Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

Elfelejtett atyáink közt

Tóth Tamás temetőkutató mintegy tíz éve gyűjti hobbiból az egykori magyar hírességek sírhely-adatait. Azt vallja, ha senki sem jegyzi föl, hol fekszenek jeles őseink, nevük végképp eltűnik a köztudatból, noha nem ezt érdemelnék. Társaságában indultunk sétára a Belvárosi temetőben, ahol világossá tette: a szegedieknek is súlyos adósságaik vannak ezen a téren.
Az 1907-ben elhunyt szegedi polgármester, Pálfy Ferenc síremléke gondosan karbantartott. Fotó: Schmidt Andrea
Bágyadt őszi napsütésben sétálunk a Belvárosi temetőben Tóth Tamás temetőkutatóval: a sírok körül már a reggeli órákban is szorgoskodnak néhányan, noha a köd még kitartóan lebeg a tízezernyi keresztet számláló sírkertben. Tóth Tamást még a nyolcvanas évek elején ragadta meg a sírkertek esztétikája és érdekessége, amikor a fővárosi Kerepesi temetőben egy kedves öregúr szüleivel együtt végigkalauzolta, miközben sorra haladtak el az elmúlt századok neves művészeinek, katonáinak, politikusainak nyughelye előtt. Azóta – hobbiból – több mint négyszáz magyar temetőt járt végig, térképezett föl.
– Ha nem dokumentáljuk, melyik egykori jeles személy mikor halt meg, hol fekszik, az esélye is elvész, hogy a nevük fönnmaradjon – fejti ki.

Kilakoltatott sírbérlők

– Kiszámolom, hol van a gödör – mondja a kutató, aki rutinosan lépked az egykori katonai II. tábla sírjai között, majd egy fűvel belepett mélyedéshez vezet, ahol a 19. század végén elhunyt szegedi nótaszerző, Erdélyi Ignác fekszik. „Náci" a szakértők szerint Dankó Pistával közel azonos értékű életművet tudhat a magáénak, de még fejfa sem jelöli nyughelyét. Habár Tóth szerint csak jövőre járna le a teljesen jelöletlen sírhely „bérleti joga", az egykori kizárólagos „lakó" fölé már régen újat „költöztettek" – noha az ő neve sincs sehol felírva. A Szabadkán eltemetett Csáth Géza – akinek hantját ő fedezte fel pár éve – sem járt sokkal jobban: sírját szintén „lemélyítették", majd rátemettek helyhiány miatt. Mint Tóth mondja, ez a gyakorlat valójában természetes, hiszen a sírhelyet csak bérbe veszik az emberek. Hozzáteszi: ebben nincs semmiféle magyarellenesség – hiába látható ugyanez Erdélyben vagy Kárpátalján is –, csupán kőkemény üzleti racionalitás. – Dayka Gábor költő ungvári sírját már Kölcsey sem találta az 1840-es években, noha csak pár évtizeddel korábban halt meg – érvel a gyakorlat határfüggetlensége mellett.

Fogyasztói végtisztesség, hiányos exhumálás

Miközben az egykori szegedi polgármester, Pálfy Ferenc sírja felé sétálunk a párás fűben, a végtisztesség megadásának elüzletiesedéséről beszél. Úgy látja, ahogy telik az idő, úgy lesznek egyre giccsesebbek a síremlékek: a hozzátartozóknak mostanában egyre inkább az a fontos, hogy megmutassák, mennyi pénze van a családnak – ha ízlése nincs is. A sírkövek esetében is begyűrűzött a fogyasztói attitűd: mint mondja, a Dunántúlon még találkozni néhány eredeti helyén álló 17. századi sírkővel is, mai, gyatra örököseik azonban gyakran 4-5 évnél sem húzzák tovább.
A Pálfy család síremléke gondosan karbantartott: rajta virágok, a fekete márvány-fejfán fölvésve az 1907-ben elhunyt polgármester neve – őrizve szellemét. Csontjai azonban – Tóth Tamás szerint – még mindig egy szomszédos sírban nyugszanak, azt ugyanis elfelejtették exhumálni, amikor az új sírhelyet kialakították.

Hála helyett feledés

Vannak azonban olyanok is, akiknek – bár városuk sokat köszönhet nekik – nyughelyét még a kutatónak sem sikerült eddig megtalálnia. Szomorú és szégyenletes, de így járt például az 1925-ben elhunyt Tóth Mihály, egykori városi főmérnök, akinek Szeged sugaras-körutas szerkezetének árvíz utáni felépítését köszönhetjük, és akinek sírjáról már az ötvenes években sem volt nyom. Enyedi Lukács pedig, aki a szegedi sajtó egyik meghatározó személyisége volt a XIX. században, majd 1906-ban képviselőként halt meg, mauzóleumából „lakoltatták ki" az ötvenes években, s családjával együtt csontjait egy gyűjtőárokba szórták.

– Máshol Európában rendezetten tartják a temetőket, a hírességek sírjaihoz idegenvezetők kalauzolnak, jó bevételt hozó belépőket szedve – utal Tóth Tamás a párizsi és moszkvai sírkertek turisztikai jelentőségére. Az 1830-as években alapított Belvárosi temetőt ugyanakkor mégis a jól karbantartottak közé sorolja – ami a hazai temetők túlnyomó részéről sajnos korántsem állítható. Megerősítésként a régi díszparcella felé vesszük végül az irányt. Itt Juhász Gyula, Móra Ferenc, Apháty István rektor is gondozott kőlapok, virágos hantok alatt nyugszik.


A mulandóság értéke

Az életre gondolkodunk, mikor a halálról beszélünk – például halottak napján.
„Volt emberek. / Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. / Nem téve semmit, nem akarva semmit, / hatnak tovább. / Futók közt titokzatos megállók. / A mély, sötét vizekbe néma, lassú / hálók. / Képek, / már megdermedtek és örökre / szépek..." – írja Kosztolányi Dezső Halottak című versében. „A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha minden nap, minden öntudatoddal, az igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne válogass. Ennyi az élet értéke." – üzeni Márai Sándor. Mi az érték, amit a legtöbbre becsül? – kérdezték az idős Thomas Mannt. A mulandóság – válaszol-
ta –, mert ez ad értéket és méltóságot az életnek és ez teremti az időt. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jobban szenved, ha szorít a cipő

Christopher Lambert mellett Bicskey Lukács kapta a másik főszerepet A harag napja című filmben. Tovább olvasom