Délmagyar logó

2017. 09. 25. hétfő - Eufrozina, Kende 8°C | 19°C Még több cikk.

Életfogytiglan a gyerekeit meggyilkoló asszonynak

Életfogytig tartó fegyházat kapott az a jánoshidai asszony, aki két éve két kisgyerekét is megölte otthonukban. Az egy és öt éves gyerekeit késsel és borotvával is összevagdosta és kötéllel fojtogatta őket, míg meg nem haltak. Az ítélőtábla döntése szerint leghamarabb 30 év múlva szabadulhat az asszony, feltételesen.
A 30 éves anyja először beismerte, hogy meggyilkolta két gyerekét, majd az ítélőtáblán már visszavonta vallomását. Azt állította, hogy 3 ukrán végezte ki a gyermekeit a tartozásaik miatt. Az ítélőtáblát ez nem győzte meg, így az elsőfokú ítéletet, az életfogytig tartó fegyházat hagyták helyben.

Balla Lajos tanácselnök az ítélet indoklásában úgy fogalmazott, hogy a nő annyira veszélyes, hogy csak úgy érhető el a büntetés célja, ha kirekesztik a társadalomból.

A meggyilkolt gyerekek apja is ott volt az ítélethirdetésen, attól retteget, hogy túl keveset kap a felesége.

Az asszony két éve végzett gyerekeivel. Előre kitervelte a gyilkosságot. Alvó egy és öt éves gyermekeinek borotvával felvágta az ereit, késsel is megszurkálta a testüket és kötéllel fojtogatta őket. A harmadik gyermekét életben hagyta.

A most elítélt 30 éves asszonyt leghamarabb 30 év múlva engedhetik feltételesen szabadlábon. Az ítélet jogerős.

Olvasóink írták

  • 4. orgona 2008. május 14. 13:54
    „Egy nem beszamithato nöröl van szo,mert anyanak nem nevezhetö az ilyen!Az apa hol volt? Szerintem ö sem volt beszamithato,csak a gyerekeket sajnalja az ember de sorsat mindenki megkapja!”
  • 3. matriné 2008. május 07. 11:53
    „Nem lehet eléggé elítélni azt az anyát aki erre vetemedik, de azokat is mellé kellne ültetni akik e helyzetbe hagyták, hogy kerüljön! Mert, ha nem elmezavarában tette, és ezt előre kigondolta, akkor annak voltak kényszerítő körűlményei, melyek megoldása meggátohatta volna ezt az embertelen cselekedetre! Prezse ennek kivizsgálása, a baj megelőzése, hát az már mellékes sőt felesleges is e társadalomban!”
  • 2. dödölle 2008. május 06. 19:54
    „Lelőni mint egy rühes kutyát a testét pedig a disznóknak eledelnek!”
  • 1. Balogh Gábor 2008. május 06. 19:31
    „Anya ????????????
    Kevés ! Soha többet a társadalomba !!!!!!
    bégé”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fojtogatott egy szülő egy tanárnőt Hevesben

Szidalmazta, majd fojtogatni kezdte gyerekei tanárnőjét egy asszony a Heves megyei Dormándon - az… Tovább olvasom