Délmagyar logó

2017. 10. 24. kedd - Salamon 9°C | 13°C Még több cikk.

Elhunyt a volt igazságügy-miniszterünk

Nyolcvankét éves korában elhunyt Kulcsár Kálmán akadémikus; az egyetemi tanárt, volt igazságügy-minisztert szombaton érte a halál - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vasárnap az MTI-vel.
Kulcsár Kálmánt az MTA saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. Kulcsár Kálmán az 1956-os forradalom idején a Legfelsőbb Bíróság Forradalmi Bizottmányának tagja volt, s az év december 11-én, a statárium bevezetésekor megtagadta a bíráskodásban való részvételt és lemondott - olvasható a család által az MTI-hez eljuttatott nekrológban.

Pár évi állástalanság után az MTA jogtudományi intézetében kapott kutatói státust. 1968-ban az állam- és jogtudományok doktora, hamarosan pedig a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett. 1963 és 1970 között a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanított, később az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának professzorává nevezték ki. 1969 és 1983 között a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének igazgatója, 1979 és 1983 között az MTA Gazdaság és Jogtudományi Osztályának elnöke volt. 1983-ban az akadémia főtitkárhelyettesévé választották, majd 1988. május 29. és 1990. május 22. között Magyarország igazságügy-minisztere volt. Rövid miniszterségét a magyar alkotmányosság helyreállítására, a legmodernebb jogállam felépítésének szolgálatára rendelte - írta a család.

Hivatalba lépését követően nyomban megszüntette a halálos ítéletek végrehajtását, elrendelte 1945-ig visszamenőleg az összes politikai per felülvizsgálatát. Kezdeményezte az Állami Egyházügyi Hivatal megszüntetését, az egyházak önállóságának visszaállítását. Már 1989 januárjában - elsőként az országban - megszüntette a minisztérium MSZMP pártszervezetét. Vezetése alatt és közvetlen szakmai, tudományos irányításával születtek meg a rendszerváltást lehetővé tevő, a polgári Magyarország alapjait lerakó törvények: "a gazdasági társaságokról, az egyesülési és a gyülekezési jogról, a sztrájkról, a népszavazásról és a népi kezdeményezésről, a külföldre utazásról és az útlevélről, az Alkotmánybíróságról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők választásáról, az 1956-os népfelkeléssel összefüggő elítélések orvoslásáról, közkegyelem gyakorlásáról, az Állami Számvevőszékről, a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról".

Az Antall-kormány idején Magyarország kanadai nagykövete volt. Kulcsár Kálmán több mint 300 szakpublikációt, 25 könyvet írt, számtalan gyűjteményes munkát szerkesztett, tudós- és oktatógenerációkat, jogásznemzedékeket nevelt. Európai és tengerentúli egyetemek elismert vendégprofesszoraként szerzett hírnevet Magyarországnak.

Olvasóink írták

  • 1. deszkás 2010. szeptember 05. 15:14
    „Volt szerencsém vagy szerencsétlenségem hozzá.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Válságban iszik a magyar

A válság miatt egyre többet főzünk otthon és hogy feledjük a gondokat, gyakrabban nézünk a pohár… Tovább olvasom