Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Elévült az eset: megszűnt az eljárás Rohác ellen az Aranykéz utcai merénylet ügyében - galéria

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hatályon kívül helyezte a Fővárosi Bíróság azon ítéletét, amelyben robbanóanyaggal való visszaélés miatt két év börtönbüntetésre ítélte Jozef Rohácot; a táblabíróság elévülés miatt megszüntette az eljárást.
A Fővárosi Főügyészség a Seres Zoltán elleni, 14 évvel ezelőtti sikertelen merényletkísérlettel vádolta meg a szlovák állampolgárságú férfit. Az ítélőtábla álláspontja szerint azonban - a tényállás alapján - nem kísérletről, hanem legfeljebb előkészületről lehet beszélni, ami – hasonlóan a robbanószerrel való visszaéléshez - öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, s az már elévült.

A döntés nem jogerős, mivel az elsőfokú bíróság bűnösséget állapított meg, lehetőség nyílt harmadfokú eljárásra és az ügyészség képviselője fellebbezést jelentett be. Miután csak a robbanószerrel való visszaélés esetén született két eltérő – bűnösséget megállapító, illetve megszüntető – ítélet, harmadfokú eljárásra csak ebben van lehetőség. Az ügyészség nem jelölte meg pontosan fellebbezése mibenlétét, mint a vádhatóság képviselője mondta: azt az írásba foglalt ítéletet követően teszi meg.

A vádirat szerint 1997. június 3-án a vádlott és ismeretlen társai 3320 gramm semtex plasztik robbanóanyagból készített távirányítású bombával akarták megölni Seres Zoltánt. (Serest két évvel később autójában géppisztollyal agyonlőtték). A sajtóban alvilági kapcsolatairól is ismertté vált korábbi ökölvívónak a háza előtt állt Bentley gépkocsija. Az ügyészség szerint az elkövetők annak alvázára erősítették a pokolgépet, amely azonban a jármű indulásakor leesett. A bomba a vádirat szerint robbanás esetén 400-500 méteres sugarú körben romboló, 200 méteres sugarú körben pedig ölő hatású lett volna.

Jozef Rohácot 2008. október 27-én Prágában igazoltatták rendőrök, majd 2009 februárjában adták ki Magyarországnak emberölési kísérlet miatt. Felmerült a neve több, az 1990-es években Magyarországon elkövetett robbantásos bűncselekménnyel, így a négy halálos áldozatot követelő budapesti Aranykéz utcai merénylettel összefüggésben is.

A Fővárosi Bíróság tavaly októberben azért mentette fel az emberölési kísérlet vádja alól a férfit, mert szerinte a nyomozó hatóság nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy Jozef Rohác azért készítette volna a bombát, hogy ismeretlen társaival megölje Seres Zoltánt.

Jozef Rohác jelenleg ismét előzetes letartóztatásban van; a magyar hatóságok Fenyő János egykori médiavállalkozó 1998. februári budapesti meggyilkolása miatt adtak ki elfogató parancsot ellene. A szlovák férfit a szlovák hatóságok 2011 februárjában fogták el, s áprilisban került Magyarországra.

MTI Fotók: Illyés Tibor
A Magyar Nemzet szeptemberben írt arról, hogy akár több hónapig is elhúzódhat Jozef Rohác újabb, még mindig folyamatban levő kiadatási eljárása, Szlovákia egyelőre nem válaszolt Magyarország kérelmére. A lap emlékeztetett: nyár elején derült fény a hibára, hogy a Fenyő János médiavállalkozó megölésével gyanúsított Rohác ellen szóló dokumentumokból kimaradt a lőszerrel, lőfegyverrel visszaélés bűntette. A Magyar Nemzet az ügyet ismerő szakemberekre hivatkozva azt írta: amíg nem dönt a szlovák hatóság, áll a Fenyő-gyilkosság érdemi vizsgálata.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bunyó után szándékosan gázolt: két év, nyolc hónap börtönre ítélték

Két év és nyolc hónap börtönre ítélt a Győri Ítélőtábla egy oroszlányi férfit, aki egy szórakozóhelyen történt verekedést másnap úgy bosszult meg, hogy az egyik résztvevőt elgázolta. Tovább olvasom