Délmagyar logó

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -2°C | 7°C

Életveszélyesen megfenyegettek egy MTI-s újságírót

Életveszélyesen megfenyegették a Magyar Távirati Iroda egyik újságíróját, miután egy szélsőjobboldali portál csütörtök este közzétette fényképét és elérhetőségeit. A portál hazug állításokkal, rágalmakkal illette az újságírót.
Az újságíró feljelentést tesz az ügyben, amihez az MTI minden jogi segítséget megad munkatársának.

Az újságíró abba a csapatba tartozik, amelynek tagjai rendszeresen tudósítottak az utcai tüntetésekről, nagygyűlésekről, rendbontásokról, így kerülhetett a szélsőjobboldaliak látóterébe. Miután fényképe és elérhetősége megjelent az interneten, mobiltelefonjára, e-mail címére egymás után futottak be gyalázkodó hívások, illetve levelek - közülük néhány halálos fenyegetést is tartalmazott.

- Kollégánk a nemzeti hírügynökségtől elvárható tárgyilagossággal, pártatlansággal tudósított az eseményekről, végezte és végzi közszolgálati feladatait – mondta az üggyel kapcsolatban Szántó András, az MTI szakmai alelnöke. – Vele egyetértésben úgy döntöttünk, hogy tovább folytatja munkáját, nem hagyja magát megfélemlíteni. A jogi lépéseket az MTI segítségével megteszi.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 09.21.

Tovább olvasom