Délmagyar logó

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 13°C | 21°C Még több cikk.

Élet írta sztorik

Színházba indultunk a férjemmel, és taxit hívtam. Mielőtt a kocsi megjött, kiraktam a macskát a házból...

1. történet

 Színházba indultunk a férjemmel, és taxit hívtam. Mielőtt a kocsi  megjött, kiraktam a macskát a házból, de azonnal visszaszökött, és  felrohant a lépcsőn. A férjem a macskát kereste, amikor megjött a  taxi. El akartam titkolni a sofőr elől, hogy a ház őrizetlenül marad,  ezért azt mondtam:
 –A férjem rögtön jön, csak felment elköszönni az anyámtól.
 A férjem néhány perc múlva jött is, beült mellém a taxiba, és azt  mondta:
– A vén dög az emeleti szobában az ágy alá bújt. Egy fogassal kellett  kikergetnem.

2. történet

 Réges-régen, a tévé hőskorában esténként még a nők olvastak fel esti  mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul, az utolsó  pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi  kollégát kérték fel a mesemondásra.

– Szervusztok, gyerekek! – köszönt illendően az ötvenhárom éves, szakállas figura. – Fecske anyó vagyok... – folytatta, és a korabeli  felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a  röhögéstől. A mesélő, nagydarab szakállas figura, folytatta:

–  ...és épp a tojásaimon ülök... – a korabeli kollégák szerint ekkor a  hangosító, valamint az összes díszletes és kellékes halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől. Utolsónak az operatőr maradt,  aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót:
– ...és a fészekből kilóg a szép villás farkam...

3. történet

 A szilveszteri ünnep környékén a város valamelyik kies 10 emeletes  panelzugában egy erősen beitalozott egyetemista társaság úgy  gondolta, nem ártana a sítáborba való felkészülést egy kis  gyakorlással előkészíteni. Ez a  lépcsőház egyenetlenségeit leküzdő  „síelés" (léceken,  ahogy kell) egészen addig jól működött, amíg a  kicsit  nagyothalló Mari nénit el nem kaszálták az egyik fordulóban.

Sajnos az idős asszony lábát törte, de  hőseink csak a mentőket hívták  ki hozzá – bátorságuk már  nem volt el is vállalni az esetet.
 Igen ám,  de teltek a napok, nőtt a bűntudat s nem volt mit  tenni: irány a 400 ágyas (egyetemi) kórház, Mari nénit  megkeresni,  bevallani, jobbulást kívánni, virágot  átadni... A nyomozás sikerrel  járt, megvolt az emelet-,  kórterem-, ágyszám, de ahogy beléptek a  helyszínre, ott már csak egy üres ágyat találtak, behúzva  friss, tiszta  ágyneművel. A társaságon eluralkodott a rémület:

 – Mari nénit elvitte a combnyaktörés! Gyilkosokká lettünk!  Jaj-jaj!
 Kis idő múlva  egy nővér érkezett, s természetesen  kíváncsi volt, hogy  a fiatalemberek mit keresnek az üres  kórteremben. Egyikük erőt vett  magán és megkérdezte,  vajon hova került el innen kedves öreg  hölgyismerősük, akihez látogatóba érkeztek. Mire a nővér:
– Á, szegény Mari nénit keresik? Épp most vitték át a  pszichiátriára,  mivel napok óta azt hajtogatja, hogy őt  bizony síelők ütötték el a lépcsőházban...

4. történet

 A minap egy nem egyenruhás, de postássapkát viselő férfit  láttam  futni a járdán. Három kutya volt szorosan a  nyomában. Elnevettem  magam, amikor meghallottam, mit  kiáltott oda nekik a férfi:
 – De én ma szabadnapos vagyok!

5. történet

 A legfrappánsabb ügyfélkezelés díját valószínűleg az ausztrál Ansett  Airlines jegykezelőnője érdemelné ki az alábbi megoldásával.
Egy Ansett  járat kimaradt Sydney repülőterén, mivel a légitársaság Boeing–767-es utasszállító gépe meghibásodott. Az utasokat gyorsan  megpróbálták más járatokra áttenni, a főszereplő hölgy előtt is  hatalmas, türelmetlen utasokból álló sor kígyózott.
 Ekkor egy ingerült utas előretört a sorban,  lecsapta a jegyét a pultra, és felcsattant:
 – Egy jegyet kérek a legközelebbi gépre, és ajánlom, hogy első osztályra  adják!
A hölgy türelmesen válaszolt:
– Sajnálom, uram! Boldogan segítek önnek, de előbb az itt sorban álló  embereket kell elintéznem.
Az utast ez persze nem hatotta meg, hangosan,  hogy mindenki hallja a sorban, megkérdezte:
– Hölgyem, tudja maga, hogy én ki vagyok?!
 A nő elmosolyodott, majd gondolkodás nélkül a hangosbeszélő mikrofonja  után nyúlt, és beleszólt:
– Figyelem! – kezdte, és a hangja visszhangzott a terminál egész területén. – A 14-es kapunál van egy kedves utasunk, aki nem tudja, kicsoda is ő.  Ha bárki segíteni tud személyazonossága megállapításában, kérjük,  fáradjon a 14-es kapuhoz!
A sorban álló utasok hisztérikus röhögése  közepette a dühös utas a fogait vicsorgatva odavetette:
 – Kapja be!
 A nő ezen sem ütközött meg, hanem mosolyogva válaszolt:
– Sajnálom, uram, de ehhez is sorba kell állnia!

6. történet

 Egy nap a kertben dolgozgattunk, amikor kilencéves kislányom siklót  talált.  Azt tanácsoltam neki, hogy fogja meg nyugodtan és tegye egy  befőttesüvegbe.  Később talált egy jókora ökörbékát is, amely egy másik üvegbe került.  Sötétedés után aztán szóltam neki, hogy most már engedje szabadon az  állatokat. Egyik kezében a békával, másikban a kígyóval indult  lefelé a teraszlépcsőn, de hirtelen rémülten felsikított, elejtette a  kígyót és a békát is, és berohant a házba.
– Mi történt? – kérdeztem a torkomban dobogó szívvel.
– Nem láttad? – felelte. – Majdnem rám szállt egy lepke!

 
7. történet

 Egy kollégám nagybátyja hazafelé tartott éjszaka a forgalmas városi  bekötőúton. Csak az nem stimmelt, hogy erősen be volt rúgva, annyira,  hogy talán még ránéznie se lett volna szabad az autóra, nemhogy  vezetnie. A belső sávban poroszkált halál lassan, hogy ne tűnhessen fel senkinek. Ez a túlzott lassúság (és az időnkénti kilengések)  lett a veszte. Hamarosan leintették a rendőrök.  Elég volt egyetlen pillantás vérben forgó, bamba szemeire,  egyetlen szippantás a leheletéből, és elő kellett venniük a  szondát. Felszólították, hogy hagyja ott a kocsit, és tartson velük a  kapitányságra. Már épp vitték volna el, amikor két autó összeütközött a  szemközti sávban. Szigorúan ráparancsoltak a részeg nagybácsira,  maradjon ott, ahol van, és áttűztek helyszínelni.  Emberünk viszont rájött, hogy ez  az utolsó esélye, gyorsan elhatározta, hogy lelép. Mikor meggyőződött  róla, hogy a rendőrök éppen nem láthatják, kereket oldott.

Egyenesen a garázsba vitte az autót, és beszaladt rémült feleségéhez.
– Ha jönnek a zsaruk, mondd, hogy influenzám van, és egész nap itthon voltam. Közelébe se mentem a kocsinak – hadarta. – Ja, meg hogy odabenn alszom az ágyikómban –  fejezte be, és egy whiskys üveget felkapva a szobájába indult.
 Fél óra múlva megjelent a rendőrség.

A feleség kinyitotta az ajtót és még mielőtt a rendőrök megszólalhattak  volna, előadta, hogy a férje egész nap ágyban volt,  mert beteg, most is alszik, mit akarnak.
–– Ez esetben, asszonyom – szólalt  meg végül a rendőr –, gondolom, nincs kifogása ellene, ha  benézünk a garázsba – és már nyújtotta is kezét a kulcsért.
 Az asszony zavartan odaadta, és ő is velük tartott.  Amint beléptek, elállt a lélegzete.  A rendőrök viszont azt látták, amire számítottak.  Ott állt a gyönyörű rendőrautó, villogott a kék fény a tetején.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Borkalandok és szabadegyetem

Javában tart a második Kékfrankos Nyár programsorozat. A szervezők szerint népszerűek a… Tovább olvasom