Délmagyar logó

2017. 02. 27. hétfő - Ákos, Bátor 1°C | 13°C Még több cikk.

Életfogytiglant is kaphat a pécsi ámokfutó

Akár életfogytiglani szabadságvesztést is kiszabhatnak a pécsi lövöldözőre, miután az igazságügyi elmeorvosi szakértői vélemény szerint a volt gyógyszerészhallgató korlátozottan beszámítható, így a büntethetőséget kóros elmeállapot miatt kizáró rendelkezést esetében nem lehet alkalmazni - írta keddi számában az Új Dunántúli Napló.
Herke Csongor büntetőjogász, egyetemi docens a lapnak azt mondta: miután G. Ákos korlátozottan képes volt a cselekménye felismerésére, illetve arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, nem lehet vele szemben felmentő ítéletet hozni és elrendelni ennek keretében a kényszergyógykezelését.

Mint hozzátette, a szakértői vélemény alapján meg kell állapítani a büntetőjogi felelősséget. Ám a korlátlan enyhítés azt jelenti, hogy a büntetőjogi felelősség alsó határa két hónapig is lemehet, miközben az emberölés minősített esete 10 évtől 15 évig, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett.

Herke Csongor szerint nem lehet arra most felelősséggel válaszolni, milyen büntetést kaphat e szakvélemény alapján G. Ákos. Szerinte a szakvélemény fő célja az lehetett, hogy megállapítsák, kizárható-e a büntethetőség. Miután nem, életfogytiglani börtönbüntetést is kiszabhatnak az elkövetőre, hisz az enyhítés csak egy lehetőség.

A gyanúsított előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról szerda délután Pécsett, bírósági ülésen döntenek.

A 23 éves hallgató a pécsi egyetem biofizikai intézetében 2009. november 26-án maroklőfegyverrel megölte egy csoporttársát, életveszélyesen megsebesített egy 19 éves fiatalembert, továbbá a lövöldözésben súlyos sérülést szenvedett egy 36 éves, laboránsként dolgozó férfi és egy 54 éves takarítónő.

Olvasóink írták

  • 3. Mátrix 2010. május 27. 19:46
    „1,2: Jaja, addig csesztették amíg nagyon ideges lett :-)
    Az az érdekes hogy erről sehol nem írnak.”
  • 2. Ányez 2010. május 25. 12:10
    „Azért az mindenkinek a saját felelőssége, hogy öl-e embert, vagy sem. Ha a társadalmi problémákkal magyaráznánk/ mentenénk fel tetteket, elég sokan kapnánk jogosítványt ámokfutásra.”
  • 1. Ferrer 2010. május 25. 11:47
    „Diák lövöldözött az egyetemen, elítélik, kizárják a társadalomból, ezzel el is van intézve. A társadalom szerepét már senki sem vizsgálja abban, hogy kerülhetett végül sor a lövöldözésre.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zánkai úttörőváros, az értelmesen fényűző üdülő

35 évvel ezelőtt, a nemzetközi gyermeknap alkalmából átadták a zánkai úttörővárost, ahol önfeledt,… Tovább olvasom