Délmagyar logó

2017. 02. 26. vasárnap - Edina -3°C | 10°C Még több cikk.

Elhunyt

a főtitkár

Életének 63. évében elhunyt Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára. A korábbi 28-szoros magyar bajnok atlétát, egykori népszerű televízióst monte-carlói lakásán, álmában érte a halál.

atlétika

A család hétfőn közleményben tudatta, hogy Gyulai István, aki 15 éve töltött be vezető pozíciót a nemzetközi atlétikai életben, kimerültségre hivatkozva határozatlan időre visszavonul, azaz szünetelteti tevékenységét a sportág nemzetközi szövetségének főtitkáraként.
„ Azon túlmenően, hogy ezen szomorú pillanatokban osztozunk e kiváló, nagyra becsült család gyászában, valójában még fel sem tudjuk talán mérni, milyen óriási veszteség érte a magyar sportot, a magyar olimpiai mozgalmat azzal, hogy István ilyen fiatalon távozott közülünk – mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. – Tudtuk, hogy beteg, de bíztunk a felépülésében, abban, hogy edzett szervezete erősebb lesz. Sajnos nem így történt. István nemcsak nagyszerű atléta volt, sportújságíróként is rendkívül sokat tett a magyar olimpiai mozgalomért.”
Gyulai Istvánt a Magyar Televízió, a Magyar Atlétikai Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ciprusi hangulatok Sopronban

Ciprusi hangulatok címmel nyílt látványos kiállítás a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális… Tovább olvasom