Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza 1°C | 8°C Még több cikk.

Elfogadta az MSZP a több biztosítós egészségügyi modellt

Az MSZP országos elnöksége egyhangúlag fogadta el a koalíciós megállapodás mellékletét - mondta Nyakó István, az MSZP szóvivője.
"Az volt célunk, hogy a nagyobb társadalmi kérdésekre konkrét megoldásokat találjunk, és hogy legyen egy kormányzati menetrend erről" - közölte a szóvivő az országos elnökség kétnapos, a Heves megyei Noszvajon tartott ülése után.

Az egészségbiztosítás átalakítása kapcsán Nyakó István azt mondta: koalíciós partnerükkel abban állapodtak meg, hogy a szolidaritási elv, a nemzeti kockázatközösség továbbra is a rendszer része lesz, és a beteg jobb ellátása érdekében lehetőséget biztosítnak a magántőke bevonására, a gyógyulni vágyók érdekében.

A szóvivő elmondta: a melléklet gazdasági növekedésre vonatkozó fejezetének kulcsszerepet szánt az MSZP, mivel ez tartalmazza az adócsökkentést, az igazságosabb közteherviselést, szigorúbb rendelkezések kidolgozását az adóelkerülés ellen, valamint a kis- és középvállalkozások fejlesztésének programját, amelynek munkahelyteremtő szerepet is szánnak.

Közölte: fontos számukra a társadalmi igazságosság kiteljesedésének fejezete, ezen belül a közoktatási szegregáció elleni fellépés, a szakképzési reform folytatása, az Európában is versenyképes diploma, azaz az egyetemi fejlesztések kérdése. Hozzátette: a nyugdíjak értékállóságát is fontosnak tartják, amely az évtizedekre biztonságos nyugdíjrendszer megteremtését is jelenti. Mint mondta, a dokumentum tartalmazza a szociálpolitikai reformot is, amely arról szól, hogy érdekeltté kell tenni a munkanélkülieket abban, hogy újra dolgozzanak.Nyakó István a melléklet fontos részének nevezte a pártfinanszírozás átláthatóságát is.

Közölte: minden egyes fejezethez határidők tartoznak. Azt gondolom, hogy mind a két párt számára fontos ez a dokumentum, még fontosabb az, hogy 2010-ig közösen végre is hajtsuk - fűzte hozzá.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már 15 perces Intercity-késésért is fizetni fog a MÁV

Július 1-jétől az eddigi 30 perc helyett már 15 perc késés után visszafizeti a MÁV az Intercity… Tovább olvasom