Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Elégedettek a játékvezetők

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) játékvezetői bizottsága elégedett a bírók eddigi teljesítményével a németországi világbajnokságon.
„ A játékvezetők egységes szemlélet szerint fújják a sípot, nincs különbség a más földrészekről érkezett bírók felfogása között és a korábbi tornákhoz képest ez óriá- si eredmény” – mondta Andreas Werz, a játékvezetői bizottság szóvivője.
Werz hozzátette: szerdán döntenek arról, hogy az eddig közreműködő 21 játékvezetői hármas közül melyik nyolc kap megbízást a hátralévő találkozókon.
Az eddigi egyetlen óriási hibával, az angol Graham Poll tévedésével kapcsolatban a FIFA közleményt adott ki, mely szerint a 26 éve bíráskodással foglalkozó játékvezető borzasztóan bánja hibáját.
Poll a horvát–ausztrál találkozón kétszer sárga lappal büntette Josip Simunicot, mégsem állította ki a horvát védőt, csak a harmadik figyelmeztetés után kapott pirosat a futballista. A játékvezető írásos nyilatkozatában a hibát azzal indokolta, hogy az első sárga lapot tévedésből a horvát helyett az ausztrál 3-as számú játékos nevéhez, Craig Moore-hoz írta be.
„ Ezt a tévedést leszámítva eddig ezen a vb-n láthatjuk a legjobb bíráskodást – jelentette ki Angel Maria Villar Llona, a FIFA játékvezetői bizottságának elnöke. – Több a piros és sárga lap, mint a korábbi vb-ken, de ennek köszönhetően sportszerűbbek a meccsek, a futballisták jobban figyelnek a viselkedésükre, mert tudják, minden sportszerűtlenséget megtorolnak a bírók. Természetesen voltak tévedések is, de ezek mindig lesznek és minél tökéletesebbek a televíziós felvételek, annál több hibára derül fény. Ez azonban hozzátartozik a játékhoz, ezzel együtt kell élni. Mi a játékvezetőket elsősorban az alapján értékeljük, hogy mennyire követik a FIFA iránymutatásait és ezen a téren nincs okunk panaszra.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tragédia a sárospataki csládi napon

Tragikus véget ért egy családi nap Sárospatakon. A rendezvényt egy helyi cég szervezte a Bodrog… Tovább olvasom