Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Elásott emberek: részletesen beszámolt a történtekről a túlélő

Részletesen beszámolt a vele történtekről a Csepelen élve eltemetett férfi, akinek sikerült kiszabadulni.
A fiatalember a mindennapi.hu portálnak azt mondta, támadói megkötözték, megrugdosták, eközben többször eszméletvesztés közeli állapotba került, majd betemették a földbe, és kicsikarták belőle bankkártyájának PIN-kódját. Mint fogalmazott, "elég üzemszerűnek tűnt az egész".

A férfi a Baptista Szeretetszolgálat védett házában nyilatkozott a portálnak, kifejtve: sörözni indultak az általa korábbról ismert, Szerbnek nevezett férfival és egy nővel a csepeli erdőbe. Útközben a délszláv férfi felvetette, látogassák meg egy ismerősét. Egy "tákolmányházhoz" érkeztek, ahol a délszláv és az ott tartózkodó ismerőse kétszer is - állításuk szerint - vécézni mentek. A fiatalember már ekkor megkérdezte az addig ott maradó nőtől, mire szolgál a ház mellett látható gödör. A nő azt válaszolta, vécének ásták ki. Amikor a két férfi másodszor is visszatért, onnantól fogva a túlélő, egy 30 éves erdélyi férfi - mint elmondta - csak annyira emlékszik, hogy hátulról elkapták a nyakát egy kötéllel, eszméletvesztés közeli állapotba került, és azt érezte, "biztos, hogy meg fogok halni". Eközben összevissza rugdosták őt, próbált visítozni, kiabálni, amit ő a "halálhörgésének" nevezett az interjúban.

"Megpróbáltak meggyőzni azzal, hogy nem lesz semmi bajom, és hagyjam, hogy kötözzenek meg rendesen" - idézte fel a történteket, azzal folytatva, hogy támadói ezt követően kezét, lábát megkötözték. "Mondta a Szerb, hogy hátulra kell kötni, mert úgy szakszerű, meg úgy tanulta a katonaságnál" - emlékezett vissza az elhangzottakra. Ezután azt mondták neki, hogy guggoljon a gödörbe. Ekkor könyörögni kezdett, hogy ne ássák el, de hiába.

Elmondása szerint még mielőtt a gödörbe lökték volna, "kizsebelték" őt. Kiszedték belőle a bankkártyája PIN-kódját, "ami nem volt nehéz, mert hatvan ezerért nem akartam meghalni". Megjegyezte, már ekkor megpróbálta későbbi szökését tervezni.

A két férfi és a nő ezután elindult kivenni a pénzt, és ott hagyták őt nyakig beásva, kutyákkal őriztetve - fejtette ki, majd elmondta, hogy a három támadó távozása után várt néhány pillanatot, és "lényegében simán felállt", majd a kötelet lerúgva a lábáról elindult. Közben ráüvöltött a kutyára, s az elszaladt. Ezt követően a kezét is kiszabadította.

Az utcára kiérve - folytatta - megpróbált segítséget kérni, de mindenki azt válaszolta, hogy éppen otthon felejtette a mobiltelefonját. Végül egy járókelő tanácsára bement egy közeli boltba, ahol segítséget kapott, felhívta a bankot, és letiltatta kártyáját.

Arra a kérdésre, hogy családja hogyan viseli a történteket, elmondta, édesanyja azóta is pánikban van, nem bírnak aludni. Tartanak attól, hogy - mint fogalmazott - "alkudoznak a gyilkossal". "Végül is csak annak örülök, hogy mással ezt már nem csinálhatják meg" - mondta a túlélő, majd szavait azzal zárta, hogy "elég üzemszerűnek tűnt ez az egész dolog".

Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója szombaton azt mondta, hogy eddig hat ember került előzetes letartóztatásba a Csepel-szigeten néhány napja kihantolt holttestekkel összefüggésben. A rendőr ezredes azt megerősítette, hogy a gyanúsítottak egy részét a megkötözve földbe ásott, onnan saját erejéből kiszabadult erdélyi férfi által adott személyleírások alapján sikerült azonosítani.

A hatóságok a Csepel északi részén működő bűnbanda feltételezett vezetőjét is letartóztatták, ám azt egyelőre nem tudni, hogy a férfi milyen állampolgárságú. A kihallgatáson macedónnak vallotta magát, ám ezt eddig nem sikerült hiteles dokumentumokkal alátámasztani - mondta Csizner Zoltán a sajtótájékoztatón, amelyen az újságírók a nyomozás érdekeire tekintettel nem kérdezhettek.

Az NNI igazgatója "tényközlő nyilatkozatában" elmondta, hogy a négy holttestet még nem sikerült azonosítani, vizsgálják haláluk körülményeit és időpontját is.

Csizner Zoltán nem zárta ki, hogy a most előzetes letartóztatásba került gyanúsítottak ahhoz az észak-csepeli bűnbandához tartoznak, amelynek három tagját tavasszal fogták el, a szintén előzetes letartóztatásban lévő bűnözőket fegyveres rablásokkal gyanúsítják a hatóságok.

A bűnügyről elsőként a Magyar Televízió Híradója közölt információkat, még csütörtök este. Másnap arról számolt be a hírműsor, hogy a macedón férfi mutatta meg a helyszínt a rendőröknek, és feltehetően nyomozási alkut ajánlott: azt mondta, mutat egy helyet az erdőben, ahol négy halott van elásva. Az általa megadott helyen találta meg az NNI a holttesteket.

Az áldozatok maradványainak boncolása és azonosítása pénteken kezdődött meg az Igazságügyi Orvostani Intézetben.

Olvasóink írták

  • 5. zero 2011. augusztus 15. 20:56
    „Magyar Nemzet
    Soha nem féltem a haláltól, de most megtapasztaltam, hogy utolsó pillanataiban az ember mindent elkövet, hogy mentse az életét - írta internetes naplójában az a fiatalember, akit élve elástak az elmúlt napokban Csepelen. Az erdélyi származású, de jó ideje Budapesten élő M. M. egy szerb származású férfival barátkozott össze, és adott is neki kölcsön kisebb összegeket. Amikor M. M. fizetést kapott, a szerb férfi elhívta a Csepel melletti erdőbe, egy viskóban élő roma ismerőseihez.”
  • 4. paintermezzo 2011. augusztus 15. 18:19
    „Nagyon érdekes ám a csepeli rendőrség. Amíg be nem mégy hátadban a késsel és a gyilkosoddal kézenfogva, addig meg se moccannak, mert nem tudod bebizonyítani, hogy bűncselekmény történt. Másrészről egyszer állítólag kijöttek hozzánk amikor nem voltunk otthon, mert egy bolond ismerősünk följelentett valamiért ami nem is bűncselekmény, és nem is tudta bizonyítani, hoyg megtörtént, mert nem is történt meg... a legjobb meg amikor egy férfit megvert egy kétszerakkora az utcán, és a rendőrök még a megvert embert fenyegették meg, hogy máskor ne verekedjen, mert beviszik...”
  • 3. palika9 2011. augusztus 15. 16:35
    „Bocs a helyesírási hibákért.
    Azért érdekes az elbagatelizálás ez ügyben is:
    - senki nem tudja kik az áldozatok, de azt tudjuk, hogy hajléktalanok (ezzel azt sugalják, hajléktalanok, te az vagy? nem, akkor meg? veled ez nem történhet meg)
    - nem gyanúsítottunk meg senkit életellenes bűncselekménnyel (magyarán önelásók, vagy oda temetkezők jönnek szóba) (nyilván valamit bizonyítani kell, azt értem, de van egy kiszabadult túlélő)
    A legszörnyűbb az, hogy már korábban látókörbe kerültek a feltehető elkövetők bolti fegyveres rablások kapcsán. Ezek szerint nem nagyon keresték őket. Lehet, hogy esetleg életeket mentettek volna, ha komolyabban belenéznek a látókörbe?”
  • 2. thebest 2011. augusztus 15. 15:35
    „Fel kéne kötni!”
  • 1. palika9 2011. augusztus 15. 12:46
    „http://mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/interju-a-csepelen-elve-eltemetett-ferfival-exluziv-teljes-valtozat/2011-08-14/6142
    Szerintem nem kell tartania, hogy kiszabadul a macedón, vagy szerb és társai, alapban örökös életfogytiglani, ami elég kevés, de ez van. Milyen vádalkú, már alapban is röhejes. Amerikában szokás, hogy úgy kap életfogytiglanit, halál helyet, ha megmutatja, hol vannak még áldozatok, de kiszabadulni sose fog.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadeséssel zuhant le egy siklóernyős

Súlyosan megsérült egy férfi, aki siklóernyőjével lezuhant Debrecenben vasárnap este. Tovább olvasom