Délmagyar logó

2017. 09. 26. kedd - Jusztina 13°C | 22°C Még több cikk.

Elfogták a menőautót kirabló fiatalembert

A rendőrök elfogták és már előzetes letartóztatásban is van az a fiatalember, aki a gyanú szerint még július 27-én hajnalban kifosztott egy mentőautót a fővárosban.
A férfi egy életmentéshez szükséges eszközöket tartalmazó táskát lopott el. A rendőrök nem csak a tolvajt fogták el, de a táskát és a tartalmát is megtalálták és visszaadták a mentőknek.

Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, július 27-én kiraboltak egy, a csepeli állomáshoz tartozó mentőautót Budapesten, a IX. kerületi Illatos úton. A kocsit ismeretlenek feltörték, majd elemelték az úgynevezett reanimációs táskát, amely az újraélesztésekhez szükséges. A mentőautót azalatt törték fel, míg a személyzet egy ottani lakásban lévő beteghez ment fel. Az ellopott táskában a gyors életmentéshez elengedhetetlen felszerelések, valamint altatáshoz használt szer volt. A táska értéke több százezer forint.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint a nyomozók több házkutatást is végrehajtottak és így több, az eredetileg a táskához tartozó eszköz is előkerült. Végül eljutottak ahhoz a 23 éves fiatalemberhez, akinél megtalálták a táskát, annak többi tartozékával együtt. Ezeket már visszaadták a mentőszolgálatnak. A fiatalembert elfogták és már előzetes letartóztatását is elrendelte a bíróság. A IX. kerületben egyébként az elmúlt fél évben ez volt a harmadik mentőautó-feltörés.

Olvasóink írták

  • 4. egyszeru polgar 2008. augusztus 06. 20:43
    „Remelhetoleg kiemelt buntetest kap az illeto, hiszen az anyagi erteknel az eszmei ertek joval nagyobb!!”
  • 3. Kolompár Rómeó 2008. augusztus 05. 06:15
    „Ennek a görénynek is hasonló szépeket tudok kívánni, mint a gólyagyilkosoknak: hosszú életet kéz és láb nélkül.”
  • 2. rvil 2008. augusztus 04. 17:01
    „Azt kívánom neki,hogy a hozzá kiérkező mentőt is törjék majd fel és ő meg kínok között dögöljön meg!!!!!!”
  • 1. dodó 2008. augusztus 04. 16:52
    „Nem lepődnék meg, ha kiderülne az elkövetőről, hogy halmozottan kátrányos helyzetű rokkantnyugdíjas/segílykéből élő(sködő) személy.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Garázsában öltek meg egy budapesti nőt - a kocsija eltűnt

Bérelt garázsában öltek meg egy nőt a fővárosban egy héttel ezelőtt - tájékoztatott hétfőn a… Tovább olvasom