Délmagyar logó

2017. 06. 24. szombat - Iván 19°C | 33°C Még több cikk.

Elfogták a bombával fenyegetőzőt

A rendőrség elfogta azt a személyt, aki szerdán telefonon bejelentette, hogy bombát helyezett el kilenc fővárosi polgármesteri hivatalban.
A rendőrség honlapján közzétett tájékoztatás szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) központi ügyeleti telefonjára délután háromnegyed három előtt öt perccel telefonált egy ismeretlen férfi, aki közölte, hogy bomba fog robbanni az V.-XIII. kerületi önkormányzatoknál. A BRFK munkatársai a Készenléti Rendőrség tűzszerészeivel kiürítették és átvizsgálták a megfenyegetett intézményeket, de nem találtak robbanószerkezetet vagy robbantásra alkalmas eszközt.

A hívó mobiltelefonszámának azonosítása után megállapították, hogy a hívást Budapest VIII. kerületéből kezdeményezték, mégpedig egy Dobozi utcai lakásból. A rendőrök három embert találtak a lakásban, ahol előkerült a mobiltelefon, illetve az ahhoz tartózó SIM-kártya, amelyről a fenyegető hívást kezdeményezték. A lakásban tartózkodó 44 éves férfit, egy 17 éves fiút és egy 16 éves lányt a BRFK VIII. kerületi rendőrkapitányságára előállították, a bűncselekmény elkövetésében játszott szerepük tisztázása folyamatban van.

Az ügyben a BRFK XIII. kerületi rendőrkapitánysága indított eljárást ismeretlen tettes ellen közveszéllyel fenyegetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, így a további eljárást is a XIII. kerületi kapitányság folytatja le.

Olvasóink írták

  • 3. igazságkereső 2010. május 27. 12:18
    „#1.utazó81!.......és sajnos alacsony a kerítése! Minden költséget rájuk terhelnék, ha nem tudnak fizetni, akkor 3 év börtönben letöltendő büntetés.Itt az ideje, hogy a hatóság és bíróság végre példát statuáljon!!”
  • 2. ferdzso 2010. május 27. 10:41
    „Szerintem, büntetésül, egy cipős dobozt kellene az oldalára erősíteni, benne egy ketyegő ébresztő órával. (Persze: ne tudja, hogy csak csörögni fog.) Az a csörgés lenne élete legnagyobb "élménye", az tuti! Egy kicsit érezze át, milyen "kellemes" perceket okozott ő is előtte, másoknak.”
  • 1. utazó81 2010. május 27. 09:57
    „Nagy az Isten állatkertje.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az autók tengelyig gázolnak a vízben Budán

Nem bírják a csatornák a Budára zúduló esőt és jeget, az autók tengelyig gázolnak a vízben.… Tovább olvasom