Délmagyar logó

2016. 09. 30. péntek - Jeromos 12°C | 24°C

Eldőlt: folytatódik a vasutasok sztrájkja

Folytatódik a vasutassztrájk, ugyanis nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz Szolidaritás) és a MÁV között a keddi egyeztetésén sem.
A munkabeszüntetés pontos kezdetét, az érdekképviselet korábbi tájékoztatása szerint, megfelelő időben nyilvánosságra hozzák.

Sem a bérkövetelésekről, sem pedig a még elégséges szolgáltatásokról nem sikerült megegyeznie a MÁV-nak és a VDSzSz Szolidaritásnak a keddi tárgyaláson. A harmadik témában, azaz a 38 vasúti szárnyvonal kérdésében a legutóbbi tárgyaláson a MÁV vállalta, hogy a következő egyeztetésre a szakágak által összeállított hatástanulmányokat a szakszervezet rendelkezésére bocsátja, ám ezt nem mutatták be.

A tárgyalásokat ugyan péntek reggel még folytatják, ám Bárány Balázs, a szakszervezet érdekvédelmi alelnöke szerint nincs esély a megállapodásra. A munkabeszüntetés kezdetét csak egy nappal korábban jelentik be, így egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy szerdán még nem lesz sztrájk.

A VDSzSz továbbra is 10 százalékos béremelést követel a kiszervezett munkavállalók részére, továbbá a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint egyszeri kifizetését valamennyi vasutas munkavállaló számára. A követelések bővültek a 38 mellékvonal kérdésével, illetve múlt hét kedden 1,1 százalékos extra bérfejlesztési követelést is bejelentett a szakszervezet.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hetekig volt a meggyilkolt férj holtteste a házban

Majdnem másfél hónapig volt egy családi házban annak a férfinak a holtteste, akit - a rendőrség… Tovább olvasom