tagjait a város lakói közvetlenül választják. Úgy fogalmazott, hogy most viszont valójában nem is lesz ilyen választás, mert a Fővárosi Közgyűlés kialakításának alapját a kerületi polgármesterjelöltekre leadott szavazatok képezik. Hozzátette, hogy ha valaki elveszíti a polgármesteri megbízatását, akkor a fővárosi közgyűlési megbízatása is megszűnik.

Szintén alaptörvény-ellenesnek és a választói egyenlőség alapelvét sértőnek tartotta, hogy a kompenzációs mandátumok kiosztása során „egyfajta súlyozott módon" veszik figyelembe a szavazatokat. Kiemelte, hogy így lehetnek olyan választók, akiknek a voksa ötször annyit fog érni, mint egy másik fővárosi polgáré.

Azt is alaptörvény-ellenesnek tartotta, hogy a jelölőszervezetek jogerős nyilvántartásba vétele után az állampolgárok nem kérhetik ki a személyükre vonatkozó adatokat, tehát nem tudják ellenőrizni, hogy visszaéltek-e az aláírásukkal.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A PSZ tíz javaslattal fordul az emberi erőforrások miniszteréhez

Tízpontos javaslatcsomaggal fordul Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Tovább olvasom