Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

El kellene végre hinni, hogy az Unió mi vagyunk!

Vendégségben voltunk az uniós „törvénygyárban", az Európai Parlamentben a képviselők munkájával ismerkedtünk. Az első benyomás szerint a sziszifuszi jelzőt is ráakaszthatnánk. De ahogyan megy az idő, vagyis lassan mi is régi tagállamnak számítunk, és ahogy fiatalodnak a képviselők – az eredmények is jobban látszanak.
Nézz körül, írd meg, hogyan működik az Európai Unió! – szólt a főnöki ukáz, amikor meghívás érkezett az európai parlamenti szocialista frakciótól és egyik napról a másikra delegáltattam. Ilyen gyors minálunk az élet mostanában. Nem mint az Európai Unióban.

Mivel összesen két és fél nap állt rendelkezésre, hogy feltérképezzük a fönt nevezett működést, rossz tréfának hatnak a sommás megállapítások. Mentségül: ezek nem saját tapasztalatokból levont következtetések. Mindenki, aki csak Brüsszelben dolgozik – nemcsak a választott képviselők az Európai Parlamentben a „csapatukkal", azaz asszisztensekkel, gyakornokokkal, kommunikációs emberekkel, hanem a Bizottságban munkálkodó tisztviselők, a tolmácsok, a fordítók, de még a vezető uniós politikusok is – egy dologban egyetértenek, abban, hogy az Unió: lassú. Nem véletlenül akarnak lefaragni az eszméletlen bürokráciából, áttekinthetőbbé tenni a döntési folyamatokat. Csakhogy az egyszerűbb működés megcsinálása is – lassú.

Mai Babilon

Aki belép az uniós szervezetek bármelyik épületébe, azonnal érzékeli, milyen lehet ennek a lassúságnak és bürokratikus labirintusnak a természete. Az Európai Parlament üvegpalotájának hatalmas tereiben, auláiban, közlekedőiben – mintha fantasztikus film kockáit nézné a látogató. A nem tudni, hova és miért, magányosan vagy csapatostul igyekvő, folyton áramló emberhad lépészaját elnyeli a süppedős padlószőnyeg; a soknyelvű beszéd bábeli zümmögő kórusában, a terek-folyosók-épületszintek váltakozásában, a liftek, mozgólépcsők erdejében igen könnyű eltéveszteni a betűkkel és számokkal jelölt célpontokat, aztán kóvályoghatunk elveszetten.

Dinamikus fiatalok

És mégis, furcsa módon egészen rövid idő alatt is föl lehet fedezni ebben az óriás labirintusban a célszerűséget, mi több, az ájerben a fiatalos dinamizmust és a barátságos emberiességet. Mintha a levegőben az lenne, hogy itt a látszólagos összevisszaságban mégis mindenki egyfelé húz, ugyanazért létezik; ahogyan az uniós képviselők mondják: a jobb és több Európáért. Alighanem ennek az ideának a mindennapokban nem mindig nyilvánvaló, mégis folyton érezhető jelenléte ragadja meg leginkább azt a rengeteg fiatal embert, akik hosszabb-rövidebb időre munkát vállalnak valamelyik képviselő mellett. Irigylem őket. Számukra tényleg reális az esély, hogy európai polgárokként éljenek.

Az itthoni újságírók csapatát a szocialisták parlamenti delegációjának vezetője, Tabajdi Csaba hívta meg, a sűrűre programozott napokat két munkatársa szervezte és „kivitelezte", azaz szinte éjjel-nappal velünk volt Gáti Mátyás a pesti, és Kenessey Tamás a brüsszeli delegációtitkár. A két fiatal embert és húszas-harmincas éveikben járó, Brüsszelben dolgozó – mindenféle nemzetiségű – társaikat elnézve lehet reménykedni: ez a korosztály talán képes lesz a szép elvekhez jobban közelítő gyakorlatot honosítani az Unió intézményeiben.

A képviselők között is akad a reményteljes nemzedékből. Harangozó Gábor most 32 éves, családostul Brüsszelben lakik, s neki valahogy első szóra el lehet hinni, amit egyébként kivétel nélkül minden képviselő elejt magáról: a napi munka 12-14 órás. Ha elég okos és ügyes, tájékozott, kooperatív, taktikus az ember, akkor hozama is van. Kézzel fogható szakmai eredménye – csak ez otthon nem nagyon derül ki.

 
Úton

Az Európai Parlament heti négy napon ülésezik. Az egyik héten a bizottságok, a következőn a frakciók ülnek Brüsszelben, a plenáris hét pedig Strasbourgban zajlik. A negyedik a vegyes hét: bizottsági, frakcióülések és mini plenáris ülés Brüsszelben. A képviselők ilyenformán rengeteget utaznak, részint Brüsszel és Strasbourg között, másrészt Brüsszel és a lakóhelyük között hetente ingáznak. Csütörtökön estére kiürülnek az uniós szervezetek hatalmas brüsszeli irodaházai, az egész uniós negyed olyan lesz, mint valami holdbéli táj.

Az információ pénz

A választott képviselők zöme ezzel a lehangoló tapasztalattal küzd: itthon senki nem tud semmit az ő megfeszített munkájukról. De hát könyörgöm, mondanám nekik, még csak három évet töltöttünk az Unióban... S bár a hároméves tagság tényleg mintha pusztán arra lett volna elegendő, hogy a „brüsszeliek" kiismerjék magukat a föntebb szóba hozott labirintusokban, az épületek és a döntési folyamatok útvesztőiben, alighanem joggal lehetnénk büszkék rá, hogy ezenközben még tényleges győzelmeket is képesek voltak elérni fontos szabályozásokban. Ha tudnánk ezekről a győzelmekről...

Egy brüsszeli villámlátogatás is elég az elképesztő ellentmondás érzékeléséhez: miközben az ottani törvénygyárban készül mondjuk a magyar gazdaságot meghatározó szabályok 80 százaléka, a hazai gazdaság szereplőinek zöme jelenleg képtelen ezek között tájékozódni. Ne a nagyokra tessék gondolni, a lobbisták már tudják, honnan fúj a szél. De a közepesek meg a kicsik segítség nélkül egyelőre nem boldogulnak.

Herczog Edit például, aki a belső piaci mellett az ipari, kutatási, energiaügyi bizottságban is dolgozik, az információhiányt olyannyira veszélyesnek tartja, hogy el tudja képzelni: legalább annyi pénzt elveszítünk emiatt, mint amennyit most, ebben a költségvetési periódusban kapunk. Hogy mit lehet tenni? Ez is bonyolult. Ott kezdődik, hogy minden egyes uniós polgárnak nemcsak el kellene hinni, hanem eszerint élni: az Unió nem egyenlő „azokkal" ott Brüsszelben. Hanem az Unió: mi vagyunk. Ha történetesen gazdasági szereplők vagyunk az akármilyen kicsiny cégünkkel, az érdekeinket nem lehetetlen érvényesíteni – ha „azok" ott Brüsszelben tudnak a létezésünkről és az érdekeinkről. Bátran bombázzuk hát a polgármesterünket, a kamaránkat, az országgyűlési képviselőnket, a szakmai szövetségünket és a médiumokat: tessék ezt az egymásról tudást megcsinálni.

Valószínűleg minden új tagállamnak ez a legnagyobb problémája: nincs még intézményes információáramlás. Tényleges veszteségek származhatnak belőle. Herczog képviselő asszony egyik, viszonylag friss példája szerint most, hogy megvan az Unió szolgáltatási irányelve, félő, az ebben rejlő európai piaci lehetőségeket a magyar cégek az információhiány miatt nem tudják majd kihasználni. Egy kisvállalkozás – ha nem kap ebben segítséget mondjuk a kamarájától – hiányos papírokkal nem tud kimenni az európai piacra. Az az eset sem ritka, amikor egy új európai jogszabály teremthet piacot. Vegyük mondjuk az élelmiszer ellenőrzést. Ha a magyar labor már a jogalkotás folyamatában informált lenne, akkor akár elkészülhetne az új uniós jog szerinti laborja, mikorra elfogadják a szabályt. Az információból versenyelőnye származhatna – és persze anyagi haszna.

A versenyelőnyről még egy szó: miközben a szép uniós elvek gyakorlata néha olyasmi butusságokkal operál, hogy a Brüsszelben dolgozó nem emlegeti a hazáját, nehogy nemzeti elfogultságának adja bizonyítékát, hanem azt mondja, az az ország, amelyet én a legjobban ismerek – egészen nyilvánvaló a régi tagállamok „versenyelőnye" az újakkal szemben. Sok tekintetben. Így aztán az újak képviselőinek nemcsak ki kell ismerni a bonyolult brüsszeli labirintusokat, hanem közben hatástalanítani kell a régiek által a legváratlanabb helyeken elhelyezett „aknákat" is. És csiszolgatni nekik is azt az önérvényesítő képességet, amit a régiek már régen használnak. Annak az országnak a javára, amelyet ők a legjobban ismernek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Márciustól bevonják az 1 és 2 forintos érméket

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008. március 1-jén A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2008. március 1-jén… Tovább olvasom