Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Elektronikai hulladékok gyűjtése Fehérváron

Elektronikai hulladékgyűjtési akciót tartanak Székesfehérváron szombaton. Erre a napra hirdette meg a város a Társadalmi Felelősségvállalás Napját is, amikor a lakosság bevonásával városszépítést és takarítást szerveznek.
A városban másodszor gyűjtik az elektronikai hulladékokat, első alkalommal csaknem három konténernyi gyűlt össze.

Az egyik bevásárlóközpont parkolójába vihetik az emberek a feleslegessé vált elektronikai, számítástechnikai és híradástechnikai eszközöket szombaton délelőtt. Az akciót a Gaja Környezetvédelmi Egyesület az Alba Regia Ifjúsági és Szabadidős Egyesület, és a város önkormányzata a helyi szemétszállító cég segítségével szervezi.

Magyarországon évente keletkező kb. 130 ezer tonna elektronikai hulladék nagy részét illegálisan helyezik el erdőkben, vízmosásokban, útszélen. Az információs-technikai berendezésekben lévő anyagok, ha kiszabadulnak maradandó károsodást okoznak a környezetben. Ezért fontos, hogy legális úton begyűjtsék őket. Egy éve tartottak hasonló akciót a városban, akkor több mint 60 köbméter, azaz közel három konténernyi hulladék gyűlt össze - mondta Gárdonyi László, a Gaja Környezetvédelmi Egyesület munkatársa.

Az akció kiegészíti a városban szeptember 20-ra meghirdetett Társadalmi Felelősségvállalás Napját. Ekkor mindegyik önkormányzati körzetben városszépítést szerveznek. Szemetet gyűjtenek, fásítanak, parkosítanak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Halálra gázoltak egy hajléktalant Kecskeméten

Kamion gázolt halálra egy hajléktalant pénteken este Kecskeméten. Az áldozat az úton tolta… Tovább olvasom