Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Életveszélyes állapotban az abádszalóki támadó

Nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett az a házaspár, akikre szerda hajnalban rontott rá egy férfi abádszalóki házukban, Szolnok megyében.
Mindketten hazamentek már. Támadójuk viszont most is kórházban van, ő súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, még nem tudták kihallgatni.

Saját felelősségére hagyta el a kórházat a 28 éves abádszalóki férfi és 27 éves felesége. A férfi a Független Hírügynökségnek azt mondta, hogy a támadó több helyen is megvágta egy szikével a nyakán és a mellkasán, összesen hét helyen. Azt is mondta: nem érti, hogy miért támadta meg őket, nem ismerték, nem hallottak róla, és soha nem is látták. A családfő hozzátette, hogy felesége a gyermekükkel a rokonoknál van, egyelőre nem tudják, mikor mehetnek vissza a házukba, a rendőrök helyszínelnek még ugyanis. A férfi szerint a családból ketten sérültek meg: a felesége és ő. Az első hírek még négy sérültről szóltak.

Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a 46 éves támadó egy helyi férfi volt, aki egy régi típusú borotvával támadta meg a családot. Az első hírekben még arról szóltak, hogy késsel rontottak az alvó családra, a családfő pedig szikéről beszélt.

A férfi hajnalban a kerítésen átugrott, kivágta a szúnyoghálót, majd bemászott a lakásba. A dulakodás közben a családból a családfő és felesége sérült meg, mindketten a karcagi kórházban voltak, de már kiengedték őket. A támadó most is kórházban van, állapota súlyos, életveszélyes.

A szóvivő hozzátette, hogy gyanúsítottként csak akkor lehet majd kihallgatni, ha az orvos erre lehetőséget ad. Szabó Zita korábban azt is mondta, hogy egyelőre nem találtak olyan nyomot vagy adatot, amely alapján az abádszalóki eset összefüggésbe hozható lenne a korábbi, romákat ért etnikai támadásokkal.

Szabó Zita nem erősítette meg azokat az értesüléseket, hogy a házban egy pisztolyt is találtak volna. Mint mondta: a részletekről csütörtökön, sajtótájékoztatón számolnak majd be.

Olvasóink írták

  • 11. dodó 2009. május 28. 17:43
    „Betörtek az abádszalóki támadó házába
    Népszabadság 2008. 05.28

    Szabó Zita, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta: csütörtökön reggel kapták a bejelentést, hogy ismeretlen tettesek betörtek a kórházban fekvő P. Lajos üresen álló otthonába, s az egyik melléképületből láncfűrészt és horgászfelszereléseket vittek el. Az anyagi kár felmérése még tart. A rendőrség megerősített járőrszolgálat lát el Abádszalókon a következő napokban azért, hogy a köznyugalmat biztosítsa - mondta a szóvivő.

    Abádszalókon elterjedt annak a híre, hogy a megtámadott P. Csaba családja uzsora-kölcsönökkel is foglalkozott: jelentős kamatra adott hitelt magánszemélyeknek. Egyesek tudni vélték, hogy P. Lajos is kapott ilyen kölcsönt, amit aztán nem tudott fizetni, ezért a családtagok "szorongatni" kezdték - ő pedig, ebből úgy próbált meg kitörni, hogy megtámadta a hitelezőit.”
  • 10. flexsnake 2009. május 28. 16:18
    „HA bekerül a sittre ez a rohadt borotvás széttépik, ha kikerül az utcára akkor szintén. Meg is érdemli.”
  • 9. catroot 2009. május 28. 07:36
    „"...egyelőre nem találtak olyan nyomot vagy adatot, amely alapján az abádszalóki eset összefüggésbe hozható lenne a korábbi, romákat ért etnikai támadásokkal."

    Azokban az esetekben bebizonyosodott 100%-ban a gyilkosságok miértje?”
  • 8. dodó 2009. május 27. 21:37
    „Abádszalók: A kocsi után akarták kötni a cigányok 2009. május 27. 18:54

    Orvosi körökből származó információink szerint a cigányok durván megverték azt a magyart, aki azért támadott Abádszalókon hajnalban a cigányokra, mert tudni vélte, ők voltak azok, akik meglopták őt. A támadó-áldozat csak azért élte túl a cigánybosszút, mert kiérkeztek a rendőrök.

    A cigányok durván megverték a magyart, majd a lábára spanifert kötöttek. Az volt a nem titkolt szándékuk, hogy egy kocsi után kötik az áldozatot és elrettentésül végighúzgálják a városon, amit természetesen nem élt volna túl - értesült orvos informátorától a HunHír.Hu.
    A sérült ember lábáról a spanifert a kiérkező mentősök vették le. A spanifer a bal lábára volt kötve és körülbelül másfél méter hosszú kötél maradt a kocsi után való kötéshez.
    Azért nem tudták kocsi után kötve végighúzni az embert Abádszalókon, mert közben kiérkezett a rendőrség a helyszínre. A cigányok odahaza vannak, a magyar ember fejét valamilyen kemény tárggyal, tehát nem ököllel ütötték, az egész teste véres volt.”
  • 7. dodó 2009. május 27. 17:32
    „"Elfogták a tatárszentgyörgyi gyilkost - cigány

    Az eset után néhány nappal szerkesztőségünkhöz olyan információk jutottak el, amely szerint az áldozat családja olyan dologba keveredett, amelybe nem kellett volna. Neve elhallgatását kérő informátorunk szerint olyan helyről loptak, amellyel megsértették egy környékbeli bűnöző csoport érdekeit. A Tatárszentgyörgytől mindössze 7 kilométerre lévő Örkény cigány maffiájától az egész környék retteg. Lehet, hogy ők állnak az állatias gyermekgyilkosság mögött?

    Mai napon -nem megerősített információink szerint- a rendőrség elfogta az elkövetőt, aki a szintén cigány. Ez persze a hírekből kimarad. Mohácsi és Kolompár újfent melléfogott. Ezen sem lepődünk meg."”
  • 6. dodó 2009. május 27. 16:40
    „34. hozzászólás trainman 2009.05.27. 15:20

    Ez szuper! Várom flexi reagálását!”
  • 5. dodó 2009. május 27. 16:33
    „Még valami nagyon furcsa a dologban!
    Halgat, vagy csak nagyon visszafogott a média, nem ajvékolnak a fajvédők, nincs fekete autó, árpádsávos!
    Annak ellenére sem, hogy most is mint eddig mindig egy dolgos, tisztességes, mindenki által tisztelt cigányt ért aljas nácirasszista támadás! Kicsit ellent mond ennek egy abádszalóki ismerős levele:
    "A sértett családot is ismerem. Ismeri itt mindenki. A település egyik legismertebb uzsorás családja. Nem egy családot tettek tönkre. Pl.: Köztudott a településen, hogy a legújabb művük - egy többmillió forintos kölcsön felvételét kikényszerítő akciójuk - azzal végződött, hogy az érintett család 6 gyermeke állami gondozásba, az anya a pszichiátriára, az apa a teljes kilátástalanság és a szenvedélybetegség rabságába jutott. Természetesen a magyar jog és törvények adta keretek között ezt nem lehet bizonyítani."”
  • 4. dodó 2009. május 27. 16:24
    „Idézet: "Szőcsi Lajos, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) konfliktuskezelő bizottságának külsős tagja ... úgy nyilatkozott: a család csupán helybeliként ismerte a támadót, ám semmi kapcsolatuk nem volt egymással" és "Rostás László elmondta még, hogy a támadót az őt elfogók személyesen ismerték, többször tett fenyegető megjegyzéseket". Mintha híres igazmondásuk csorbulna picit. Nem tudja ajobb, mit hazudik a bal?
    1( Ha valakit meg akar az ember ölni álmában, akkor nem hatmilliméteres sebet vág a borotvával, hanem lényegesen mélyebbre szúr. Ráadásul nem bénázza el azzal, hogy ugyanazzal a borotvával vágja fel a szúnyoghálót, amivel aztán gyilkolni készül, mert előre betervezi azt, ami itt is probléma lett: kicsorbul a szerszám. És, ugye, szegín áldozat roma már kijöhetett az elsősegélyről, szabadon mászkálhat, interjúkat adhat, pózolhat a kamerák előtt. Ha komoly lett volna a vérvesztesége, ill. a sebesülése, akkor még most is az intenzíven ápolnák, valószínűleg kómában - ahogy pl. a nagykanizsai késelés fehér áldozata is járt.
    2) Ezzel ellentétben hogy is van a támadó? "A férfi egyébként kórházban van és továbbra nincs kihallgatható állapotban, az Index információi szerint intenzív osztályon ápolják életveszélyes sérülésekkel." Ebből két dolog következik: vagy istenesen meglincselték szegínromákok, vagy, és erre gondolni sem merek, pont kifordítva történt az eset. Ezzel kapcsolatban idézzük urban_explorer-t, aki, szerintünk, igencsak meggondolandó dolgokat írt:

    "Egy szót sem hiszek az egészből.
    A megtámadott cigányoknak kutya bajuk, az állítólagos támadó pedig életveszélyes sérülésekkel fekszik az intenzív osztályon.
    Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a cigányok agyonverték a szerencsétlen magyar férfit, behurcolták a putrijukba, majd összevagdosták magukat, és azt hazudták a rendőrségnek, hogy megtámadta őket, ők pedig csak védekeztek.
    Egyébként, a "megtámadott" "családról" mindenki tudja a környéken, hogy az ávós söpredék hathatós támogatását és védelmét élvezve a legkegyetlenebb bűncselekmények százait követték már el..."”
  • 3. tubiboy 2009. május 27. 15:50
    „Ez a dolog több mint furcsa! A nagyszülők meg a gyerekek félholtra vernek egy cigány házba behatoló borotvás magyar embert! Teljesen hihető! :-) Szerintem a cigók a házba csalták szerencsétlent, kirabolták vagy akarták. Aztán össze verték a "parasztot" , utánna össze vagdosták magukat (amik csak karcolások szerintem) hogy a rendőrök azt higyjék a "paraszt" akarta megölni űket. A bal-lib média meg tovább szinezte!
    Szerintem ez történt! Mert ismerem a cigányokat, meg azt a környéket is. Sok furcsa dolog történik arra felé!”
  • 2. ferooo1 2009. május 27. 14:16
    „egyre nyilvánvalobb hogy a gárda a hülyék gyülekezette elején még gondoltam rá hogy belépek de már gondolkozom mitől is külőnbek ezek a cigányoknál napi hirek gyilkolnak narkoznak ez is mi oka van egy cigány családnál betörni jön a nyilatkozat nem gárdista volt”
  • 1. ráérő 2009. május 27. 14:03
    „Akkor a történet az egyik fél elmondására épül?.Mitöl sérült meg életveszélyesen? Az egész kezd homályos lenni,össze döl a mese ha kitudják hallgatni a "támadot"?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden eddiginél szigorúbban korlátoznák a dohányzást

Egyhangúan támogatta a parlament egészségügyi bizottsága a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásáról szóló törvény módosítását. Tovább olvasom